"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A tehetségnek is kell a cégér

Nem elég kiemelni és segíteni egy tehetséges személyt, láthatóvá is kell tenni.

Jóllehet egy tehetség nem joghurt, amelyet jól csengő névvel kell a piacra bevezetni, de egy tehetség esetében is az a fontos, hogy mire jutunk vele a munkaerőpiacon. Mitől lesz két hasonló tehetség közül az egyik sokkal sikeresebb? Miért van az, hogy néha a tehetségtelenebb emberek jutnak előbbre?

 

Az, hogy Edison szerint a zseni egy százalék tehetség és kilencvenkilenc százalék nehéz munka eredménye, ma már korántsem biztos recept a sikermodell felépítéséhez. A XXI. században, amennyiben mindezt nem sikerül egy jól kigondolt stratégiára tudatosan felhúzni, még egy igazi csillag is könnyen a süllyesztőben találhatja magát.

Párizsi felsőfokú tanulmányaim során rádöbbentem, hogy ez a problematika már a jobb iskolák tananyagainak szerves részét képezi. Kíváncsian ültem be tehát ezekre az előadásokra, hogy tudományos keretek között is megismerhessem, milyen módszerekkel lehet valakinek a tehetségét vagy a tudását a lehető legoptimálisabban értékké formálni a munkaerőpiacon. Érdekesnek találtam még azt is, hogy ilyenkor nem tanárok álltak a pódiumon, hanem elismert, nagy cégek vezetői vagy éppen egy vállalat stratégiai tanácsadója. Íme, a sikerhez vezető út legfontosabb lépcsői.

 

 

1.    Céljaink megfogalmazása

 

Ez a sikeres stratégia alfája és ómegája, mert célok nélkül nehéz navigálni. Ki vagy? Mit csinálsz? Hol? Hogy csinálod? Miért csinálod? Ha erre az öt nyitott kérdésre válaszolsz, akkor már meg is fogalmaztad reális céljaid. Feltétlenül legyen benne, hogy kihez szól az, amit csinálsz, és hová szeretnél eljutni a munkád során. Erre jó gyakorlat, ha elképzeled magad öt vagy tíz múlva. Csak úgy tudsz megfelelő stratégiát építeni, ha pontosan ismered a közép- és hosszú távú céljaidat. Ezenkívül tégy úgy, mint egy olimpiai bajnok atléta, aki mindig a kitűzött célra fókuszál, még akkor is, ha éppen nem látja az út végét, vagy éppen elveszített egy versenyt. Ez a tudatos hozzáállás amúgy az élet összes területén kiválóan alkalmazható.

 

2.    Ki vagyok én?

 

Ismered saját határaidat? Ha játszottál már együttesben, énekeltél már kórusban, űztél már valamiféle csapatsportot, könnyen rájöhetsz, mik az erősségeid, hol vannak a gyenge pontjaid, meddig tudsz elmenni, vagy milyen pozícióban teljesítesz a legjobban. Schneider Judit, a világ egyik legnagyobb zenestreamelő oldalának nemzetközi trénere azt ajánlja a fiataloknak, hogy az egyetemi tanulmányok mellett mindenképpen fordítsanak időt saját személyiségük megismerésére. „Ez megakadályozhatja a későbbi kiégést azaz burn-outot, hiszen sokan nem a személyiségükhöz illő munkát választanak. Fontos, hogy tisztában legyünk az értékrendünkkel, és olyan cégnél helyezkedjünk el, amelynek természete passzol a személyiségünkhöz.” Egy alapos önvizsgálat arról, hogy mi tesz minket boldoggá, miről mondunk le könnyedén, miről kevésbé, segít saját magunk őszinte megismerésében, ami pedig elengedhetetlen faktora későbbi sikereinknek. „Ha nehezen viseljük a kötöttségeket, kreatívak vagyunk, és szeretjük a kihívásokat, akkor jól érezhetjük magunkat egy start-up típusú cégnél.”

 

Írásunk folytatása a La femme Az 50 tehetséges magyar fiatal című különszámában olvasható!