"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy fordulatokban bővelkedő vígjáték

Molnár Ferenc vígjátéka, a Delila március 9-én Puskás Tamás rendezésében kel új életre a Centrál Színház színpadán.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. A nő mögött pedig a férfi felesége. Igaz ez a képlet Virág úrra, a vidéki csárda tulajdonosára is, aki – miután sorsjátékon tetemes összeget nyert – hirtelen felkeltette beosztottjának, Ilonkának az érdeklődését. Így Virág felesége, a bájos Marianne a démoni Delilához méltóan kénytelen a női rafinéria teljes arzenálját bevetni. A premier különlegessége, hogy a darab ősbemutatója éppen 80 éve, ugyanebben az épületben, az akkori Pesti Színházban volt.

 

 A Delila Molnár Ferenc háború előtti utolsó vígszínházi bemutatója volt. Akkor Delilát Molnár harmadik felesége, a nála 24 évvel fiatalabb Darvas Lili alakította, a további szerepekben pedig Somlay Artúrt, Muráti Lilit, Básti Lajost és Mály Gerőt láthatta a közönség. Ma hasonlóan parádés a szereposztás: Marianne szerepében a kifinomult tehetségű Balsai Mónit láthatjuk, férjét, Virág urat most a bámulatosan sokoldalú Stohl András formálja meg, a szemrevaló – ám némiképp számítóIlonkát Trokán Nóra játssza, a csapos szerepében pedig a My Fair Lady remek Alfred Doolittle-jét, Magyar Attilát láthatjuk.

 

„Nagyon sok Molnár Ferencet játszottam már, és az mindig igazi ajándék. Csodálatos írónak tartom, és nagyon szeretem benne, hogy érzelemdús emberi történeteket ír, sok humorral. A Delila számomra egy igazi női darab, a NŐT ünnepli, miközben a férfiaknak is izgalmas lehetőséget kínál arra, hogy kicsit belelássanak a nőkbe” – nyilatkozta Balsai Móni.

 

„Nekem leesik az állam, hogy Molnár Ferenc milyen sokat tud az emberek közti viszonyokról! Hatalmas élmény, ahogy próbáról próbára feltárulnak és egyre árnyaltabban bomlanak ki előttünk azok a sorsok, melyeket papírra vetett – meséli Stohl András. –Rettenetesen élvezem a közös játékot Balsai Mónival, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk a darabról és a színházról egyaránt” – teszi hozzá a Virág urat alakító népszerű művész.

 

Az előadás rendezője, Puskás Tamás elmondta: „25 évvel ezelőtt már meg szerettem volna rendezni ezt a darabot Marianne szerepében Básti Julival, de akkoriban nem találtam megfelelő Virág urat. Most eljött a pillanat: Stohl Andrást és Balsai Mónit tökéletes házaspárnak tartom. Korunk Muráti Lilijére rábukkanni nagyon nehéz volt, de örülök, hogy nem adtam fel! A bennem élő képet kerestem, amit Trokán Nóra személyében élőben megtaláltam. A díszletekkel és jelmezekkel pedig a My Fair Lady nyertes csapata áll ismét a rajtvonalhoz!”

 

Molnár Ferenc Delila című vígjátéka Puskás Tamás rendezésében 2018. március 9-től látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni, Stohl András, Trokán Nóra, Ódor Kristóf és Magyar Attila főszereplésével. Csakúgy, mint a My Fair Lady esetében, a díszleteket Bagossy Levente tervezte, a jelmezeket Szakács Györgyi álmodta meg.