"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kezdődik a legek szigete!

Sok ezer látogató már napokkal ezelőtt megérkezett a Szigetre. Ma hivatalosan is elstartol Európa egyik legismertebb zenei és kulturális eseménye.

Harminc éves jubileumát ünnepeli a világszerte talán legismertebb magyarországi multikulturális esemény, a Sziget Fesztivál. 1993. augusztus 19-én nyitotta meg kapuit az akkor még Diáksziget néven indult rendezvény. Anno 200 koncert, 80 film, 40 színházi előadás szerepelt a programtervben, amelyre összesen 43 ezer látogató volt kíváncsi. Azóta eltelt 30 év, a Szigetet már régóta Európa legjobb fesztiváljai közt tartják számon, de híre az öreg kontinens határain jóval túlmutat: a látogatók a világ több mint 100 országából érkeznek ilyenkor a magyar fővárosba. 

A Szigeten pedig idén több mint 50 programhelyszín közül válogathatunk, ahol a nemzetközi felhozatalban 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és majd’ 200 magyar résztvevőt is láthatunk a változatos helyszíneken.

 

Több mint kéttucat színpad és stíluskavalkád várja a sok száz előadót, a nézőtereket pedig több százezer szigetlakó tölti majd meg. Lesz pop, rock, mexikói punk, cigányzene és kelta muzsika, de retro és világzene is. A Global Village színpadának fellépőiről a szervezők éppen egy hónappal a nyitány előtt adtak bővebb infókat. Így érkeznek meghívottak a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig, Indiától a Közel-Keletig. Lesznek előadók Ukrajnából és Norvégiából, Trinidadból és Szlovákiából, Belgiumból és Pakisztánból.

 

Az egyedi hangulat, a koncertáradat, a műfaji sokszínűség még a rétegzene-kedvelőknek is bőséges kínálatot nyújt, de a fő vonzerőt a nagyszínpad világsztár előadói jelentik. A legnagyobb név közülük kétségtelenül Billie Eilish, a 22 éves amerikai énekes-dalszerző, aki négy éve robbant be a világ zenei életébe. Egyedi énekhangja, stílusa, a hagyományostól eltérő öltözködése, de legfőképp a saját maga komponált dalai üstökösként repítették a magasba.

Három hét alatt épül fel a 76 hektáron elterülő rendezvényhelyszín, melynek napi befogadóképessége 90 ezer ember, ezzel a Sziget az ország körülbelül tizedik legnépesebb városává válik erre a hat napra. A hatalmas vendégtömeget mintegy 100 vendéglátóegység várja, változatos ételkínálattal, a hazai ízek mellett idén még bővebb nemzetközi konyhával és különböző vega, vegán és mentes ételekkel.

 

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban – a két év kihagyás után – tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – mondta korábban Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Idén azonban ismét fejlődési pályára állunk, a fesztivál újra a régi fényében jelentkezik, sőt, számos kényelmi újítás és »szépészeti beavatkozás« teszi még vonzóbbá az idei Szigetet.”

 

Felépül egy városközpont, információs ponttal, ügyfélszolgálattal és panaszirodával. A Szigeten van csomag- és értékmegőrző, talált tárgyak osztálya, több helyen ATM automata, pénzváltó, kerékpármegőrző és számtalan egyéb kényelmi szolgáltatás. A fesztivál

PRÉMIUM SZÓRAKOZÁS
Újdonság, hogy a VIP jegyek egyszerre négy VIP-szektorba is belépést nyújtanak, amelyeket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Samsung Party Aréna mellett alakítanak ki.
készpénzmentes övezet, fizetni saját bankkártyával vagy a feltöltött karszalaggal lehet, ez utóbbit akár online vagy készpénzzel és bankkártyával a helyszínen is fel lehet tölteni, ehhez igazodva a fennmaradt összeget vagy online automatikusan visszautalják, a készpénzes feltöltések maradékösszegét pedig a több ponton is felállított visszaváltó helyeken lehet visszakérni.

 

A Szigeten a nap huszonnégy órájában egészségügyi központ működik, több mint 200 fős személyzettel, orvosokkal, ápolókkal és szükség esetén mentőautókkal. A Sziget „kórházban” a kisebb sérülések és egyéb panaszok ellátása mellett akár röntgenvizsgálatot is tudnak végezni. A biztonságra a nap 24 órájában többszáz fős biztonsági és további rendvédelmi szolgálat ügyel és egy tűzoltócsapat is szolgálatot teljesít. Az irányítást ellátó ún. vezetési törzsben részt vállalnak meteorológusok, tűzoltók, fegyveres erők képviselői, valamint operátorok.

 

Idén a közösségi terekből eltűnnek a mobil wc-k, helyükbe vízöblítéses toalettek kerülnek, mintegy 1000 angol wc-vel, dekoratív konténer-blokkokban felállítva. Egy ekkora méretű fesztivál toitoi „mentesítése” nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” is. Ez tetten érhető lesz például a vendéglátó egységekben is, de minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. Alapvetés, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti védett flóra miatt idén is lezárják, igazodva a természetvédelmi követelményekhez.

 

Idén még látványosabb lesz a Sziget. Több helyszín új dizájnt kap, új lesz a hang- és fénytechnika. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget ikonikus K-hídja a felújítását követően idén újra díszbe borul. A Szigeten 60 kilométernyi fényfüzér, 8000 darab dekor izzó és 40 óriáslámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.