"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egészségnevelés fiataloknak

Diákok mérték össze tudásukat a Koleszterinsuli döntőjében. A vetélkedő célja, hogy felhívja a figyelmet a magas koleszterinszint kockázataira! (x)

Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg Magyarországon. Az egészséges életmódra nevelést nem lehet elég korán kezdeni.

A Richter Gedeon Nyrt. azért indította útjára a „Koleszterinsuli” versenysorozatot, hogy felhívja a figyelmet a diákok körében is az egészséges életmódra és a magas koleszterinszint által okozott betegségek megelőzésének fontosságára. A vidéki városokban korábban nagy sikerrel megrendezett megmérettetés után ezúttal a pesti középiskolák tanulói mérhették össze tudásukat. A felhívásra 80 háromfős csapat jelentkezett, akik közül többen orvostudományi szakon szeretnék folytatni tanulmányukat.

 

A többhetes felkészítés során a diákok megismerhették a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikófaktorait, különös tekintettel a magas koleszterinszintre, miközben megtanulták pl., hogy szívinfarktus esetén mikor kell mentőt hívni és mit kell tenni, amíg a segítség megérkezik?

A program hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekekből egészséges felnőttek legyenek. Dr. Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem, valamint Dr. Édes István a Debreceni Egyetem professzorai online előadásukkal segítették a diákok felkészülését, akik többek között bepillantást nyerhettek a szív- és érrendszer működésébe, ugyanakkor számos érdekességet árultak el a koleszterinről, valamint a szív és érrendszer kockázati tényezőiről. 

 

Az előadásokat és egy próbatesztet követően, az élő verseny selejtezőjének számító időkorlátos, online verseny döntött arról, hogy melyik öt csapat jutott be a decemberi döntőbe. Az eseményen a rendkívül felkészült csapatok közötti éles versenyben dőlt el a végeredmény.

 

A zsűri elnöke Dr. Barna István a Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika docense a verseny kapcsán hangsúlyozta, hogy a vetélkedőre való felkészülés remek

DR. BARNA ISTVÁN
"Az egészségtudatosság egyéni és társadalmi szinten is elengedhetetlen a népbetegségek visszaszorításában."
lehetőséget teremt arra, hogy minél több fiatalban tudatosodjon az egészséges életmód jelentősége. Az a tény, hogy ilyen sok középiskolás csapat indult a versenyen biztató jövőt jelenthet a jövő nemzedékének, a szív- és érrendszeri betegségek tudatos megelőzésben. Felkészülésük során kisfilmet készítettek az emelkedett koleszterinszint és a szívinfarktus kapcsolatáról, majd a közel négy órán át tartó vetélkedő során izgalmas feladatokkal, memóriajátékokkal, villámkérdésekkel mérték össze tudásukat.

 

A győzelmet az Eötvös József Gimnázium csapata szerezte meg, melynek tagjai egyéni versenyben is összemérték tudásukat. Így az első helyen Kovács Bálint végzett, a képzeletbeli dobogó második fokára Gelencsér Artúr állhatott fel. A bronzérem Doros Attiláé lett. A verseny végén átadták a Richter Gedeon Nyrt. által alapított vándordíjat is.