"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A valósággá vált afrikai álom

Makumu, ahol elbújhatsz a világ elől, a természet közepén – egy magánrezervátumban!

A teraszon állva csodáljuk, ahogy a zöld bozótprérit aranysárga színnel borítja be a horizont mögött eltűnő napkorong. Ameddig csak a szemünk ellát, körbevesz a végtelen fás-bokros pusztaság. Azonnal megérjük, honnan kapta nevét ez a bámulatos szafari lodge. Makumu Xitsonga nyelven nyílt teret, végtelen kilátást jelent.

A vadon kellős közepén vagyunk. A naplementével együtt a nappal hangjait lassan felváltja az éjjeli állatok nesze. Aki járt már az afrikai vadonban, nem felejti el azt a néhány percet a nappal és az este határán, amikor szinte tökéletes némaság száll a vidékre. A világosban aktív élővilág elhalkul, hogy rövid némaság után az est hangjai töltsék meg a szavannát. Egy naponta ismétlődő varázs: néhány pillanatnyi csend a végtelenben.

 

A Makumu Private Game Lodge egy vadonba álmodott lenyűgöző szafari villa, a Dél-Afrikai Köztársaság északkeleti csücskében, közel a mozambiki határhoz, az ország egyik legnagyobb – több magánbirtokot magába foglaló, 60 ezer hektáros – természetvédelmi területén. Ez a Klaserie Private Nature Reserve, a Kruger Nemzeti Park felé teljesen nyitott, az állatok szabad mozgását nem korlátozó magánrezervátum.

 

Luxusoázis, tele élményekkel

 

A Makumu Private Game Lodge egy oázis a vadonban, az érintetlen, végeláthatatlannak tűnő afrikai tájban. Stílusosan berendezett luxuslakosztályaiban egyszerre legfeljebb tizenkét vendég szállhat meg, akiket garantáltan páratlan kényelem, intim környezet vár, izgalmas kalandokkal. „A hotel olyan bensőséges, hogy királyi módon érzed magad benne. Különleges élményekkel gazdagodhatsz!” – olvasható a Booking.comon az egyik vendégértékelésében. Az oldalon, 9,9-es, „rendkívüli színvonalú” értékelés áll, tapasztalataink alapján bátran odaítéljük neki a 10-est!

 

 

A hat lakosztály mindegyike kifogástalan kényelmet kínál. Különlegességük, hogy nincs bennük elektromos áram, nincs légkondicionáló, sőt világítás sem. A kellemes hőmérsékletről a völgy felől fújó, és az épület kialakításának köszönhetően természetes hűtést biztosító szellő, és a mennyezeti ventillátor gondoskodik. Az egyetlen konnektor arra szolgál, hogy feltölthessük fényképezőgépünk akkumulátorait, esetleg telefonunkat, ha végképp nem bírnánk nélküle. Amikor lemegy a nap a lodgeban fáklyákat és gyertyákat gyújtanak mindenütt, a társalgótól kezdve a szobákon keresztül a fürdőkig, sőt még a mellékhelyiségekben is. Épületen kívül nem csak éjszaka, de nappal sem ajánlatos egyedül mászkálni. Ne felejtsük el, a vadon szívében járunk.

A lodge hatalmas terei, a kétszintes nappali, a kényelmes lakosztályok ellenére harmonikusan belesimul környezetébe, ami a természetes anyaghasználat mellett az épület szín és formavilágának köszönhető. Az afrikai tradicionális építészeti megoldásoknak, a szavannán bőségesen elérhető nyersanyagok beépítésének köszönhetően itt valóban minden azt szolgálja, amiért hosszú órákat utaztunk otthonról: hogy a természet közvetlen közelében lehessünk, hogy az afrikai vadon részévé válhassunk, hogy vadregényes tájakon, saját szemünkkel láthassuk, hogyan élnek a szabadban, szabadon élő állatok. Naponta két szafaritúra, úgynevezett game drive indul néhány fős csoportokban a rezervátumba. Más arcát mutatja a táj napfelkeltekor, illetve délután és az esti órákban. Bármikor is indulunk útnak, biztosak lehetünk benne, hogy egyedi és megismételhetetlen élményben lesz részünk.

 

Állandó kísérőink – egy ranger és egy nyomolvasó – olyan helyekre vezetnek el bennünket, ahol jó eséllyel feltűnhet a megfigyelni vágyott nagytestű vadak, ahogy itt hívják a nagy ötös egyike: elefánt, bivaly, orrszarvú, oroszlán vagy leopárd. A nagyokon kívül szinte minden túrán láthatunk majmokat, zsiráfokat, vízilovakat, antilopokat, kudukat, impalákat, ritkábban hiénákat és vadkutyákat. No és megszámlálhatatlanul sok madarat, melyek nevét megjegyezni sem tudjuk a keselyűktől a díszes párzási tollat öltő, afrikai paradicsom-légyvadász madárig.

Biztonságban vagyunk túravezetőnk mellett akkor is, amikor a reggeli napfelkeltét a dzsipből kiszállva élvezzük. Forró kávénkat iszogatva nézhetjük a fák lombkoronájából békésen falatozó zsiráfokat, vagy a természetes vízgyűjtőkben dagonyázó vízilovakat. Az állatok ügyet sem vetnek ránk, mindaddig, amíg biztonságos távolságból szemléljük őket.

