"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Elismerés a katedra hőseinek

Kémiatanárok áldozatos és magas színvonalú munkáját díjazták az akadémián. (x)

A Magyar Tudományos Akadémián adták át nemrégiben a Magyar Kémiaoktatásért díjat, amelyet a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma évente ítél oda általános iskolai, középiskolai, valamint középfokú szakképzésben résztvevő tanároknak. Idén is négy kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai elismerést.

„Az utóbbi időkben minden évben, amikor eljött a díjátadó napja, azt kellett mondanunk: még soha nem volt akkora szükségük a kémiatanároknak a Magyar Kémiaoktatásért díj által nyújtott anyagi és erkölcsi megbecsülésre, mint most. Idén is ezt kell mondanunk. A Richter Gedeon Nyrt. teljes szellemi erőforrásának és ambíciózus, a tanárokra nagymértékben támaszkodó hosszútávú jövőképének képviseletében szívből remélem, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor ez a díj nem a tanáraink nehézségeit próbálja ellensúlyozni, hanem a szárnyalásukat hivatott erősíteni. Egy ilyen jövő iránti elköteleződésünket mutatja, hogy idén a díj összegét ötszázezer forintról egymillió forintra emeltük, továbbá a kitüntetett tanárok és tanítványaik számára a díjátadót követően is kínálunk inspiratív programokat. Ahogy manapság sok helyen mondják: a ma osztálya a jövő országa!” – hangsúlyozta Prof. Dr. Szántay Csaba, a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriumának elnöke.

 

„Minden díjátadás ünnep, a köszönet ünnepélyes kifejezése. Köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik időt, energiát nem sajnálva képezik és nevelik a jövő felnőttjeit. Nemcsak szakmai tudást, szakértelmet és szakmaszeretetet adnak át, hanem megtalálják annak útját, módját, hogy hogyan lehet hatással lenni a fiatalokra. Mintát adnak, példaképek lesznek és támogatást nyújtanak az egyéni életutak megtalálásában. A pedagógusi pálya akadályokkal teli, nehézségek sora merül fel nap mint nap. De a tanítás és a tanítványok szeretete mindent felülír. A Richter pedig nagy hálával és köszönettel tartozik azoknak, akik ezt választják életük egyik legfontosabb elemévé.

 

A díj odaítélése és átadása csak egy mozzanat, a mögötte lévő támogatás és bíztatás egy életre szól. Ahogy korábban is, a jövőben is kitüntetett figyelemmel szeretnénk követni a pedagógusokat és biztosítjuk az elismerést.” – mondta dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.

Az idei díjat átvevő pedagógusok: Ferenczyné Molnár Márta (Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium), Miskolcziné Szilágyi Andrea (Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola), Versits Lívia (Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium), Anzselán Éva (Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola)

 

A ország versenyképességének alakulása nagymértékben függ az oktatás színvonalától, hiszen az innovációs eredmények legfőbb motorja a jól képzett szakemberek teljesítménye, ezért a Richter Gedeon Nyrt. kiemelt figyelemmel kíséri a magyar oktatás helyzetét. A társaság kötelességének érzi, hogy folytassa támogató tevékenységét ezen a területen. A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért kuratóriuma 1999 óta ítéli oda a rangos elismerést, a személyenként egymillió forinttal járó díjat.