"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Az opera bűvöletében

Mentor és mentoráltja az 50 tehetséges magyar fiatal programmal kapcsolatos élményeikről meséltek.

Kálnay Zsófia fiatal kora ellenére mára számtalan nagyszerű szerepben bizonyíthatta tehetségét, valamint klasszikus zene iránti elkötelezettségét. Az opera iránti szerelme és csillapíthatatlan lelkesedése még kisgyermekkorában kezdődött. Ahogyan ő fogalmaz: „Mindig is vonzottak a szerelmes történetek, az érzelmes, klasszikus zenék. Az a hobbim, hogy áriákat gyakorlok.” Elmondása szerint teljesen elvarázsolták őt az Operában megismert illatok, jelmezek és a csodálatos díszletek, így még a gyerekkorában tapasztalt erőteljes lámpaláz sem tudta visszatartani őt a színpadtól.

 

18 évesen kezdett komolyabban énekléssel foglalkozni, majd nem sokkal ez után úgy döntött, hogy jelentkezik a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karára, ahol 2013-ban diplomázott klasszikus énekesként Temesi Máriánál. Lelkesedése azóta is töretlen, szorgalmának, kitartásának és magával ragadó hangjának köszönhetően sorra hódítja meg a színházakat és a koncerttermeket. Többek között volt már Hamupipőke, Cherubino a Figaro házasságában, Gertrúd királyné a Bánk Bánban és Dzsamilé Bizet Djamileh című operájában is. Mint mondja, külön öröm számára, hogy megismerkedhetett és dolgozhatott Kocsis Zoltánnal és Fischer Ádámmal, valamint hogy immáron negyedik éve világsztár Wagner-énekesekkel léphet színpadra a Budapesti Wagner-napok keretében.

 

 

2014-ben valóra vált addigi legnagyobb álma is, Rossini A sevillai borbély című darabjában debütálhatott Rosinaként a Magyar Állami Operaházban. „2013-ban részt vettem az Opera egyik meghallgatásán, illetve abban az évben nyertem meg a Simándy József Nemzetközi Énekversenyt és további öt különdíjat, amivel párhuzamosan megjött az operaházi felkérőm is az azt követő évadra. Nagyon meglepődtem, és azt hiszem, egészen a bemutató napjáig kételkedtem abban, hogy ami velem történik, az a valóság. Büszkeséggel tölt el, hogy mára az Operát és a Szegedi Nemzeti Színházat is anyaszínházamnak nevezhetem.” A sikerek és eredmények sora azonban ezzel még korántsem ért véget.

 

A fiatal tehetséget idén nyáron az a megtiszteltetés érte, hogy ő játszhatta el A sevillai borbély női főszerepet, Rosinát Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a Szentendrei Teátrum és a Co-Opera közös produkciójában. Úgy tűnik jövőre sem fog unatkozni, a következő éve is igen sűrűnek ígérkezik. „Novemberben A sevillai borbélyban énekelek továbbra is Szegeden, az Erkel Színházban pedig a Jancsi és Juliska című gyermekoperában ‒ Jancsi szerepében ‒ lépek majd színpadra. Szeptemberben az Opera turnéján Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában Mátyás szerepét éneklem, emellett Brüsszelben Ligeti György Requiemjét adjuk elő a Nemzeti Énekkar és a Belgian National Orchestra közreműködésével. Fontos része lesz továbbá az évadomnak Toronykőy Attila rendezésében Kodály Zoltán Háry Jánosa, melyben Mária Lujza szerepét éneklem újra a Művészetek Palotájában.”

 