 

Természetfotósok paradicsoma

 

iThumbela – egy újabb szó, amit megtanultunk. Fotós rejtekhelyet jelent, szószerinti fordításban talán az elrejteni ige van legközelebb hozzá. Makumu egyik legújabb attrakciója a földbe ásott fotós les, mindössze húszpercnyi autóútra van a villától. A hatszor kétméteres bunker nagyszerű búvóhely az állatok megfigyelésére, amelyben meghúzódva nincs más dolgunk, mint türelmesen várni. Egyszerre hatan férünk el, a bárszékekhez hasonló ülőalkalmasságon.

A fotózáshoz kialakított megfigyelő ablakot szemmagasságban, közvetlenül egy természetes vízgyűjtő vízfelszíne fölött helyezték el. Sorra jelennek meg előttünk a vadon állatai: madarak, elefántok, zsiráfok. Páratlan élmény ilyen közelről, természetes életmódjuk közben megfigyelni őket.

 

A korareggeli bozóttúrára kísérőnkkel gyalogosan indulunk. Ennél közelebb nem is lehetnénk a természethez. Ezen a reggelen mi is egy leszünk a vadon élőlényei közül, bármikor szembetalálkozhatunk a vadon állataival. Séta közben egyben nyomkövetőkké is válunk, figyeljük az akár csak percekkel, órákkal korábban arra haladó állatok hátrahagyott nyomait. A közeli bokorban ág reccsen, megcsapja orrunkat a jellegzetes vajas pattogatott kukorica illat: egy területét jelölő leopárd járt erre, mindössze percekkel ezelőtt. Érzékeinkkel, észleléseinkkel egy-egy árulkodó nyom után eredünk. Rangerünk segítségével a szinte észrevehetetlen, apró jelekből is olvashatunk.

Ha kigyalogoltuk, és kidzsipeztük magunkat, akár levegőbe is emelkedhetünk, mert arra is van lehetőség, hogy helikopterrel felemelkedjünk, és egyórás sétarepülésünk során a magasról pillantsunk le a Makumutól nyugatra fekvő Blyde River Canyonra. A Kanyargó kékeszöld folyó megkapó látványa tárul elénk a hegyek vonulatában.

 

Luxus, minden mennyiségben

 

Két szafari között visszavonulhatunk tágas luxuslakosztályunkba. A két, Zulu nevet viselő lakosztály dekorációja a zulu törzsi hadviselési hagyományokat idézi meg lándzsákkal, pajzsokkal, színes gyöngyökkel. A Ndebele lakosztályok a kortárs afrikai művészetet idézik meg, merész és élénk színű geometriai mintákkal díszített tárgyakkal. A Bushman lakosztályokban földes színű az ágytakaró, a meghajlított nyilak, bőrök emlékeztetnek az errefelé korábban nagy számban élő népcsoportra. Valamennyi típusban van fürdőszoba zuhanyzóval, a fából készült terasz pedig csodás kilátást nyújt az állatokat rejtő hatalmas bozótprérire. Már szinte meg sem lepődünk, amikor egy-egy elefánt alkalmanként megközelíti teraszunkat, vagy a medence vizéből oltja szomját.

Ha kedvünk van, felfrissülhetünk a medencében, melyet sötétedés után gyertyafény világít meg. A társalgóban kandalló nyújthat meleget a hűvösebb éjszakákon, miközben rálátunk a természetre. Wifi az épületegyüttesben mindenütt van. Kiszolgálásunkról mindig mosolygós személyzet gondoskodik, s mivel kevesen vagyunk vendégek, szinte családtagnak számítunk.

 

Makumu, a valósággá vált gyerekkori álom

 

A Makumu Private Game Lodge megálmodója, alapítója Stefan Breuer, a kissé különc álmodozó, aki gyerekkora óta Afrika szerelemese. 16 évesen, édesapjával vetődött először erre a vidékre. Azonnal rabul ejtette szívét az afrikai szavanna, és attól fogva arról álmodott, egyszer igazi ranger lesz belőle, és valahol a környéken felépíti saját házát. Később, üzleti útjai során évente többször is Dél-Afrikába vetette a sors, s számtalan kutatómunka és tanulást követően húsz évvel ezelőtt megvásárolta azt a birtokot, ahol most Makumu áll. Mindent maga és családja számára tervezett, a berendezések is az ő elképzelései szerint készültek. Idővel sorra hívta ide pihenni rokonait, barátait, akik megkérdezték tőle: miért nem fogad más vendégeket, miért nem osztja meg ezt az élményt másokkal is?

 

A tanácsot megfogadta, néhány éve bárki felkeresheti a butikhotellé alakult lodge-ot. A hangulat családias, nem csak azért, mert Makumu eredetileg nem turistáknak készült, hanem mert Stefan és kedvese, az anyai ágon magyar Karin maguk is hónapokat töltenek a birtokon. Az érkezőt családtagként fogadják, a reggelik és vacsorák nagy családi beszélgetésekké alakulnak.

A lebegő teraszon körbeüljük a tüzet, felettünk csillagok milliárdjai ragyognak. Sohasem láttam még ilyennek az éjszakai égboltot. Nem csak néhány fényes pont dereng a távolban, hanem a tejútrendszer távolabbi csillagfényei is előtűnnek a koromfekete vásznon. A tűz körül megelevenednek az afrikai szavanna történetei, az itt született rangerek gyerekkori emlékei. Nem egyszerű látogatók leszünk, hanem a kalandok részesei. A történetek mellett előkerülnek a házigazda legjobb dél-afrikai borai, vagy a szintén helyi ginek és órák repülnek el észrevétlenül.

 

Stefan egy nagy luxusotthont varázsolt a természet közepére, melynek környékén sok-sok kilométeren át nincs emberi civilizáció, csak növények és állatok. És ezt szeretné immáron minden vendégének megmutatni: igen, igen, nézzétek, ez az igazi, mesés Afrika!