"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Játszani szívvel-lélekkel

Gyerekkorában fel sem merült benne, hogy színésznő lesz belőle, ma ő Andrew Lloyd Webber kedvenc magyar színésznője. Mahó Andreával beszélgettünk!

Mahó Andrea neve hallatán a legtöbbünknek a világhírű musical, Az Operaház fantomja jut eszünkbe, nem véletlenül, hiszen a színésznő közel 10 éve alakítja Christine-t, a bájos és tehetséges fiatal szopránénekesnőt. Az énekesnő a szakközépiskola elvégzése után iratkozott be Gór Nagy Mária Színitanodájába. Később a Győri Nemzeti Színházhoz szerződött, majd megkapta az Operettszínház és Thália Színház közös produkciójában a főszerepet, a West Side Story Mariáját. Az igazi sikert azonban Az Operaház fantomja előadás főszerepe hozta meg számára. Bár mára számos rangos elismerést és díjat tudhat magáénak, a színház és munka iránti alázat a mai napig fontos számára. A szerepeit és a darabokat, valamint azt, hogy színpadon lehet, igazi csodaként éli meg.

 

 

– Hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?


Gyerekkoromban sokat jártunk színházba, de akkor még fel sem merült bennem, hogy egyszer majd színésznő leszek. A szinkronnal kezdődött a pályafutásom, ott mondta a mesterem, Gerhardt Pál, hogy nagyon tehetséges vagyok. Ez keltette fel az érdeklődésemet, így kezdtem el tanulni, és a színház felé fordultam.

 

– Volt valaki a családból, esetleg olyan példakép, akinek a személyisége inspirált a kezdetekben?  


A szüleim, a nővérem  és barátaim támogatását mindig maximálisan élveztem. Példaképként a tehetséges, sikeres hazai és nemzetközi kollégák inspiráltak, akik puszta jelenlétükkel felkeltették a közönség figyelmét. A természetesség és a munka iránti alázat mai napig kulcsa pályafutásomnak.

 

– Van olyan szerepálmod, amit nagyon szeretnél eljátszani, de még nem sikerült megvalósítani a színpadon?


A My Fair Lady főszerepe eddig elkerült, de ami késik, nem múlik, remélem. Audrey Hepburn nagy kedvencem és példaképem, ennek ellenére Mahó Andi-sra formálnám a karaktert.

 

– Nagyon fiatalon kaptál EMeRTon- és Artisjus-díjakat. Mit jelentettek számodra az elismerések?


Valóban nagyon fiatal voltam, és nagy öröm és büszkeség számomra, hiszen szakmai elismeréseket kaptam. Ezek a díjak mindig megerősítik bennem azt, hogy jó úton haladok, és folytatnom kell, amit elkezdtem. Csodálatos érzés, amikor elismernek, tisztelnek és megbecsülnek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hisz bennem és támogat.

 

– Mik a tervid a jövőre nézve? Mennyire vonzó számodra a külföldi karrier lehetősége?


Sokat szeretnék énekelni, szép szerepeket játszani akár itthon, akár külföldön. Úgy érzem, erre születtem. Lehetőségem van a világhírű Rhoda Scott-tal egy színpadon énekelni, és a közeljövőben más nemzetközi világsztárral fellépni, de nem tervezem, hogy hosszú időre elhagyom az országot.

 

 

– A Mary Poppins mondhatnimár legendás karakternek számít. Milyen érzés volt eljátszani a szerepet?


Egy csoda. Mary egy bölcs, humoros nő, aki sok mindent tud és tanít az életről. Az ő bőrébe bújni igazán megtisztelő feladat. „Megtörténhet bármi, hogyha hagyod...”

 

Ha lehetne egy-két mondatban megfogalmazni, mi számodra a darab üzenete?


Az életben két alapdolog van a hit és a szeretet, ha ennek tudatában vagyunk, a nehézségeken is könnyedén át tudunk lendülni, és boldogok lehetünk

 

 – Ha igazak az információk, fogékony vagy a spirituális dolgokra. Van esetleg valamilyen bevett rituáléd az öltözőben előadás előtt?


Igen, van. Hiszek egy erő létezésében, ami segít mindannyiunknak „ÉLNI” az életünket. Az rajtunk múlik, ki hogyan sáfárkodik ezzel az erővel. Mindig leülök pár percre, behunyom a szemem, és lecsillapodom. Ez egyfajta gyors meditáció, segít az összpontosításban.

 

– A neved hallatán a legtöbb embernek Az Operaház fantomja jut először eszébe. Mit jelent számodra ebben a darabban játszani? Milyen érzésekkel gondolsz rá?


Még mindig a nagy kedvencem. Nagyon szeretem a zenéjét és a történetet. Sok pozitív élmény fűz hozzá. Hatalmas megtiszteltetés és büszkeség volt számomra Christine szerepe. Mai napig hálás vagyok érte és boldogan játszom.

 

– A kezdetek kezdetén könnyű vagy nehéz volt azonosulni a szereppel?


Az első perctől tudtam azonosulni vele. Közel áll hozzám, ezt Szirtes Tamás igazgató úr is egyből meglátta, megérezte. Minden alkalommal egyre jobban érzem a karaktert. Nincs két egyforma érzet, bármennyiszer kell eljátszanom, mindig van valami, amit hozzá tudok tenni, és ettől is oly csodálatos ez a szakma, soha nem válik unalmassá, nem rutinból játszom, hanem szívből és lélekből. Nem éreztem soha se fáradságot, sem unalmat. A darab igazi felüdülés számomra, és remélem, hogy még sokáig játszhatom Christine szerepét.

 

Ha igaz, találkoztál Andrew Lloyd Webberrel is, mikor Magyarországon járt.
Megosztanád velünk, mit mondott neked, miről beszélgettetek?


Igen, többször találkoztam vele, sőt első lemezem ajánlóját is ő írta. Azt monda, kivételes tehetségű művész vagyok, csodálatos a hangom, és tárjam ki kapukat, mert ennek a hangnak nem szabad csak Magyarországon maradnia. Amúgy meg igazi kedves, tisztelettudó úriember. Igazi példa lehetne a mostani fiatalemberek számára.

HIVATÁS
"Nincs két egyforma érzet, bármennyiszer kell eljátszanom, mindig van valami, amit hozzá tudok tenni, és ettől is oly csodálatos ez a szakma, soha nem válik unalmassá, nem rutinból játszom, hanem szívből és lélekből. "

 

– Milyen fellépésed lesz mostanában, miben láthat újra a közönség?


Továbbra is láthatnak a Madách Színházban: Az Operaház fantomjában, a Mary Poppinsban, a Szerelemvarázsban (önálló estem, amely a szerelemről szól, és Miller Zoltán a vendégem), a Győri Nemzeti Színházban a Mágnás Miska Rolla szerepében, valamint számos koncerten szerte az országban.

 

Képek forrása: Madách Színház