Zsófi saját bevallása szerint nemcsak operaénekes és művész, hanem egyben nagy zenekedvelő is, éppen ezért szeretné a klasszikus zenét minél több emberhez eljuttatni, a szélesebb közönséggel is megismertetni. Ez az elhatározása, belső motivációja vezette el végül az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramhoz. „Soha nem volt igazi mentorom, így amikor megláttam a felhívást, úgy éreztem, ezt a programot nekem találták ki! A jelentkezés pillanatában ötletek százai voltak a fejemben, hogy a művészetemmel és a személyiségemmel miként tehetnék hozzá valamit a magyar kultúrához. Éppen ezért fontos volt számomra, hogy iránymutatást kapjak az ötleteimet és persze a szakmai pályafutásomat illetően – mondta a tehetséges operaénekes, majd hozzátette: ez már teljesült is a mentorommal, Müller Csillával töltött pár alkalom után. Azóta újabb és nagyobb céljaim, vagy mondhatnám, céljaink vannak.” Zsófi és Müller Csilla saját bevallásuk szerint már az első pillanattól fogva nagyon jól megértik egymást, ahogyan a tehetséges lány fogalmaz: „Már elsőre azt éreztem, hogy az ő személye hatalmas ajándék a programtól. Szerintem tökéletes párost alkotunk.” A szimpátia kölcsönös, Müller Csillát azonnal megragadta Zsófi szép lelke, végtelen optimizmusa és az, hogy mennyi alázat van benne a hivatása iránt, illetve a sikereivel kapcsolatban.

 

A közös együttműködés egy kötetlen beszélgetéssel vette kezdetét, később pedig eredményes és intenzív munkával folytatódott. Müller Csilla business coach és innermetrix konzulens sikeres vállalkozások élén volt vezető évekig, mielőtt úgy döntött, a coaching területén folytatja szakmai pályafutását. Azóta azért dolgozik, hogy mások megvalósíthassák karrierálmaikat, kibontakoztathassák tehetségüket, és sikerre vigyék vállalkozásukat. Business, life és team coachként, valamint trénerként szerzett, széles körű tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Zsófi közelebb kerüljön az általa kitűzött célokhoz, és azokon a területeken fejlődhessen, amelyeken jelenleg a legnagyobb szüksége van útmutatásra.

KÁLNAY ZSÓFIA ÉS MÜLLER CSILLA
Az ifjú operaénekest a tapasztalt business, life- és team coach vette szárnyai alá: az önismeret fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. A szakember szerint minél jobban megismerjük tehetségünket, annál többet tudunk kihozni magunkból.

 

Zsófi a jövőben szívesen foglalkozna operafilmek rendezésével, gyerekek klasszikus zenei nevelésével és operarendezéssel. Ezek megvalósításához azonban úgy tűnik, még hosszú utat kell megtennie. A közös munka első lépéseként mentor és mentoráltja az önismeret fejlesztésre helyezte a hangsúlyt, melyhez Csilla elmondása szerint kiváló eszköz az általa rendszeresen alkalmazott, a hasonló típusú személyiséganalitikai eszközök között egyedülálló innermetrix módszer. „A megközelítés lényege, hogy ha tisztában vagyunk saját viselkedésünkkel, motivációinkkal, tehetségeinkkel, és ezekre fókuszálunk, akkor kevesebb energiával jóval többet tudunk kihozni magunkból.” Mindeközben Zsófi elkezdett az alkotással, kreatív ötletekkel kapcsolatos céljain dolgozni, és így jutottak el karrierjének következő fontos állomásához, a nemzetközi karrier beindításához, amelyhez az ugródeszkát egy külföldön megrendezett nemzetközi énekverseny első helyezése jelentené.

 

Csilla saját bevallása szerint a mentori munka során kombinált módszertant alkalmaz. „Találkozásaink alatt sokféle coachingeszközt használunk, melyek eddig nagyon jól beváltak. Elsősorban kérdések útján próbálok segíteni Zsófinak abban, hogy megtalálhassa a saját megoldásait, felderíthesse erőforrásait. Nagy hangsúlyt helyezünk a célkijelölésekre és az önbizalom-fejlesztésre, ez utóbbi ugyanis rendkívül fontos a nemzetközi karrier megvalósításához. Mindemellett igyekszem személyes és szakmai példákon keresztül támogatni őt, és segíteni neki abban, hogy a szakmai sikerek elérése mellett, az egészséges munka–magánélet egyensúlyt is fenntarthassa.”

 

A mentor elmondta, igazi öröm Zsófival a közös munka, és a program befejeztével is szívesen segít, osztja meg tapasztalatait mentoráltjával. „Nem is kívánhatnék magamnak jobb mentoráltat, bízom benne, hogy még sokat látom majd őt a világ nagyszínpadain.”