"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A jó ötlet csak félsiker

Régóta ismert, hogy a jó ötleteknek világformáló erejük lehet.(x)

Ám az ötletek innovációra és sikerre váltásához a kreatív, jövőorientált szemlélet önmagában kevés, a megvalósítás szakmai felkészültséget és anyagi tőkét igényel. Ehhez próbál segítséget nyújtani az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. legújabb cége, a Smart Future Lab Zrt., mely magyar és nemzetközi startup cégeket igyekszik felkutatni, majd patronálni, azaz „inkubálni”.

 

Azzal a nem titkolt céllal jegyezték be 2016 januárjában a Smart Future Lab elnevezésű, innovációval foglalkozó vállalatot, hogy felkaroljon olyan pályakezdő vállalkozásokat, amelyeknek tervei, ötletei, találmányai az energetikai szektorhoz kapcsolódnak. „Az energetikában útkeresés zajlik: vannak trendek, mint a megújuló alapú villamosenergia-termelés terjedése, az energiahatékonyság előtérbe kerülése vagy a fogyasztók tudatossá válása, amelyek nem fognak megállni az országhatáron, begyűrűznek Magyarországra, sőt már itt vannak” – fogalmaz Bertalan Zsolt, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, aki a magyar áramtőzsde, a HUPX Zrt. vezető posztjáról igazolt át az MVM legújabb cégének élére. Úgy véli, e trendváltás lépéskényszerbe hozza a magyar energiaszektort és a hazai szolgáltatókat egyaránt, ezért is fontos a jó ötletek felkarolása. A jó ötlet csak fél siker, azt sikerre is kell vinni, s ennek első lépcsőfoka az úgynevezett inkubáció.

 

 

Már maga az ötlet felkutatása sem egyszerű feladat. Ezért is hirdet az MVM startupversenyeket, innovációs ötletpályázatokat. A lehető legtöbb fórumon biztatják azokat, akiknek van ötletük: ha valakinek támad egy jó gondolata a jövő energiaellátásával kapcsolatban, bátran jelentkezzen náluk, hogy a későbbiekben minden segítséget meg tudjanak adni neki – a kölcsönös előnyök alapján. Szükség lehet tanácsadásra, tőkére, üzletfejlesztésre, cégalapításra, üzleti terv készítésére, üzleti modell kialakítására, értékesítési stratégiára. „A technológiai fejlesztésben is adunk segítséget, jogi szolgáltatást nyújtunk, sőt akár a könyvelésben, bérszámfejtésben is segítünk” – teszi hozzá a vezérigazgató. Cserébe, értelemszerűen, részt kérnek a sikerből kisebbségi tulajdonosként, magvető tőkebefektetés révén. Az a cél, hogy olyan energetikai termék, szolgáltatás valósulhasson meg az inkubálás során, amelyet aztán az MVM a magyar felhasználás mellett értékesíteni tud Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Lengyelországban, sőt akár az egész világon.

 

Kérdés, hogy egy startup cég miért épp a Smart Future Labet válassza, ha szeretné, hogy ötlete megvalósulhasson. Az is felvetődhet, vajon az MVM új vállalkozása szakembereinek „sasszeme” van-e, valóban azokat a startupereket karolja-e fel, akik a legjobbak. Bertalan Zsolt optimistán válaszol: „Egyrészt értjük a piac működését, figyeljük a trendeket, ismerjük a kihívásokat, így összességében tudjuk, mire kell megoldást találnunk. Ezért nagy biztonsággal találjuk el, hogy jó ötletet karolunk-e fel. Másrészt tudjuk, hogy maga az MVM Csoport biztosítja a megvalósításhoz a hátteret: a szellemi és anyagi tőkét, az infrastruktúrát. Egy termékfejlesztésnél például nagyon fontos, hogy azt ki lehessen próbálni. Az MVM Csoporton belül minden adva van a sikerhez: szakemberek, szellemi és persze anyagi tőke, infrastruktúra.”

 

A következő években kiderül, milyen jó ötletek vannak az energiaszektorban, melyeket a Smart Future Labnek sikerül felkarolnia és megvalósítania.