Egyre világosabban látszik: a tókerülő vitorlásverseny alapítói 1934-ben nagyon megéreztek valamit. Egyrészt a siker titka a teljesen egyszerű történet: kerüld meg vitorlással kikötés nélkül a Balatont. Ez az a teljesítmény, az a tett, amely minden egyes résztvevőnek élményt és sikert jelent, akkor is, ha nem a közvetlen élmezőnyben vitorlázik.
Másrészt amikor kimondták: a versenyt bármely vitorlás megnyerheti, amely a leggyorsabban vitorlázza körbe a tavat. A „bármely” szót a verseny több évtizedes történetében többször elfelejtették, különféle meggondolásokból különböző hajóosztályokat zártak ki a lehetséges indulók közül. Már egy ideje újra a leggyorsabb – a legkorszerűbb, a leginnovatívabb – nyerhet. Furcsának tűnik, de igaz: úgy vagyunk a legkorszerűbbek, ha ragaszkodunk a hagyományok betűjéhez és szelleméhez.
„Egy 140-160 km-es navigációs verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért óhajt a Hungária Yacht Club egy versenyt kiírni, melynek első díja a Balaton Kék szalagja volna” – így szól a kor legjobb magyar versenyvitorlázói által 1934-ben megfogalmazott eredeti versenykiírás. Ezzel megszületett Európa legrégebbi és leghosszabb távú vitorlás tókerülő versenye.
Az első Kékszalag 21 hajót felvonultató mezőnye 1934. július 27-én kora reggel rajtolt Balatonfüredről. Akkor is, és azóta is a pálya kelet felé vezet, tehát a hajók akkoriban Alsóörsnél, ma Kenese előtt kerülik az első bóját. Siófok előtt elvitorlázva át a Tihanyi-csövön tartanak Keszthely felé, majd onnan vissza Balatonfüredre. A táv légvonalban 155 km.
Innováció, csapatmunka, kreativitás – ezek azok az értékek a sikeres versenyvitorlázásban, amelyeket a Raiffeisen Bank magáénak érzett, és így idén is fő támogatója volt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjnak.
„A vitorlázás és a csapatversenyek értékei: a céltudatosság, a fókusz, az összetartás és a megbízhatóság nemcsak a sportban, az üzleti életben is elengedhetetlenek a sikerhez. Ha pedig mindezt a digitalizáció erősíti, akkor kiemelkedő teljesítményre vagyunk képesek – így évről évre többet tudunk nyújtani az ügyfeleinknek, ahogy többet nyújt az induló csapatoknak és a közönségnek a vitorlássport. A Raiffeisen Banknál támogatóként a legjobbra törekvő csapatok és sportágak mellett állunk, ezért tartjuk a Kékszalag versenyét példaértékűnek és ezért szurkolunk büszke szponzorként már hetedik éve a sportrajongókkal közösen.” – nyilatkozta a Raiffeisen Bank marketing és kommunikációs igazgatója. Yalcinkaya Veronika hozzátette, a verseny névadó szponzora immár hetedik éve a Raiffeisen Bank, amely elkötelezetten támogatja a magyar vitorlássport és a Kékszalag sikerét.
A Kékszalag történetének első teljesen magyar tervezésű és építésű, hatszoros győztes hajója az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty. Neve kifejezi a lényegét: két 50 láb hosszú úszótestén egy-egy árbóccal forradalmi konstrukció, a kiváló hajóépítő Paulovits Dénes elképzelését tükrözi. 2012-ben épült a kápolnásnyéki Pauger Carbon műhelyben. 2012 és 2014 után a legutóbbi négy Kékszalagot is ez a hajó nyerte.
A verseny rekordidejét 1955-től 57 éven át a Nemere II. tartotta. Az 1944-ben épült 75-ös vitorlás az akkor már kétszeres győztes Németh István kormányzásával 10 óra 40 perc alatt ért körbe. Ezt a csúcsidőt javította meg 2012-ben a Fifty-Fifty katamarán. Hiába gyorsultak a vitorlások, épültek modern hajók a rekord sokáig megdönthetetlen volt. A Balaton ugyanis szeszélyes, és a csúcsdöntéshez ritkán vannak ideális körülmények. A 2012-es rekorddöntéskor is gyenge volt a szél, de a mai modern többtestű vitorlások a szélsebesség többszörösével tudnak rohanni. A Fifty-Fifty nevű magyar tervezésű és magyar építésű kétárbocos katamarán hajó Józsa Márton csapatával a fedélzetén a rekordot 10 óra 32 percre javította. Két évvel később, 2014-ben már jó szél fújt szinte egész nap, így a Fifty-Fifty a saját csúcsát csaknem három és fél órával múlta felül. Ezután még négy Kékszalagot nyert a Fifty-Fifty zsinórban – 2024 kivételével – mindannyiszor saját rekordjukat javították meg. Az 55. Kékszalagon futották meg a következő időrekordot, amely 5 óra 3 perc 56 másodperc volt.
Ezt javították meg az idei versenyben: 4 óra 24 perc 11 másodperc alatt teljesítették a távot, ez tehát az új, aktuális Kékszalag időrekord!