Én nem vagyok olyan, mint a többi lány, mondta a lány, értve ez alatt, hogy neki bármilyen bizalmas dolgot el lehet mondani, mert olyan titoktartó, mint egy CIA-ügynök.

Ő az, aki nem áskálódik a barátnői ellen, ha azok éppen nincsenek jelen, és nem megy tűsarkúban kirándulni, nem szarakszik órákat reggel a tükör előtt, hogy mi a fenét vegyen fel és rettenetes, hogy neki egy normális gönce sincs, csak olyanok, amik már rég kimentek a divatból, vagy ha nem, akkor neki biztosan teljesen előnytelenek, szóval nem, ő egyáltalán nem olyan, nem cserélget fogyókúrarecepteket a barátnőivel, egyáltalán nem azért nem evett kenyeret a vacsorához, mert áttért a paleolit táplálkozásra, mekkora hülyeség már az, nem vagyunk ősemberek, hogy úgy étkezzünk, mint a kőkorban. Nem, ő nem olyan, aki csak azért nevet a pasi viccein, mert meg akarja szerezni, ő azért nevet, mert érti, s akkor is nevetne rajta, ha nem épp az a pasi mondaná, akit meg akar szerezni. Ezért is van, mondta, hogy mindig is inkább fiúbarátai voltak, s főleg nálánál idősebbek (a férfi történetesen ebbe a kategóriába tartozott). Aztán azt is elmondta, hogy ő mennyire más, mint és akkor felsorolta a barátnőit, névről névre, hogy az egyik minden fiúval, semmi gátlás nincs benne, nem számít, hogy ki az illető, a másik meg persze az is megéri a pénzét, még harminc sincs és párhuzamos kapcsolatokat futtat, milyen rettenetes, ő nem bírna ilyet csinálni, ráadásul az egyik pasi házas, szóval még egy családot is képes veszélybe sodorni, s aztán a harmadik barátnő, aki az egyik tanárral kavart az egyetemről, persze csak a szigorlatjegy miatt, mert a tanár már tényleg annyival öregebb, hogy gusztustalan ekkora korkülönbséggel.

Szóval ő, mármint a lány tényleg nem ilyen, mondta, és kicsit megigazította a piros nyári ruhát, amit órákon át keresett a gardróbban, hogy nagyon vonzó legyen, s fölülre egy pushup melltartót vett, mert tényleg vannak férfiak, akiknek ez számít, s nem akart ilyen technikai részleten elbukni. Nézegette magát kicsit a tükörben, elégedett volt. A férfi nem fedezett fel ellentmondást a nő monológjában, a legendás logika és éleslátás, amit egyébként a munkája során mindig is haszonnal tudott kamatoztatni, most cserbenhagyta. Beleszeretett a lányba, s ez olyan érzés volt, hogy a világban általában és konkrétan ebben a lányban is minden helyénvaló. Még az ellentmondás is. A lány nézte ezt az elemi logikát veszített férfit, akit annyira szeretett volna magának, s megállapította, azért nőnek lenni jó dolog, kicsit elmosolyodott és kiment a mosdóba ellenőrizni magát, hogy minden úgy van-e még vacsora után is rajta, mint érkezéskor volt.

Nőnek lenni szar, mondta a lány egy évvel később egy teázóban, ahol azokkal a barátnőkkel ült, akiket az előző évben elhanyagolt, messze elkerülte őket, s ha véletlen összefutottak az utcán, csak egy gyors szia és hogy vagy, aztán rohant tovább, nem akart velük beszélgetni, úgy érezte, ő most máshol van az életben, mint a barátnők. Ha szóbahozta őket a férfi, hogy mért nem találkozik velük, mégiscsak a barátnői, elmondta róluk azt, amit már korábban is, hogy pont olyanok, mint minden nő, irigyek, egyáltalán nem örülnek neki, hogy ő most boldog, hogy végre egy olyan férfit talált, akivel el tudja képzelni a jövőt, szóval hogy ez egy olyan jelen, ami nem csak arról szól, hogy most, hanem ebben a mostban benne van az a sok év, amit majd együtt fognak tölteni, meg család, minimum két gyerek, de lehet, ha marad ez a kedvezményes adózás, akkor három, és persze még veszekedni is jó lesz, mert annyira szeretik egymást, hogy nincs olyan kommunikációs szituáció, amiben ne lenne élmény együtt lenni.
Szar nőnek lenni, mondta a lány, egy hete volt, hogy a férfi azt mondta, hogy szerinte mégsem alkotnak jó párost, hogy mióta együtt vannak, elhanyagol mindent, például az anyját sem látta már fél éve. Ne gyere már az anyáddal, mondta a lány, ez olyan ciki, ha valaki harmincöt és még nem tudott leválni. De a munkámat is, mondta a férfi. Mi van a munkáddal, kérdezte a lány. Hogy azt is elhanyagoltam, mondta, s hogy valójában ő még nem gondolt olyan komoly kapcsolatra, amire a lány gondolt, ha esetleg pár év múlva újra összetalálkoznának, akkor biztosan másképp állna hozzá, de ez neki még túl korai. Korai? Igen, mondta a férfi, ha megvárnál, mikor már én is ezt akarom. Várni? Meddig, kérdezte a lány, aztán nem szólt többet, hagyta, hogy a férfi pakoljon, nézte, hogy azok a ruhák, amik eddig a lakás részei voltak, most belekerülnek egy nagyobb táskába, még sírni sem volt ereje. Akkor szia, mondta a férfi, kitette a kulcsot az étkezőasztalra. Csukódott az ajtó.

