"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Epoxikonok

A Berekai Art Studio állítja ki először Szűr-Szabó Edit EPOXIKONOK című 12 képből álló sorozatát.

Mint azt a designer elmondta, „az EPOXIKONOK elnevezésű 12 képből álló sorozatomat az epoxigyantából készített tárgyak közül műfajom »haute-couture-jének« mondanám.” Szűr-Szabó Edit 2008 óta készít epoxi fugázó anyagból műtárgyakat. Eleinte mozaikberakások is szerepeltek wellnessekbe készült bútorain, fürdőszoba-burkolatain. A fugázó anyag használata egyre nagyobb helyet kapott a designtárgyak tervezésében. A Lukács uszoda gőzkabinjába tervezett gőzt kibocsátó lámpás, vagy az egri luxusszálloda wellness-részlegébe tervezett nagyméretű Kodex műtárgyak megtekintésre érdemes példái ennek.

 

 

Szűr-Szabó Edit 2011-ben egyedüli magyar designerként felvételt nyert a Nemzetközi Kortárs Ravennai Mozaik Egyesületbe az A.I.M.C-be. „A kiállításra olyan fugázó anyagból készített gyerekkori önarcképemet küldtem el, amelyben egy szem arany mozaik megtörve, különböző helyen felrakva szerepel a képen. Rövidesen visszajött a válasz Ravennából. De Szűr-Szabó, ez egy mozaikkiállítás! Választ is adtam rögtön. Igen, de hiszek abban, hogy egy szem ravennai arany mozaik is bevilágítja, kupolaként ragyogva Európa tradícióit és fényét. Jött is a viszontválasz. Meggyőzött, Szűr-Szabó” – mesélte a művész, aki ezen két anyag a szokásostól eltérő mennyiségével fejezi ki gondolatait használati tárgyain és egyedi képein.

 

Az ókori mozaikkultúra világában soha nem látszhatott a fuga mint kötőanyag. Képein polgárpukkasztóan lávaként ömlik szét, a láva energiáinak forró erejével a fuga „az önmegvalósítás szimbólumaként”. „A látogatókra bízom, mindenkinek saját képzeletvilágát megmozgatva, mit szólnak az EPOXIKONOK-hoz. A sorozat elnevezése az epoxigyanta és az ikonok szavakból jött létre. Az ikonok arany fényét plexiből készült világítótestek és plexibetétek teszik dinamikussá. A plexi csillogó, sima felületű fénye ellentétet alkot a fugázó anyag felületi fényével, ezáltal fáradt, régies ikonhangulatuk lesz. Bevallom, itt nem titkoltan játszottam az anyag adta ellentétek hatásainak fokozásával. A fényes anyag fénytelenné válik, ha még fényesebbet rakunk mellé” – mondta Szűr-Szabó Edit.

 

Az EPOXIKONOK sorozat figyelemre méltó külön sorozata egy overseas projekt részének. A net világában nincsenek elérhetetlen helyek és emberek. Így kezdődött a designer art projektje 2014 novemberében a Kalkuttában élő indiai kortárs művésszel, Samir Sarkarral. „Grafikáihoz, a grafikákon használt legjellemzőbb elemekből lézerkivágással plexikereteket készítettem. Ezáltal a két kultúra találkozását mutatom be. 3 keret készült el eddig, bízom benne egy következő kiállításon önálló sorozattal mutatkozhatunk be EPOXIKONOK Frames elnevezéssel.”