"Balogh Tibor képzőművész esetében igaz az állítás: a tehetség utat tör magának. Állami gondozásban kezdett, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Összerakni mindazt, ami szétesett

Balogh Tibor képzőművész esetében igaz az állítás: a tehetség utat tör magának. Állami gondozásban kezdett, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett.

Kastélyban nevelkedett, pólyás korában kitett gyermekként állami gondoskodásban. Édesanyját 21 évesen ismerte meg, de környezetében mindig akadtak nevelők, akik támogatták, terelgették. Balogh Tibor a gyermekotthon védőburkából kilépve szembesült azzal, mit jelent cigánynak lenni, mégis úgy döntött, vállalja ezt az identitást. Most, 37 évesen úgy gondolja: az a dolga, hogy értékre fordítson mindent, amiről azt szokás gondolni, hátrány.

 

 

Első emlékképe: édesanyja egy falikútnál mosdatja. Vagy csak álomkép volna, ami újra meg újra visszatér? Hiszen pár hónapos korától gyermekotthonban nevelkedett. Kastélyról kastélyra járt: a tiszadobi Andrássy-kastélyból a berkeszi Vay-kastélyba, onnan Pétervásárára, majd vissza Tiszadobra...

 

Az otthonban egyszerre kétszáz-kétszázötven gyerek lakott, tíz-tizenöten aludtak egy szobában. A közösségi lét mégsem zavarta: a zsongás, a zsivaj, a pörgés békét, biztonságot adott neki. Nevelői gyakran vitték a természetbe, ami kezdettől fogva lenyűgözte. Ezek a séták jelentették a legnagyobb örömét. S amit látott, lerajzolta.

 

 Már elsős korában felfedezték rajztehetségét, s attól kezdve tanárai rendszeresen foglalkoztak vele. Szóban kevésbé tudta kifejezni magát, de az alkotásban örömöt lelt. Ez nevelte őt. Rajzolt a nap huszonnégy órájában. A csínytevések, balhék sosem izgatták. Megtette, amit tanárai kértek, azon túl pedig az foglalkoztatta, hogyan adhatja vissza jobban papíron a tájat.

 

Karácsonyra, ha összegyűlt a csoport zsebpénze, kérni lehetett valamit, ezerötszáz forintos értékben. Ő mindig fekete hegyű tustollat kért: az akkoriban menő Tintenpent, minél többet. Magántulajdon nemigen volt az intézetben, ha mégis, valami technikai kütyü volt. A kétkazettás magnó, az volt a csúcs. Ő semmi ilyesmire nem vágyott: jól elvolt a tollaival.

 

Egymástól sokat tanultak. Néhány társával szorosabban összetartottak – a mai napig jó barátok, találkoznak, beszélgetnek, segítik egymást. Tizenévesen önképzőkört alakítottak, kísérleteztek, könyvtárba jártak, mások műveit tanulmányozták, másolták.

 

„Egy ízben festés közben egyikünk megkérdezte: szerintetek miért van a festéktubus tetején a gyártó cég címe? Hát azért, hogy ide írjon az, akinek szüksége van festékre! Írtunk is egy levelet a cégnek, hogy a szakkörnek szeretnénk festőkellékeket. Rövidesen nagy pakk érkezett a nevünkre. Az igazgató úr nagyon aggódott: nem létezik, hogy nem kell fizetni érte! – mondta. Utánajárt, és kiderült, hogy a cég ajándékba küldte nekünk. Nagyon örültünk! Tele volt olyasmivel, amivel korábban nem is találkoztunk, például olajfestékkel. Akkor ismertük meg ezt a technikát” – idézi fel.

 

 Két szakmát is kitanult, majd gimnáziumi érettségit tett. A tiszadobi otthon igazgatónőjének sokat köszönhet. Ő pótolta az anyát: szeretetet, figyelmet, támogatást kapott tőle. Később sok segítséget kapott Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta rajztanárnőtől, aki rajztáborokba hívta a tehetséges fiút, külföldre vitte művészettörténeti tanulmányutakra: Párizsba, Firenzébe. Ő volt az, aki kiléptette az állami gondoskodásból az életbe. Megtanította főzni, csekket befizetni, másokról gondoskodni, és ő készítette fel a főiskolára is. A Képzőművészeti Főiskola az intenzív tanulás időszaka volt. Egy órát sem mulasztott, úgy érezte, sok a pótolnivalója. Minden érdekelte: az anatómia, a művészettörténet, a művészetpszichológia. A művészet világa izgalmas perspektívát nyitott meg előtte, ahol eltűnt minden korlát.

 

21 évesen szánta rá magát, hogy felkeresse az édesanyját, akit nem ismert, hiszen sosem látogatta őt az otthonban. Tudni akarta, ki ő, honnan jön. Az asszony megijedt – talán azt hitte, számonkérés lesz –, így aztán épp csak pár szót beszéltek. Nincs benne harag édesanyja iránt, aki a Nyírségben él élettársával, mindketten alkoholisták. „Örülök, hogy világra hozott, és itt vagyok” – mondja.

 

Bálint Ágnes Bálint Ágnes cikke 2012. október
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.