"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Havi nyolcvanezer plusz fiatal tanároknak

Második alkalommal adták át a Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díjat. Ez alkalommal huszonkét kiváló fiatal pedagógust díjaztak. (x)

A FITT-díj havi 80 ezer forintos támogatást jelent a tanév tíz hónapja alatt. A huszonkét fiatal pedagógus támogatására idén összesen 17,6 millió forintot fordít az alapítvány. A díj olyan harmincöt év alatti tanárok anyagi megbecsülését, illetve pályán maradását szolgálja, akik kellő szakmai jártasság birtokában a természettudományos tananyag magas szintű, innovatív, a tanulók aktív részvételén alapuló átadását végzik, továbbá személyes kisugárzásukkal, „pedagógiai varázserejükkel” nevelő, inspiráló, személyiségformáló hatást gyakorolnak diákjaikra.

„A pedagógus valójában időutazó. Beleéli magát a múltbéli csodák felfedezésébe, megértésébe és úgy adja azt tovább a fiatalabb generációk számára, hogy tudja, ez a legjobb befektetés a jövőbe! A jelen arra szolgál, hogy hidat építsen a tudomány számára a múlt és a jövő új felismerései között!” – mondta Dr. Bódis Attila, a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 

A Richter társadalmi szerepvállalási elköteleződése kiemelt módon irányul a közoktatásban dolgozó kiváló pedagógusokra, hiszen az ő tanító, nevelő, törődő munkájuk döntő mértékben befolyásolja a jövő műszaki értelmiségének létszámát, szakmai minőségét, és értékrendi attitűdjét.

 

„Innovatív, az európai gyógyszeriparban is meghatározó súllyal bíró vállalatként hiszünk abban, hogy a magunk eszközeivel nekünk is részt kell vennünk a hazai oktatás támogatásában, azon belül is a természettudományos oktatás presztízsének emelésében. A FITT-díjjal célunk, hogy tiszteletünket és támogatásunkat fejezzük ki az olyan fiatal tanárok iránt, akik a természettudományos tananyag magas szintű átadása mellett személyiségükből kifolyólag is inspirálóan hatnak a rájuk bízott gyerekekre, fiatalokra. Remélem, a díjjal ki tudjuk fejezni köszönetünket az eddigi munkájukért, egyúttal pedig lendületet is adunk a folytatáshoz! – Orbán Gábor a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója

A díjazottakat Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója köszöntötte

 

Ennek szellemében a Richter anyagilag és erkölcsileg is támogatja az általános iskolai, középiskolai és szakiskolai természettudományos oktatást, valamint a természettudományi, orvostudományi és műszaki egyetemeken, illetve más természettudományos felsőoktatási intézményekben folyó munkát. A magas szintű természettudományos képzést nyújtó egyetemekkel, orvosi egyetemekkel speciális együttműködési megállapodásokat kötnek az ott zajló kutatási és oktatási tevékenység előmozdítására. Ezt a célt szolgálja a Richter által immáron huszonnégy éve működtetett Magyar Kémiaoktatásért Alapítvány nagy presztízsértékű tanári díja, a Magyar Kémiaoktatásért díj, valamint a Richter által is támogatott Rátz Tanár Úr Életműdíj. Ezeket a díjakat hiánypótlóan egészít most ki a kifejezetten a fiatal pedagógusok számára elérhető FITT alkotói díj.

 

„A díjazott tanárok pályázati videóit nézve intenzív vágy fogott el, hogy varázsütésre újra általános iskolás vagy középiskolás lehessek, és hogy e tanárok valamelyikének (bármelyikének) az osztályába járhassak!” – tette házzá Prof. Dr. Szántay Csaba, Richter Gedeon Nyrt. Egészségügy- és oktatástámogatási vezetője.

 

Az idei díjazottak

 

Árva Bettina (természetismeret, biológia, kémia) Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Debrecen

Barabás Gergő (kémia, angol) Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest

Boller Balázs (kémia, matematika) Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest

Búzás Eszter Bíborka (fizika, kémia) Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak

Csiki - Faludi Andrea (kémia) , Brit-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest

Dancza János (biológia, földrajz) SZC Kreatív Technikum és Szakképző Iskola, Szolnok

Gelencsér Flóra (biológia, földrajz) Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

Kökény Katalin (biológia, kémia) Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas

Dr. Kőrösiné Vitkóczi Fanni (fizika, matematika) ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest

Németh Zoltán (biológia, kémia) Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium, Szentgotthárd

Őze Tibor (biológia, kémia) Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és Technikum, Szeged

Pesthy Sándor Gergely (fizika, kémia) ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest

Sajgó Gréta (biológia, kémia) Veres Pálné Gimnázium, Budapest

Schnider Dorottya (fizika) Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

Seres Zoltán (földrajz, történelem) Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest

Szabó Bence Farkas (kémia) ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely

Szabó Róbert (fizika, természetismeret) Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Kiskőrös

Széll Kitti (matematika, kémia) Egri Dobó István Gimnázium, Eger

Szivós Ádám (kémia) Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged

Tanai Dóra (kémia, történelem) Óbudai Gimnázium, Budapest

Tóth Kristóf (fizika, matematika) Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr

Ullmann Kristóf (kémia, fizika) Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola, Budapest

Széll Kitti (matematika, kémia) Dobó István Gimnázium, Eger

Idei FITT-díjazottak és a kuratórium tagjai

 

A magyar gyógyszercég elkötelezett a természettudományos szakmai kiválóság, a tudományos igényű kutatás, a fejlesztés és innováció iránt. A cég missziójának tekinti ezeknek az értékeknek nemcsak a saját működésében való érvényesítését, hanem a társadalom egésze felé történő közvetítését. Az erre a szándékra és küldetéstudatra épülő társadalmi szerepvállalási programok részint fontos és érdemi kulturális társadalmi kihatással bírnak, részint pedig hozzájárulnak a cég és az ország természettudományos képzettségű szakember-utánpótlásához.

 

Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány

 

A Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítványt 2001-ben a vállalatalapítás 100. évfordulója alkalmából hozta létre a Richter Gedeon Nyrt. vezetősége a tudományos kutatás és oktatás támogatására.

 

Az alapítvány célja a társadalom és az egyén közös érdekeit szem előtt tartva a tudományos és kutatási (elsősorban az orvosi, biológiai, gyógyszerészeti, kémiai) tevékenység támogatása, az egyetemi, főiskolai oktatás, képességfejlesztés és tudományos képzés elősegítése. Az alapítvány céljainak elérése érdekében pályázatokat ír ki kutatási témák támogatására, tudományos konferenciákon való részvétel, illetve publikációs tevékenység támogatására. A pályázók bármely olyan felsőoktatási intézményéből jelentkezhetnek, amelynek tevékenysége az alapítvány célkitűzésével összhangban áll. Az alapítvány befogadja a határon túli magyar fiatalok pályázatát is.

 

Az alapítvány 2023-ban huszonkettedik alkalommal hirdette meg pályázatait tudományos kutatók, doktoranduszok részére a „Rövid távú kutatási tevékenység- és Kutatási tevékenység támogatása témakörökben, valamint első alkalommal a Kutató hallgató ösztöndíjpályázatot és a Fiatal természettudományos tanár (FITT) alkotói díj pályázatot.