Mért szar, kérdezte az egyik barátnő. Mi, kérdezett vissza a lány. Nőnek lenni. Ja, kapcsolt vissza a lány a szakítás emlékéből, hát például mert van ez, hogy havonta eleve pár nap tök rosszul vagy, mondta, már eleve ez milyen igazságtalan, meg hogy neked kell görcsölnöd, hogy teherbe esel egy alkalmi légyottól, mert őt nem érdekli, nem az ő dolga, nem neki kell lelkileg tönkremenni egy abortusztól. A lány egyre nagyobb beleéléssel sorolta azokat a mondatokat, amiket minden nő legalább egyszer az életében felmond, hogy ha munkát keresel, mindenütt nőnek néznek, és eleve azt gondolják, hogy ha egy munka kicsit bonyolultabb, akkor te biztos nem tudod elvégezni, ha meg igen, akkor fele annyit fizetnek, mint egy férfinek. Szóval a diszkrimináció benne van a rendszerben. Több pénzt kapnak, meg nem kell attól tartani, hogy elmennek szülni, meg beteg a gyerek, ráadásul nekik egyáltalán nem számít, hogy mikor kezdik el az életüket, nekik nem toporgás, ha harmincnyolc éves korukig nincs gyerekük, elég az, hogy mennek előre a szakmában, mint egy buldózer, akkor alapítanak családot, amikor kedvük szottyan, nyugodtan levadászhatnak még ötvenévesen is egy huszonéves kiszolgáltatott apakomplexusos lányt, mert a biológiai adottságok nem mészárolják le őket a negyvenes éveik elején.

S persze ennek a kiválasztott helyzetnek egyenes következménye, hogy nincs olyan, hogy te mondod, hogy menjünk el ide vagy oda, vagy elhív, vagy nem, mindent ő határoz meg. Ha te szarul nézel ki, le vagy írva, ő meg járhat egy ócska farmerban és kész, néha még az sem számít, ha büdös, az is olyan férfias. Ha egy lány nem tud megenni rendesen egy gyroszt, mert persze nincs ember, aki rendesen meg tud enni egy gyroszt, akkor az gusztustalan, ha egy pasi csinálja ugyanezt, hogy tiszta dzsuva az egész feje, akkor az milyen jópofa. Egyszerűen mindenben benne van ez a kettősmérce, és ne mondjátok azt, hogy de mi továbbélünk, meg jobb anyagból vagyunk gyúrva, hát az is csak azért van, hogy hosszabban átélhessük, hogy mennyire kicseszett velünk a sors, hogy nők lettünk, szóval szar nőnek lenni és kész, ezt most én aztán pontosan tudom.

Elhallgatott. A másik barátnő ránézett, talán az, akit korábban a férfi előtt kettőskapcsolatokkal vádolt meg. Nem szeretve lenni szar, mondta, mindegy, hogy férfi vagy vagy nő, ha nem szeretnek, azt nem lehet kibírni. A lány ránézett, elmosolyodott, hát persze, mondta, aztán elnevette magát, önmagán nevetett, a hülye panaszáradaton, ami abból az egyszerű tényből fakadt, hogy elhagyták, és csak áttételesen van ahhoz köze, hogy ő nő, s hogy emiatt a szerelmi csalódás miatt vette vád alá a teremtést. Nevetett, hogy a saját sérelméből mennyire le tud gyártani az ember egy globális problémát, hogy megszüntesse ekként a magányát a fájdalomban. Nevetett, és olyan szép volt ez a nevetés, a levegő, ami épp körülvette, rögvest beleszeretett, s ha egy férfi belelépett volna ebbe a szerelmes levegőbe, ezt az érzést a lány iránt ő sem kerülhette volna el. Sziasztok, mondta egy férfi, nem is vették észre, hogy más is van a teázóban, például ez a férfi. A lányok felnéztek, különösen az, aki panaszkodott. A férfi tekintete erre a nevetéstől csillogó szempárra fordult. A két nézés összeakadt, milyen jó nőnek lenni, gondolta a lány, amikor a vaníliás teaszaggal teli levegő hordozta a fényt egyik szemből a másikba és a másik szemből az egyikbe szüntelen.