A szerelemre éhes író önmagát mégis a bizalmat keltő, ám valójában pusztító nők áldozatának vallotta. Ötven éve, 62 évesen vetett véget kalandos életének.

 

 

Anyja éveken keresztül kislánynak öltöztette. Grace Hall-Hemingway lánytestvért szeretett volna elsőszülöttjének, Marcelline-nek. Így lett a kis Ernestből fodros ruhás, topánkás Ernestine, ezért egy életén át gyűlölte az anyját. Életrajzírói szerint ekkor kezdődött Hemingway harca az alfahímségért.
Az interjúkban még rá is tett: nem érdekelte a bohémség, mit neki szalonintellektualizmus, ő boksz- és sportanalógiákkal ütötte ki a riportereket. Boksztehetségét többre tartotta íróművészeténél: „A boksz minden, az írás semmi.” Ingét kigombolta, mosolyt villantott – nemegyszer Clark Gable-hez hasonlították –, és egy leterített oroszlánnal vagy hatalmas marlinnal pózolt. A magazinok imádták, huszadik századi Byronnak nevezték, aki megtanulta, hogyan játssza önmagát.

Ez nem volt veszélytelen: túlélt két repülőgép-balesetet, féltucatnyi komoly fejsérülést, teste több

A CELEB

A magazinok imádták, Clark Gable-hez hasonlították, huszadik századi Byronnak nevezték.

mint kétszáz repesz nyomát őrizte, térdkalácsát szétlőtték, emellett szerzett számtalan láb- és kézfejsebet, lágyéksérülést. Négyszer nősült, három fia született, miközben bikaviadalozott, háborús tudósító volt, náci tengeralattjárókat üldözött, síelt, vadászott, halászott, nyert egy irodalmi Nobel-díjat, és belépett az amerikai félistenek panoptikumába. Ötvenéves korában ő lett a Papa, a bölcs öreg.

Senki nem akarna Hemingway-regény hősnője lenni, aki feladja az egyéniségét a szerelem nevében. Ahogyan a Búcsú a fegyverektől ápolónője, Catherine Barkley mondja: „Annyira akarlak, hogy azt akarom, hogy én legyek te.” Hemingway számára a nők vagy elkényeztetettek, romlottak, vagy édes szentek, nemhiába vádolták évtizedekig nőgyűlölettel. Aztán felfedezték ravasz és megtévesztő érzékenységét, amelyet a nőkkel szemben mutatott. Volt benne fogékonyság, alig érezhető rezgés a nőkre, amelyet mintha szégyellt volna, és emiatt még inkább ráerősített arra, hogy férfiasnak hasson. Ha ki sem tette volna lábát az Oak Park-i házból, hatalmaskodó anyja és meghunyászkodó apja akkor is tömérdek alapanyagot szolgáltatott volna a baljóslatú, lélekölő, tragikus végű kapcsolatokról szóló írásaihoz.

 

Újságírónak állt, majd az első világháborúban katonának. Még húszéves sem volt, amikor 1918-ban Olaszországban, Fossaltánál megsebesült. Fél évet töltött kórházban, ott szeretett bele a hét évvel idősebb vöröskeresztes nővérbe, Agnes von Kurowskyba. Azt tervezték, összeházasodnak, de Agnes inkább egy olasz tisztet választott, Ernest pedig az írásterápiát, bánatát novellában írta meg. Ezután inkább ő hagyta el nőket, mielőtt azok megtehették volna. Még bátortalan, zöldfülű vidéki újságíró volt, amikor – levélben – megkérte a nyolc évvel idősebb Hadley Richardson kezét. Mintha ösztönösen érezte volna, hogy ambíciózus élete mögé biztos háttér kell, amelyet a megbízható, földközeli Hadley meg tud teremteni neki. Párizsba költöztek, Hemingway feladta tudósítói posztját a Toronto Starnál, mert szabad, független író akart lenni. Szegények voltak, olykor előfordult, hogy ebédre galambot fogtak maguknak a Luxembourg-kertben, és kisfiuk babakocsijába rejtették. Bérkiegészítésként Hemingway profi bokszolók edzőpartnere lett, ha talpon kibírta, a menetekért 20 frankot kapott.

 

A FÉRJ

Négyszer nősült, három fia született, háborús tudósító volt, vadászott, halászott és nyert egy irodalmi Nobel-díjat.

Akkoriban Párizsban gyülekezett az irodalmi és művészeti elit, ebbe csöppent bele Hemingway: barátja volt Fitzgerald, Ezra Pound, Gertrude Stein, James Joyce és Picasso. Hadley legtöbbször feleségekkel ült egy sarokban, míg a szoba másik felében szikráztak a művészelmék. Ő nem rendelkezett Zelda Fitzgerald különös, toxikus hatalmával – inkább Ernest jó barátja és szövetségese akart lenni. Hiányzott belőle az az éhség és ravaszság, amelyet az őt körülvevő lányokban látott. Gyakran arra gondolt, nem tud velük lépést tartani, és miután anya lett, aggodalma csak nőttön-nőtt, hogy elcsavarják Ernest fejét.

 

Házasságukon akkor esett az első repedés, amikor Hadley a vonaton felejtette azt a bőröndöt, amelyben Hemingway összes addigi írása volt. Nem szándékosan hagyta el, ahogyan azt néhány Hemingway-biográfus állítja, de az eset rámutatott egy jóvátehetetlen jellemvonásra. Ernest megingathatatlan hűséget és megbízhatóságot várt el, és ettől elbizonytalanodott. Honnan tudhatná ezek után, hogy Hadley megérti, mennyire fontos számára az írás. Hemingwaynek elsősorban arra volt szüksége, hogy a nők támogassák, míg ő tehetségét, hatalmas egóját kiteljesíti. Amint úgy érezte, hogy alábbhagy a lelkesítő és munkáját segítő áhítat, vagy ő vágyott új inspirációra, új múzsa után nézett.

A teljes cikk a La femme 2011. téli számában olvasható.