"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Örökké a nők körül

Barátja, F. Scott Fitzgerald mondta egyszer: Hemingway akárhányszor alkot egy nagy művet, elfogyaszt egy feleséget. Mellé pedig jó néhány szeretőt.

A szerelemre éhes író önmagát mégis a bizalmat keltő, ám valójában pusztító nők áldozatának vallotta. Ötven éve, 62 évesen vetett véget kalandos életének.

 

 

Anyja éveken keresztül kislánynak öltöztette. Grace Hall-Hemingway lánytestvért szeretett volna elsőszülöttjének, Marcelline-nek. Így lett a kis Ernestből fodros ruhás, topánkás Ernestine, ezért egy életén át gyűlölte az anyját. Életrajzírói szerint ekkor kezdődött Hemingway harca az alfahímségért.
Az interjúkban még rá is tett: nem érdekelte a bohémség, mit neki szalonintellektualizmus, ő boksz- és sportanalógiákkal ütötte ki a riportereket. Boksztehetségét többre tartotta íróművészeténél: „A boksz minden, az írás semmi.” Ingét kigombolta, mosolyt villantott – nemegyszer Clark Gable-hez hasonlították –, és egy leterített oroszlánnal vagy hatalmas marlinnal pózolt. A magazinok imádták, huszadik századi Byronnak nevezték, aki megtanulta, hogyan játssza önmagát.

Ez nem volt veszélytelen: túlélt két repülőgép-balesetet, féltucatnyi komoly fejsérülést, teste több

A CELEB
A magazinok imádták, Clark Gable-hez hasonlították, huszadik századi Byronnak nevezték.
mint kétszáz repesz nyomát őrizte, térdkalácsát szétlőtték, emellett szerzett számtalan láb- és kézfejsebet, lágyéksérülést. Négyszer nősült, három fia született, miközben bikaviadalozott, háborús tudósító volt, náci tengeralattjárókat üldözött, síelt, vadászott, halászott, nyert egy irodalmi Nobel-díjat, és belépett az amerikai félistenek panoptikumába. Ötvenéves korában ő lett a Papa, a bölcs öreg.


Senki nem akarna Hemingway-regény hősnője lenni, aki feladja az egyéniségét a szerelem nevében. Ahogyan a Búcsú a fegyverektől ápolónője, Catherine Barkley mondja: „Annyira akarlak, hogy azt akarom, hogy én legyek te.” Hemingway számára a nők vagy elkényeztetettek, romlottak, vagy édes szentek, nemhiába vádolták évtizedekig nőgyűlölettel. Aztán felfedezték ravasz és megtévesztő érzékenységét, amelyet a nőkkel szemben mutatott. Volt benne fogékonyság, alig érezhető rezgés a nőkre, amelyet mintha szégyellt volna, és emiatt még inkább ráerősített arra, hogy férfiasnak hasson. Ha ki sem tette volna lábát az Oak Park-i házból, hatalmaskodó anyja és meghunyászkodó apja akkor is tömérdek alapanyagot szolgáltatott volna a baljóslatú, lélekölő, tragikus végű kapcsolatokról szóló írásaihoz.

 

 Újságírónak állt, majd az első világháborúban katonának. Még húszéves sem volt, amikor 1918-ban Olaszországban, Fossaltánál megsebesült. Fél évet töltött kórházban, ott szeretett bele a hét évvel idősebb vöröskeresztes nővérbe, Agnes von Kurowskyba. Azt tervezték, összeházasodnak, de Agnes inkább egy olasz tisztet választott, Ernest pedig az írásterápiát, bánatát novellában írta meg. Ezután inkább ő hagyta el nőket, mielőtt azok megtehették volna. Még bátortalan, zöldfülű vidéki újságíró volt, amikor – levélben – megkérte a nyolc évvel idősebb Hadley Richardson kezét. Mintha ösztönösen érezte volna, hogy ambíciózus élete mögé biztos háttér kell, amelyet a megbízható, földközeli Hadley meg tud teremteni neki. Párizsba költöztek, Hemingway feladta tudósítói posztját a Toronto Starnál, mert szabad, független író akart lenni. Szegények voltak, olykor előfordult, hogy ebédre galambot fogtak maguknak a Luxembourg-kertben, és kisfiuk babakocsijába rejtették. Bérkiegészítésként Hemingway profi bokszolók edzőpartnere lett, ha talpon kibírta, a menetekért 20 frankot kapott.

