– Anya.

– Igen, kislányom.

– Apa hol van?

Beletúr a barna hajzuhatagba, ujjai beleakadnak a pamut vastagságú szálakba, kezébe veszi, megszagolja a tincseket. Hogy lehet valakinek ilyen jó szaga…

– Apa jön – dünnyögi halkan, énekli szinte. – Apa jön, Apa jön, Apa jön.

Elmondhatná. Egyszer elmondhatná. Egyszer el is mondja majd.

Hogy, tudod – kezdi majd –, Apának elmagyarázta valamikor valaki, talán éppen Nagypapa, hogy a nagy dolgok odakinn történnek. Azóta Apa áll az ablaknál, és vágyik odakinnre. Vagy megy is. Oda, ahol a nagy dolgok történnek. Tudod, Apa azt mondja, hogy az életben vannak győztesek és vesztesek, és – mondja Apa – nehogy már mi legyünk a vesztesek, úgyhogy megy, sárkányokkal vívni, aranyat mosni, puskacsőbe fojtást dögönyözni.

Minekünk akkor várni kell – mondja majd –, az asszony dolga a várás meg a várás meg a várás.

Tudod, Apának sok mindent elmagyaráztak. Elmondták neki, hogy az nem úgy van, hogy az asszony mondja meg. Megmondani az embörnek kell, mert az embör tudja.

Meg hogy az udvaron sárban, fagyban, napsütésben motort bütykölni jó dolog, sufniban szerszámot kajtatni jó dolog, közben a haverok, meg a kevéske sör, mert ennyit már nehogy már…

Apád szerint reggel reggeli van, délben ebéd, estére meg vacsora, kiadós, kell az erő a vadászatra. Az persze, hogy még meg is főzze, mert a főtt étel az étel, de megfőzni, jahaj, megfőzni, azt nem, nem tréfadolog az ebéd, meg a vacsora sem, úgyhogy főzze meg az asszony, mert annak úgyis a mániája. A család meg a főzés. Meg a tisztaság. Hogy amikor a meccsre jön a szomszéd a nagy kanbakancsban, hogy az asszony de tud nézni, mert tényleg, rendes bakancs, meg kell hagyni, meg a szomszéd a kertben dolgozik, de hát azért már mégis…

Apád – mondja majd –, Apád sokat dolgozott életében, túlságosan is sokat. Ez még akkor volt, amikor te még nem is éltél, hú, Apád de bírta a szántást! Naphosszat húzta az igát, de hát annak is megvan az ára, most már munkára nemigen vetemedik, de ha csinálnivaló van a kertben, vagy bedőlt a kerítés, vagy új polc kell a sufniba, Apád, látod, megfogja, megkeni, megzsírozza, befogatja – megcsinálja. Úgy a pénznek a nagyját már inkább én, de ez nem volt mindig így, de nem ám! Jól keresett, de mennyire, jobban bárkinél, most már persze nem, mert nincs munka, mert neki sincs, aztán másnak sincs.

Tudod – hozza majd szóba szégyenlősen –, Apád családja, hát, ott úgy mondták, hogy magyar ember bátor ember, meg hogy buzi fürdik mindennap. Tudod, Apáddal valaki elhitette, hogy az izzadtságszag férfias, hogy az igazság a pohár fenekén van, meg hogy nem kell olyan gyakran az asszonyhoz nyúlni, még megszokja, aztán ha hiányt lát, máshol kereskedik majd.

Apád… Apád – mondja majd – büszke ember. Hát nem romboltam össze azt a nagy büszkeséget, pedig, hogy mondjam neked, hogy értsed, arra is büszke, amire igazán nem kéne. Úgy értve, oka nincs rá. De ha büszke, hát büszke, énnekem ne bizonyítson semmit, énnekem nem kell bizonyítani. De dicsérem, amint lehet, megemlítem nagy erejét, a hősies helytállást, nem feledkezve soha arról, mennyi mindent köszönhetek neki.

Hát így lesz, majd, ha mondom egyszer, mert tudnod kell, ezt neked is tudnod kell. Mert egyszer jön majd egy dalia, és eleinte nem szellent, ha ott vagy, de később igen, és eleinte simogat is, nem csak dögönyöz, és eleinte virág is lesz néha, meg moziba menés, olyan filmre, ami neked is jó, nem csak autós meg akció, mert eleinte lesz minden, de tudjad, hogy csak eleinte. Mert annak a daliának is megmondja majd valaki, talán éppen az apja, hogy a férfi bütyköl, horgászik, meg győz, megvív minden csatát és győz, győz, győz…

Hát így lesz, ha elmondja egyszer, mert egyszer elmondja. Biztosan elmondja.

Megakad a keze végképp a göndör fürtök közt, reggel kifésüljük – mondja –, lesz nagy sikoltozás – gondolja.

– De mikor jön – kérdi a gyerek –, mikor jön már?

És az jobb volt – mondja majd, ha odajutnak –, amikor itt volt? Az jobb volt? – De még nem mondja, most még nem, majd mondja, egyszer, biztosan.

– Apád nagyon fontos ügyben jár el, s az, ha igaz, holnapra meglesz. Meglesz a nagy ügy, biztosan.

A kislány megnyugszik, azt már tudja, hogy a nagy ügy, az nagy ügy, olyankor az asszonynak hallgatnia kell. Hallgatni és várni.

Mert az ember jön. Eljár az ügyben, és jön.

Jön haza.