"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kulcs az egészséges táplálkozáshoz

Kamaszoknak, fiatal felnőtteknek és szüleiknek ad praktikus tanácsokat Antal Emese dietetikus, szociológus Nagy gyermek az asztalnál című könyve.

A szakember úgy véli, a fiatalok egyre jobban odafigyelnek életmódjukra, étrendjükre, de még sok veszély leselkedik rájuk – figyelmeztet az interjúban, amelyből az is kiderül, hogy drágán is lehet egészségtelenül étkezni, és olcsóbban is lehet változatos és kiegyensúlyozott az étrendünk.

 

Mennyire vannak tisztában a kamaszok, a fiatal felnőttek azzal, hogy táplálkozásuk közvetlen összefüggésben van testi-lelki harmóniájukkal, hogy a számukra fontosnak tartott szépségük, bőrük, hajuk, körmük egészsége is összefügg étkezésük minőségével?

 

Manapság a fiatalok is egyre inkább fontosnak érzik, hogy egészségesen, helyesen táplálkozzanak. Ezt támasztja alá legfrissebb felmérésünk is, melyet 11–18 évesek körében végeztünk. A táplálkozással, életmóddal, testmozgással foglalkozó TÉT Platform és a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszéke 2025 márciusa és júniusa között reprezentatív minta alapján, 812 fő megkérdezésével végezte kutatását. Arra a kérdésre, hogyan táplálkozol az átlaghoz képest, a fiatalok pontosan fele azt válaszolta, hogy valamivel egészségesebben vagy nagyon egészségesen étkezik. 43 százalék azt felelte, hogy körülbelül átlagosan csak kevesen tekintik magukat az egészségesnél rosszabbul étkezőnek. A táplálkozás az életmóddal is összefügg, így azt is megkérdeztük a fiataloktól, mennyire tartják életmódjukat egészségesnek. 35 százalékuk mondta azt, hogy inkább egészségesnek, 11 százalékuk azt, hogy nagyon egészségesnek. Tehát ez is 46 százalék. 48 százalékuk azért azt válaszolta, hogy egészséges is, meg nem is, tehát ez a középkategória. Az inkább egészségtelen kategóriába tartozónak csak 6 százalék vallotta magát.



Ön is így látja, saját tapasztalatai alapján?

 

Magam is azt gondolom, hogy ez a korosztály, illetve kibővítve, a 15–25 éves korosztállyal, egyre inkább foglalkozik az egészséges életmóddal, a fenntarthatósággal, a helyes táplálkozással.


Ez kellemes meglepetés! Dietetikusként azt mondja, írja: miért ne ehetnének meg a fiatalok egyszer-egyszer egy hamburgert, pizzát, instant tésztát, ám rendszeres fogyasztásukat nem tartja helyesnek. Miért?

 

Az sem a legjobb gyakorlat, ha valaki csak egyféle zöldséget vagy gyümölcsöt eszik nagy mennyiségben. Az egészséges táplálkozás alapja a kiegyensúlyozottság és a változatosság. Minden élelmiszercsoportra. Így a 15–25 éves korosztálynak is, hiszen minden élelmiszer, nyersanyag – a babfőzeléktől a rántottáig – más-más vitamint és tápanyagot tartalmaz. Tehát minél inkább beszűkítjük étrendünket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valamiből hiányunk lesz. Amiből viszont sokat fogyasztunk, abból meg túlfogyasztásunk lesz. Egy hamburgert tudunk még egészségesebbé tenni, ha például sok zöldséget teszünk bele, zsírszegényebb húst választunk és teljes kiőrlésű bucit hozzá.


Könnyű vagy nehéz ma Magyarországon egészségesen táplálkozni? Létezik olyan felfogás, hogy drága az egészséges étrend kialakítása. Valóban így van?