 

A FÉRJ
Négyszer nősült, három fia született, háborús tudósító volt, vadászott, halászott és nyert egy irodalmi Nobel-díjat.
Akkoriban Párizsban gyülekezett az irodalmi és művészeti elit, ebbe csöppent bele Hemingway: barátja volt Fitzgerald, Ezra Pound, Gertrude Stein, James Joyce és Picasso. Hadley legtöbbször feleségekkel ült egy sarokban, míg a szoba másik felében szikráztak a művészelmék. Ő nem rendelkezett Zelda Fitzgerald különös, toxikus hatalmával – inkább Ernest jó barátja és szövetségese akart lenni. Hiányzott belőle az az éhség és ravaszság, amelyet az őt körülvevő lányokban látott. Gyakran arra gondolt, nem tud velük lépést tartani, és miután anya lett, aggodalma csak nőttön-nőtt, hogy elcsavarják Ernest fejét.

 

Házasságukon akkor esett az első repedés, amikor Hadley a vonaton felejtette azt a bőröndöt, amelyben Hemingway összes addigi írása volt. Nem szándékosan hagyta el, ahogyan azt néhány Hemingway-biográfus állítja, de az eset rámutatott egy jóvátehetetlen jellemvonásra. Ernest megingathatatlan hűséget és megbízhatóságot várt el, és ettől elbizonytalanodott. Honnan tudhatná ezek után, hogy Hadley megérti, mennyire fontos számára az írás. Hemingwaynek elsősorban arra volt szüksége, hogy a nők támogassák, míg ő tehetségét, hatalmas egóját kiteljesíti. Amint úgy érezte, hogy alábbhagy a lelkesítő és munkáját segítő áhítat, vagy ő vágyott új inspirációra, új múzsa után nézett.

Új regény, új múzsa

Első könyve, egy novelláskötet megjelenése után ismerte meg Pauline Pfeiffert, aki újságíróként dolgozott a Vogue-nál. Hadley is és Pauline is St. Louis-ból jött, hamar megbarátkoztak. Hadley gyanútlanul elhívta Pauline-t síelni Schrunsba, csak éppen ő volt akkor már a nemkívánatos harmadik. A párizsi évekről szóló Vándorünnepben Hemingway megírta, hogy az a legrégebbi trükk, amikor egy hajadon a férjes fiatalasszony legjobb barátja lesz, egy ideig náluk lakik, és  aztán ártatlanul, tudatlanul és lelkiismeretfurdalás nélkül megszerzi a férjet. Mikor Pauline kivetette a hálóját Ernestre, továbbra is úgy tett, mintha Hadley legjobb barátja lenne. Mindkettejükkel levelezett: Ernestnek szerelmes leveleket körmölt, míg a Hadley-nek címzettek mintegy a beleegyezését kérték az afférhoz.

Hemingway 1927 januárjában elvált Hadleytől, és májusban feleségül vette Pauline-t. A házasság nem a mennyben köttetett. A hithű katolikus Pauline elcsábította a családos Hemingway-t, aki nem is volt jó parti: hírneve még éppen csak fényleni kezdett akkoriban, Pauline-nak pedig jó állása volt, rengeteg pénze és udvarlója. Mélységesen szerette Hemingwayt, és ezért sokat áldozott fel - két fiukat, Patricket és Gregory-t. Bevallotta, hogy nem született anyatípus, Ernest pedig teljes figyelmet követelt, ezért választania kellett férje és a fiúk közt.

Cserébe az író a Búcsú a fegyverektől lapjain nemcsak Pfeffer császármetszését örökítette meg, hanem a tökéletes nőt, aki bölcs és cinikus, hősiesen viseli a szülés fájdalmát és a gyermek halálát, érzelmes, vágyakozó és méltóságteljes. Mégis méltatlan helyzetbe hozta Pauline-t azzal, hogy a szeretői ki-be járkáltak a házban. Egy floridai bárban beleszeretett Martha Gellhornba, aki –a sors iróniája - szintén újságíró volt, és St. Louisból származott. Pauline megpróbálta visszaszerezni férjét, követelőzött, fenyegetőzött, és öngyilkossággal zsarolta, de hiába.

