"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Roger Waters megakoncert

„Első” búcsúturnéjára készül a legendás Pink Floyd alapítója.

Elnyűhetetlen és megunhatatlan Roger Waters, aki talán csak fricskának tekinti, hogy búcsúturnéját tartja 2023-ban, éspedig az elsőt, ahogyan mondja. Már annyi körúton utazta be a kontinenseket, egyformán elsöprő sikerrel, hogy miért ne jöhetne majd egy következő.

 

Szinte nem is hisszük el, hogy a világ egyik leghíresebb zenekarát társaival 1965-ben hívta életre, és szólókoncertjeinek legütősebb darabjai is a brit rockcsapat kompozíciói. Waters szinte kortalan örökifjú, el sem hisszük, hogy szeptemberben már betölti nyolcvanadik életévét.

A magyar közönség is szereti és elismeri munkásságát, ennek bizonysága az eddigi négy teltházas magyarországi koncertje.  Az első még 2002-ben, a nyitott Kisstadionban volt, rá öt évre már a Budapest Sportarénában adta elő alkalmi zenésztársaival élőben a megunhatatlan klasszikus, a The Dark Side of the Moon, 1973-as Pink Floyd-album darabjait. 2011-ben, a The Wall turnéján Budapesten is lebontotta a falakat, és eljött az Arénába 2018-ban is, az US+Them előadásával.

 

Ezúttal európai turnéra indul 2023 tavaszától, This Is Not A Drill címmel. Március 17-én Lisszabonban kezd, jár Spanyolországban és Olaszországban, Svédországban és Dániában, s április 23-án érkezik a budapesti MVM Dome-ba. A hírek szerint legalább húsz szerzeményt ad majd elő a Pink Floyd és saját klasszikusaiból. Így felcsendül a The Dark Side…-lemezről az Us & Them, az 1975-ös Wish You Were Here-album címadó dala, az 1979-es The Wall-lemezről a Comfortably Numb, valamint negyedik, 2017-es szólóalbumáról az Is This The Life We Really Want? című kompozíciója. A turnén debütál vadonatúj száma, a Bar.

 

A főszereplő személyisége nem változott a hosszú évtizedek alatt: „Ugyanaz a szív, ugyanaz a lélek, ugyanaz az ember” – vallja magáról Waters. „A This Is Not A Drill egy forradalmian új, extravagáns rock and roll és filmes élmény, melyet a terem közepén lévő színpadon adunk elő” – jellemzi tömören koncertjét, hozzáfűzve, hogy az előadás szövegében vádirat kíván lenni a tömeges negatív utópia ellen, életünk és bolygónk védelmében.

Roger Waters énekel, emellett gitáron, basszusgitáron és zongorán is játszik. Kísérőzenekarának tagjai: Jonathan Wilson és Dave Kilminster (gitár), Jon Carin (gitár és billentyűshangszerek), Gus Seyffert (basszusgitár), Robert Walter (billentyűshangszer), Joey Waronker (dob) Seamus Blake (szaxofon).

 

A koncert a Live Nation szervezésében jut el Magyarországra. Jegyek még korlátozott számban kaphatók a szervező hivatalos weboldalán!