 

Inkább úgy gondolom, hogy drágán is lehet egészségtelenül étkezni, és olcsón is lehet helyesen táplálkozni. Egy magos vagy egy teljes kiőrlésű kenyér értékesebb, mint a fehérlisztből készült, de az ára az előbbinek akár két-háromszorosa is lehet. Viszont, mivel magas a rosttartalma, több tápanyagot tartalmaz, jobban laktat, ezért kevesebb is kell belőle. Ár-érték arányban tehát szinte ugyanott tartunk. Ezt is figyelembe kell venni. Érdekes megfigyelés, hogy sokan az étellel jutalmaznak. Az alacsonyabb jövedelmű réteg főként magas zsír- és cukortartalmú ételekkel. Pár évvel ezelőtt ezért is gondoltam arra, indítsunk el egy mozgalmat, melyben tegyük trendivé a zöldségeket, gyümölcsöket. Például, ha vendégségbe megyek, nem csokoládét viszek magammal, hanem egy zöldségkosarat.


Ha már trend: az éppen aktuális táplálkozási trendek, a közösségi média, a hirdetések özöne gyakran éppen az egészséges táplálkozás ellenében hatnak. Lehet ezek ellen védekezni?

 

Pár éve jártam Glasgowban, az európai elhízás konferencián, ahol bemutattak egy Európa-szerte végzett nagy kutatást. Abban elemezték a táplálkozással kapcsolatban, a közösségi médiában terjesztett információkat. Kimutatták, hogy kilencből mindössze egy a szakmailag jó tanács, ami valóban megállja a helyét. Ez nagy gond. Az influenszereknek általában nincs táplálkozástudományi végzettségük, hátterük. Az egészséges életmód témaköre előtérbe került, nyilván azért is, mert egyre több embert érdekel, de az egyúttal hatalmas üzletté is vált. Éppen ezért jelennek meg a kóklerek is. Mi, dietetikusok folyamatosan küzdünk az ellen, hogy bárki táplálkozási tanácsadóvá nevezheti ki magát. A mi szakmánk 4 éves főiskolai végzettséget igényel, esküt teszünk a diploma átvételekor, mint az orvosok. A táplálkozási, étkezési zavarok a fiatal korosztályban növekednek. A 17–18 éves lányok 19 százaléka, tehát majdnem minden ötödik lány alultáplált. Ők főleg internetről származó, kétes tanácsokat követnek. Közöttük akadnak olyanok is, amelyek azt javasolják, hogy több napig ne egyél. E tanácsok nagyon veszélyesek. Nagy feladat hárul ránk, szakemberekre, hogy e káros hatásokat kellőképpen ellensúlyozni tudjuk.


Ha ajánlani kellene egy egészséges napi menüt – reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát, vacsorát –, mi lenne az?

 

Nagy gyermek az asztalnál című új kötetemben többek között mintaétrendeket is javaslok, és több, úgynevezett mozaikétrend is található, amelyeket mindenki kedvére állíthat össze. Egynapi menü: a reggeli legyen 2 darab teljes kiőrlésű kifli, 50 gramm óvári sajttal, 1 evőkanál mustárral, 10 dekagramm reszelt fekete retekkel. Tízóraira egy darab káposztás pogácsa. Az ebéd narancsos-gyömbéres sütőtökkrémleves, sült csirkecomb héjában sült burgonyával, 10 dekagramm ecetes céklával. Az uzsonna narancslekváros-mazsolás, töltött sült alma. A vacsora pedig kecskesajtos-hagymás pizza, ropogós téli zöldsalátával.


Írt már a 3–15 esztendős, majd legutóbb a 15–25 éves kamaszok, fiatal felnőttek egészséges táplálkozásáról. Mi lesz a következő kötetének a témája? Az érett felnőttek egészséges táplálkozása? Majd idővel az idősek helyes étrendje?

 

Jó kérdés… Már sokan javasolták, hogy így folytassam tovább a könyvsorozatom. Ezt még kiegészíteném azzal, nagyon fontos, hogy a nők kismamaként, illetve menopauza idején miként táplálkozzanak egészségesen. De azon is gondolkodom, hogy szerkesszek egy olyan kötetet is, melynek címe ez lenne: Beteg gyermek az asztalnál. De most inkább még annak örülök, hogy nemrégiben megjelent az említett új könyvem. Azért bevallom, nekem nem az a fő szakmám, hogy könyvet írjak, inkább csak hobbiként tekintek rá. Az egészségfejlesztésnek, amit én egész életemben végzek, azonban ez is egy formája.