 

 

Az öreg halász és a nők

 

Martha követte a spanyol polgárháborúba készülő tudósítót, négy évig riportertársak voltak. Nem volt ez felhőtlen házasság. Ernest azt akarta, hogy Martha alázatos feleség legyen, Martha pedig inkább olyan életre vágyott, mint férjéé. Kölcsönösen tartottak egymástól: Gellhorn Hemingwayt erőszakosnak, míg férje Marthát zavarodottnak és képmutatónak tartotta, de szakmailag egyenrangúak voltak. Martha nélkül az Akiért a harang szól sem született volna meg, később nagyon zavarta is, hogy hiába volt tekintélyes újságíró, még mindig elsősorban exfeleségként

A TÖKÉLETES NŐ
A tökéletes nő az író szerint bölcs, hősiesen viseli a szülés fájdalmát és a gyermek halálát, érzelmes, vágyakozó és méltóságteljes.
jegyezték. „Író voltam a házasságom előtt is, és utána 45 évig. Miért lennék én lábjegyzet valaki más életében?” Hemingway Marthával Havannába költözött, a Finca Vigia Hemingway kedvenc lakhelye volt, amíg Castro a forradalom után ki nem űzte onnan. Hemingway akkor kezdte élni a Papa mítoszt, és Marta határozottan nem papára vágyott. Mire egy robbanószerekkel megrakodott hajón megérkezett Angliába, addigra férje Londonban megismerte Mary Welsh-et.

Az úgyszintén haditudósító Mary gondoskodó, nagyvonalú, energikus nő volt, alkalmazkodott Hemingway hangulatához, élvezte a társaságát, és osztotta érdeklődését: imádta a könyveket, a jó beszélgetéseket, az utazást, a halászatot és a lövészetet. Hemingway egyik, Marlene Dietrichnek írt leveléből kiderül, hogy eddig Mary ágybeli teljesítményével a legelégedettebb.

Ez persze nem akadályozta meg Hemingwayt abban, hogy a nőkön felejtse a szemét, és majd’ ötvenévesen beleszeretett a tizenkilenc éves olasz Adriana Ivanchichba. A folyón át a fák közé című regényében Adriana volt a modell Renata alakjához, aki az öreg ezredest vissszaröpíti ifjúsága Velencéjébe. Hogy védje Adrianát, Hemingway tíz évre megtiltotta, hogy a regényt kiadják Olaszországban. Adriana állította, hogy a kedvéért Hemingway letette a poharat, és ő ihlette Az öreg halász és a tengert. És nem történt több közte és Hemingway közt egy csóknál – de ezt senki nem hitte el neki. „Semmit nem tett, ami miatt most mentegetőznöm kellene”- írta önéletrajzi könyvében. Állítólag azért - bár ezt nem tette hozzá -, mert addigra a különböző sérülések, az alkohol és a múló évek miatt Hemingway impotens volt. A kezét viszont megkérte, amit a felesége, Mary nonszensznek titulált. „Ernest rajongott érte, ahogy elég sok fiatal lányért rajongott. Ebből sosem csináltam problémát.”

 

A viszonzatlan szerelemért Az öreg halász és a tenger sikere kárpótolta: 48 óra alatt 5 millió 300 ezer példányban kelt el Amerikában. Előbb Pulitzer-díjat, majd Nobel-díjat kapott érte. Aztán a szavak végképp elapadtak, nem ment az írás, úgy érezte, követi az FBI. A mániás depresszióban szenvedő író a Mayo klinikán tizenkét elektrosokk-kezelést kapott.

 Lelkiismeret-furdalása az évek alatt olykor lecsöndesedett, de soha nem némult el. Hemingway-nek annyira fájt, ahogyan Pauline-nal elbánt, hogy megírta a Gazdagok és szegények című regényt, amelynek minden sora a magányról szól. Élvezte, sőt szinte elvárta, hogy egykori szerelmei jóban legyenek az új feleséggel. Amikor negyedik feleségét, Maryt a vetélése után Floridába küldte lábadozni, örömmel hallotta, hogy Pauline mennyire megkedvelte. Korábban, amikor Pauline-t elhagyta Martháért, első feleségénél, Hadleynél keresett megerősítést.

Hadley helyzete kiváltságos volt: ő volt az első szerelem, amelyet az idő csak még inkább megszépített. A Fiesta, a nap is felkel című regényét Hadleynek és elsőszülőtt fiának ajánlotta. A könyvben felvonulnak Hemingway barátai - reménytelenül üresek és érzéketlenek -, de Hadley kimarad, őt túl nemesnek találja ehhez a zűrzavarhoz. Élete vége felé nyilvánvalóvá vált számára, hogy arra az ártatlanságra és tisztaságra vágyott, amelyet Hadley mellett élt meg. „Minél jobban megismerem a női nemet - írta Hadleynek 1940-ben -, annál jobban tisztellek téged.” Ernest szemében Hadley hibátlan maradt, egy ideál, amely mindig arra emlékeztette, hogy életében vele volt a legboldogabb. Mindössze hat évig.