"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Barátok a gyermekosztályról

„Szerinted mi felnőttek vagyunk?” Egyik nap Fábián Sára ezzel a kérdéssel ébresztette jó reggelt helyett barátját Hollandiában.

Az Amigos a gyermekekért szervezet 24 éves alapítója öt évvel ezelőtt még gondtalanul bulizott a bankettjén, ma pedig Amszterdamban stratégia és szervezés mesterszakot hallgat, s a diplomáját az Amigos-módszer tudományos kutatásából írja.

 

 

Fábián Sára kilencévesen egy betegség miatt hosszú időt kényszerült kórházban tölteni, majdnem egy évet. Szülei végig mellette voltak, gyerekként, távol a barátaitól mégis magányosnak és kicsit kirekesztettnek érezte magát. „Nekem egyáltalán nem volt betegségtudatom, mert kisgyerek voltam. A szüleim egész nap játszottak velem, ugyanakkor a barátaim nagyon hiányoztak. Az alatt az egy év alatt megtanultam a szüleimtől, hogy hálával tartozom annak a nagy csapatnak, akik a gyógyulásomért küzdöttek, és ha nagy leszek, nekem is segítenem kell majd” – emlékszik vissza Sára. A lány egészen különleges perspektívából tekint vissza a kórházi létre, a segítségnyújtás fontossága gyökeret vert a szívében.

 

Felnőnek a barátok


2014-ben egy családi vacsorán fogalmazódott meg először benne az Amigos gondolata: egy olyan baráti társaság terve körvonalazódott a fejében, akik szabad idejükben, önkéntesként járják a gyermekosztályokat, és játékkal, tanulással segítik átvészelni a gyerekeknek a kórházban töltött időt. Még aznap este elújságolta az ötletét barátjának, Ádámnak is, aki erre csak annyit mondott: „Ez nagyon jó, Sárika, akkor csináljuk! Kinek kell még szólni? Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.” (Ádámmal egyébként azóta is egy párt alkotnak, és a fiú még önkéntesként is támogatta az Amigost.)

 

 A baráti társaság az idők során egy hetvenegy tagot számláló szervezetté alakult, Sárából pedig felnőtt nő lett. Kezdetben „csak” baráti társaság voltak, de időközben meg kellett tanulnia stratégiailag és szervezetben gondolkodni úgy, hogy a baráti társaság ne sérüljön. Idén már Budapesten túl vidéken is toboroztak tagokat, s ennek levezénylésében sokat segített a La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjában megismert mentora, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója, Horváth-Magyary Nóra.

 

„Bármennyire közhelynek hangzik is: nekem ez maga volt a felnőtté válási folyamat – mondja Sára. – Az elején még csak egy kis felelősséget éreztem, aztán egyre nagyobbat, és ma már nem csak az Amigossal kapcsolatban tervezek három lépéssel előre, a saját életembe is átültettem ezt a »felnőttes szemléletet«. Nagyon egyszerű, hétköznapi példa erre az, hogy most már meg kell tanulnom a vizsgára az anyagot tökéletesen. Át kell mennem a vizsgán, jó eredménnyel, elsőre, mert egy évre terveztem ez a képzést, és ha nem tanulok, hanem kedvenc sorozataimat nézem (ami természetesen óriási csábítás), azzal az Amigos jövőjét és a hosszú távú terveinket is kockáztatom.”

 

Fábián Sára

III. évad

Mentor: Horváth-Magyary Nóra

Megalapította az Amigos a gyermekekért Alapítványt, beteg gyerekeket segítenek a kórházban játékkal , nyelvtanulással. Az Amigók jelenleg négy kórházban vannak jelen, és mindenhol lelkesen fogadják őket. Sára 2017-ben részt vett egy egy­éves mesterképzésen Amszterdamban, ahol stratégiáról és szervezetről tanult. Létre szeretne hozni egy társadalmi vállalkozást az Amigoson belül, ahol azoknak a szülőknek teremtenek majd munkalehetőséget, akik hosszú ideig a gyerekük ágyához vannak kötve.

 

Tudta, tette


Az Amigos azért különleges, mert olyan Fábián Sárához hasonlóan lelkes és elkötelezett egyetemistákból áll, akik soha, semmilyen indoknál fogva nem hagyják cserben a gyerekeket. Másrészt Sára nem hisz a hierarchiában – szerinte ugyanis ez az emberi természettel ellentétes –, ezért aztán nincsen alá- és fölérendeltség a tagok között. „Jól mennek a dolgok, jól működünk. Ezt én azzal magyarázom, hogy azok az emberek, akik az Amigosban vannak, nemcsak elvégzik a munkát, hanem szívügyüknek is tekintik.”

FÁBIÁN SÁRA
Önkéntesként járják a gyermekosztályokat, és játékkal, tanulással segítik átvészelni a gyerekeknek a kórházban töltött időt.

Az Amigoson belül ő intuitív módon mindig is különleges figyelmet fordított arra, hogy az Amigók, vagyis a tagok személyiségüknek megfelelő, izgalmas feladatokkal motiváltak maradjanak. Most nyer éppen visszaigazolást ez az elmélete: jelenleg olyan kutatásokról tanul az egyetemen, amelyek tudományosan alátámasztják, hogy valóban létezik ez a fajta sikeres motivációs és vezetési módszer az üzleti életben. Ezért is döntött úgy, hogy a mesterdiploma témájának az Amigos-módszer kutatását választja.

 

Fontos hagyományok is kialakultak már az Amigók és gyerekek között. Ilyen például, hogy Zolika, akivel az Amigók a legelső bevetés alkalmával ismerkedtek meg három éve, idén is elhívta Sárát és barátját, Ádámot a legújabb Star Wars-filmre. Ez a fajta kapcsolódás, visszajelzés a legnagyobb kincs egy Amigo számára, ez lendíti előre a szervezet fejlődését is, és ez segíti Sárát a jövőbeni célok megfogalmazásában. Márpedig nagy tervei vannak: szeretné elindítani társadalmi vállalkozásukat, amely olyan édesanyákat foglalkoztatna, akik a kórházban gyermekeik mellett maradva hosszú időre kiesnek a munkából, valamint szeretné egységes országos szervezetté formálni az Amigost.

 

 

Hit és türelem


És közben Fábián Sára a szabad idejében sem pihen: egy amszterdami ajándékboltban dolgozik barátjával, hogy nyárra összegyűjtsék a pénzt egy közös, hátizsákos Ázsia-túrára…

 

Bár visszatekintve minden olyan egyszerűen és gyorsan történt a szervezet életében, valójában óriási türelem kellett ahhoz, hogy lépésről lépésre, organikusan tudjanak fejlődni, és még rengeteget kell tenniük azért, hogy egy napon minden beteg gyerek mellett lehessen Amigo. „Az Amigosba vetett hit az, ami türelemre int. Még nincs gyermekem, de gondolom, ha lenne, azt szeretném, hogy már rögtön járjon, és barátaival futkosson az udvaron. Közben persze tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Az Amigost is így kell látnom. Ahhoz, hogy megvalósulhasson az álmunk, folyamatos tudatosságra, csapatmunkára és közös gondolkodásra van szükség. Az Amigos példája pedig bizonyítja, hogy a barátság tényleg csodákra képes.”