"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Egy különleges éj

Idén immár tíz éve lesz, hogy egyjúniusi éjszakán hajnalig tartanak nyitva a múzeumok, és fogadják a kultúrára és szórakozásra egyaránt éhes közönséget.

Június 16-án több száz vidéki és közel száz budapesti helyszínt kereshetnek fel a látogatók, akik ilyenkor élnek azzal a lehetőséggel, hogy egyetlen estén több gyűjteményt, számos helyszínen pedig külön erre az alkalomra szánt érdekességet tekintsenek meg.

 

 A szerény kezdetek után minden évben rekordot döntött a kulturális tárca legnagyobb rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája. 2003-ban még csak néhány ezer látogatója volt, az utóbbi néhány évben viszont minden egyes alkalommal több százezer ember tüntette ki érdeklődésével a nyár legnagyobb kulturális rendezvényét. Idén a fővárosban 95 jelentkező 104 helyszínen, vidéken pedig 132 jelentkező 181 helyszínen kínál tartalmas programot a kultúrára és szórakozásra vágyóknak.

 

A lehetőségek tárháza rendkívül sokrétű. Az esemény egyik meghatározó programjaként a Szépművészeti Múzeum féltve őrzött kincse, a Raffaello Santi festette Esterházy Madonna „látogatást tesz” a fertődi Esterházy-kastélyban, s a múzeumi éjszakán kiállítják a kastély pazarul helyreállított emeleti dísztermében.  Baján múzeumi boszorkányszombat lesz, Kunszentmártonban a börtönélet és a betyárvilág emlékeit hívják életre, Nyíregyházán retro programok várják a látogatókat, de rendkívül színes forgatagra számíthatnak a látogatók Székesfehérváron, Pécsen, Gödöllőn, Esztergomban és Szolnokon is. Mindenütt több mint tíz helyszínen várják az érdeklődőket a legkülönfélébb programajánlattal a kicsiktől a legnagyobbakig.

 

Az esemény kulturális jelentőségéről szólva elmondható, hogy a múzeumok alapvető funkcióin, kultúraközvetítő feladatain túlmutató rendezvényről van szó, hiszen a klasszikus kiállítás-látogatás egészül ki olyan érdekes, különleges, a bemutatás újabb lehetőségeit kihasználó programokkal, amelyek élvezetesebbé teszik a közgyűjteményekkel való ismerkedést, befogadást. Az intézmények – ez alkalommal túlnőve mindennapi, megszokott szerepükön – valódi közösségi térré, közösségi helyszínné válnak.

 

A zene a fővárosban is kiemelt szerepet kap majd: a komolyzenei, jazz, pop és egyéb koncertek mellett a Szépművészeti Múzeum programjának ünnepi nyitányán a Budapesti Fesztiválzenekar nagyszabású koncerttel vesz részt a Hősök terén. A program sikerét jelzi, hogy már határainkon túlról is tapasztalható érdeklődés: a Múzeumok Éjszakája résztvevője a párkányi Városi Múzeum is.

 

Az események és a programelemek csupán foglalatát adják egy kulturális töltetű közösségi estének, programsorozatnak – amely a múzeumi térben, illetve a múzeumhoz tartozó egyéb helyszíneken (udvar, kert, múzeumi előtti tér stb.) zajlik. A közgyűjteményi terület stratégiájának azon alapelve, miszerint a múzeumoknak (is) valódi közösségteremtő, közösségépítő funkciót kell ellátniuk – itt a gyakorlatban nyer megerősítést.

 

Az egyes múzeumok programja igen eltérő időben kezdődhet és érhet véget, de 18–24 óra között minden helyszínen vannak események. A rendezvénysorozat részletes programját a www.muzej.hu weboldalon érhetik el, illetve a budapesti programokhoz a Fidelio magazin külön ingyenes mellékletet jelentet meg.

 

Budapesten ez a rendezvény is egységes karszalagbelépővel látogatható, amely a felnőttnek 1500 Ft-ba, a gyermekeknek 600 Ft-ba kerül. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. A karszalag belépést biztosít a csatlakozott budapesti intézmények minden programjára, és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is.

 

Budapesten a karszalag 2011. június 16-án a rendezvények ideje alatt a látogatók igénybe vehetik az öt különböző útvonalon, 18.00-02.30 óra között közlekedő Múzeumbuszokat, valamint 18 óra és hajnali 2 óra között a BKV bármely menetrend szerinti járatát.

 

A karszalagok megvásárolhatóak a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve együttműködő partnerünk, a BKV jegypénztáraiban. Vidéken belépőjegyek az adott múzeumban vásárolhatóak.