"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Közös hangon

Az online tanításra tette fel Hives Áron az életét, így nem csoda, hogy mentorával, Walitschek Csillával gyorsan ráleltek a közös hangra.

Több száz ifjú tehetség közül a leginkább érdemesek kaptak lehetőséget arra, hogy részt vegyenek az 50 tehetséges magyar fiatal hat hónapos mentorprogramjában. Ez a program lelke, a kulturális, tudományos és gazdasági élet elismert személyiségei, a mentorok aktív közreműködésével ösztönzi a fiatal tehetségek fejlődését. Négy fiatalt és mentort megkérdeztünk: hogyan tervezik a közös munkát, hol tartanak.

 

„Kéthetente találkozunk, és azonnal belefogtunk a cégátvizsgálás folyamatába… − mondja Hives Áron. − Rögtön bevontuk a társaimat is, hiszen nekik is feladatuk van ebben… Nagyon-nagyon pozitív a tapasztalatunk, sokat kell és fogunk tanulni, azt már látjuk…” A kezdetek persze a cég teljes átvilágításáról szóltak, a munka kifutása egy térkép lesz.

 

 

„Az Áron és két üzlettársa által alapított start-up vállalkozás, a közösségi oktatással foglalkozó EduBase eredményes vállalkozássá fejlesztését tűztük ki célul – erősíti meg Csilla is. − A személyes ismerkedés időszakát megspékeltük egy személyiség-, kompetencia- és motivációs teszttel, hogy könnyebb legyen felismernem, milyen alkat, hol vannak az erősségei, mik a motivációi. Majd bevezettem valamelyest a saját web- és applikációfejlesztő cégünk, illetve online kommunikációs ügynökségünk életébe.” Közben előkerültek közgazdasági témák is, feladatuk a saját vállalkozásuk definiálása. „Ezeket összegezve üzleti tervet gyártunk az EduBase számára.”

50 TEHETSÉGES MAGYAR FIATAL
"Sokat fogunk tanulni, azt már látjuk."

 

Áronnak a legizgalmasabb a Walitschek Csilláék cégénél tett látogatása volt. „Eljutottam a céghez tréningekre, ez nekem személy szerint volt jó, hiszen a céglapítás és működtetés kérdései a legfontosabbak most számunkra” – erősít rá a mentor szavaira.

 

Közben persze folyamatos az ismerkedésük is emberi, szakmai téren. Ez azért sem árt, mert az oktatás területére idehaza a vártnál lassabban tört be a számítástechnika, az online világa. „Áron sokoldalú szakember, ez predesztinálja arra, hogy sikeres vállalkozó váljék belőle – véli Csilla. − Különleges benne, hogy nemcsak a fejlesztés, hanem a dizájn területén is szenvedélyesen alkot. Maximalista, és pontosan érzi az Y generáció megváltozott médiafogyasztási igényeit. Az oktatás forradalmi változásokon ment keresztül. Ez alól mi itthon sem tudjuk kivonni magunkat, bár szerintem vontatott és rossz irányú minden, ami az oktatáspolitika terén történik. Engem személyesen is izgat ez a terület, mert óriási potenciál rejtőzik a digitális oktatásban, főleg most, hogy sorra jelennek meg eddig nem létező állások, illetve eltörlődnek a gátak bármilyen tudás megszerzése elől.”

 

Az online oktatás jelenleg egy 34 milliárd dolláros iparág – szögezi le Csilla, hozzátéve lelkesen, hogy csak az iTunes U-n 350 ezer lecke érhető el több mint 800 egyetem jóvoltából. „Áronék, rendkívül nemes szándékkal, a tudást jelenleg ingyen osztják meg a tanulni vágyó középiskolásokkal és egyetemistákkal. Úgy gondolják, hogy a tudás nem egy szűk elit privilégiuma, mindenkinek lehetőséget kell kapnia, aki fejlődni akar.”

 

Ebből a szempontból nagyon jó nyomon járnak, de nagy küzdelem vár rájuk. „A honlap fejlesztése most az elsődleges célunk, erre koncentrálunk” – hangsúlyozza Áron egyetértésben mindazzal, amit mentora emelt ki. A termékfejlesztés jól halad. Jelenleg az jelenti a kihívást, hogy a freemium modell mellett megtalálják, hogyan válik a vállalkozás forprofit szervezetté, és hogyan nője ki „start-upságát”. A neheze majd akkor jön, ha nemzetközi piacra akarnak lépni.