"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Lángoló márvány

December 8-án és 9-én látható a Francia Intézetben Tunyogi Henriett szólóestje, melyet a tragikus sorsú Camille Claudel emlékének szentel.

Milyen sors várt arra a nőre, aki férfiak által privilegizált területen, a kor erkölcseivel szembemenve művészként, szeretőként, leányanyaként próbált szerencsét? A válasz kétséget kizáró: szerencsétlenség.

 

 

Camille Claudel tehetséges szobrászként húsz évvel idősebb mestere és szeretője, Auguste Rodin árnyékában sosem találhatta meg egyéni művészi hangját, hiszen közösen eltöltött éveik során csak segédje maradhatott a máig nagynevű művésznek. Ma már csak néhány szoborról (például a  képen is látható, botrányt kavaró Valcer című alkotásról) tudjuk, hogy egészében Camille keze nyomát, gondolatait őrzi. Ötletei, alkotóvágya felolvadt a Rodin-hagyatékban, ugyanúgy, mint Mademoiselle Claudel személyisége. Egy meg nem született közös gyermek és a kihűlt, megszakított kapcsolat után egy életképtelen női lélek maradt hátra a Rodinnal eltöltött évtized után. Camille Claudel, az 1864. december 8-án született zseni életét folytonos kettőség hatotta át: a rejtély, az ezerszínű lángolás, a dráma. A szobrásznő Rodin szerelme, múzsája, ugyanakkor áldozata. Életének egyik felét a párizsi forgatag tarkaságában, a másik felét pedig az őrültek háza sötétségében töltötte, elevenen eltemetve. Lehet-e nagyobb ellentét egyetlen életen belül fény és árnyék között? E kettősség bemutatása vár most Tunyogi Henriett táncművész-koreográfusra, akinek előadásában a tánc-színészet színpadán láthatjuk a lángoló és boldog, illetve a kivetett és elátkozott Camille-t, méghozzá születésének évfordulóján.

 

A mindössze két estére, 2011. december 8-ra és 9-ra meghirdetett előadás túllép a színpadon, sőt a színházi téren is. A Lángoló márvány című koreográfia mozdulatai Kaiser Ottó fotókiállításán még jó ideig láthatók az Andrássy úti Alexandra Párizsi Nagyáruházban.

 

Tunyogi Henriett balettművész, koreográfus, jelmeztervező szólóestjeit a világ számos színpadán megcsodálhatta a közönség ― többek között vendégszerepelt Londonban, Rómában, Tokióban, Pekingben, Washingtonban, az Edinburghi Fesztiválon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Olyan neves koreográfusok készítettek neki koreográfiákat, mint Renato Paroni, Viviana Durante, Antonia Franceschi. A Magyar Televízió felkérésére Balett ABC Henriettel című, 20 részes táncdokumentumfilm-sorozatot készített, 2006-ban pedig portré film is készült róla Válaszd a tudást ― MozdulatOK címmel. Férjével, Vásáry Tamás zongoraművésszel készített közös produkcióikat nemzetközi fesztiválokon mutatták be nagy sikerrel.

 

Lángoló márvány

 

December 8. és 9. 19.00

Francia Intézet, Budapest, I. Fő u. 17.

Koreográfus, előadó: Tunyogi Henriett

Az előadásban Kaiser Ottó fotográfus fotómotívumai is megjelennek

 

A jótékonysági estek során összegyűlt adományokat Mádl Dalma Isten adta tehetség Alapítványának javára fordítják.