"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy élet dolgai

Luchino Visconti, a XX. század egyik legnagyobb filmrendezője látta meg benne a kivételes tehetséget, ő nevezte el a film királynőjének.

Romy Schneider csodálatos csillag volt, de nagy árat fizetett érte. Élete úgy indult, mint egy lányregény, és úgy végződött, mint egy görög sorstragédia. Az örök szerelem, Alain Delon így emlékezett rá: „Már akkor meghalt, amikor elvesztette a fiát, Davidot. Csak mi hittük, hogy még életben tartja a méltósága, kivételes bátorsága. Súlyos keresztet cipelt. Amit a sors az egyik kezével adott neki, a másikkal elvette tőle. Romy huszonöt évet jelentett az életemből, huszonöt év barátságot, szenvedélyt, szerelmet. Az emlék, amit őrzök róla, a mosolya. Ez a mosoly beragyogta az arcát, a lelkét…”

 

Sorsdöntő találkozás

 

A francia rosszfiúnak és a Sisi-filmek bűbájos hősnőjének közös története a Christine című film forgatásán kezdődött. A snájdig katonatiszt és a gyönyörű, ám vagyontalan lány love storyjából Arthur Schnitzler színdarabja nyomán már korábban is készült film, amelyben Romy édesanyja játszotta Christine szerepét. A rendező, Pierre Gaspard-Huit egy fénykép alapján választatta ki Schneiderrel együtt leendő partnerét, az akkoriban még szinte ismeretlennek számító Delont. Alighogy vége volt a bécsi forgatásnak, az osztrákok húszesztendős üdvöskéje vakon követte Párizsba szerelmét, amivel nemcsak a családját, de a rajongóit is magára haragította. „Mindent

ROMY SCHNEIDER
"Delon és Schneider szerelme a Christine című film forgatásán kezdődött."
felégettem magam mögött. Meg akartam szabadulni anyám és a mostohaapám gyámkodásától” – mesélte Romy a francia sajtónak.

 

Romy Schneider a császárváros híres színészdinasztiájába született Rosemarie Magdalena Albach-Retty néven az Anschluss évében. Apai nagyanyja, Rosa Albach-Retty a Burgtheater legnagyobb színésznője volt, Ferenc József és Erzsébet királyné közeli barátja. Romy apja, Wolf szintén sikeres színpadi pályát futott be. Magda Schneider is operettprimadonna és filmsztár volt, az ő házasságukból született Rosemarie és öccse, Wolfi. A mama ambícióinak köszönhetően a kislány egy Salzburg közeli lányintézetben nevelkedett, és bár könyvillusztrátor szeretett volna lenni, tizenöt évesen mégis Ernst Marischka Fehér akác című filmjében találta magát Magda Schneider lányának szerepében. A bájos bakfis már az ifjú Viktória királynőt is megformálta, mielőtt Bajor Erzsébetként egy tündérmese kellős közepébe csöppent. Évtizedeken át kísérte a minden addigi kasszarekordot megdöntő Sisi-filmek mítosza. A gyönyörű lány olyan híres férfiak vonzalmát is felkeltette, mint a családi jó barát, Curd Jürgens, a legendás síbajnok Toni Sailer, Herbert von Karajan állítólag házassági ajánlatokkal ostromolta. Mindeközben Romy szívét azonban a jóképű német színész, Horst Buchholz hódította meg. „Éreztem, hogy ezzel a külsővel

ROMY SCHNEIDER
Rajongott érte a híres színész, Curd Jürgens, a síbajnok Toni Sailer, a világhírű karmester, Herbert von Karajan megkérte a kezét.
és tehetséggel nagyon messzire jut, ám szenvedések is várnak rá” – Lili Palmer fogalmazott így, amikor együtt állt kamera elé a tragikus sorsú intézeti lányt alakító Romyval a Lányok egyenruhában című filmben.

 

Párizsi idill

 

A Párizsban új otthont és szerelmet választó Romy négy éven át Európa legszebb szerelmespárjának regényét írta Delonnal, aki akkoriban a francia mozi nagy felfedezettjeként aratta sikereit. A Ragyogó napfény ifjú sztárja és a „kis osztrák lány” néhány hónap után eljegyezte egymást Luganóban. Romy beköltözött szerelme lakásába, aki váratlan eltűnéseivel és felbukkanásaival számtalanszor próbára tette érzelmeit.

 

A teljes cikk a La femme 2016. téli számában olvasható.