"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A nyár dobogós műfaja

Idén nyáron a plisszelt ruhaköltemények szinte semmivel sem versenyezhetnek!

Rakott, azaz pliszírozott – a francia plissé szóból került át a magyarba. Igazából pliszírozottnak kellene mondani, de a köznyelvben mégis a rakott terjedt el, én meg csak plisszeltnek nevezem,  szabadon fordítva. Ennyit a nevezéktani problémákról. A plisszelt idén nyáron nagy kedvenc lett, és dobogós helyet foglal el a csipke után, bár méltánytalanul nem sokat foglalkozunk vele. Talán mert annyira utáltuk kisdobosként a sötétkék rakott szoknyát?

 

Elsa Schiaparelli és Miuccia Prada – akiket a 20. század nagy divattervezőiként tartunk ma is számon – a rakott darabokat beírta a divattörténelembe. Elsa a szürrealizmusért, Miuccia pedig a posztmodern képzőművészeti irányzatokért rajongott, így ők ezt a formavilágot ruhán a plisszeltben találták a legjobbnak kifejezni. Azóta ikonikus darab lett a Prada rakott ruhája, ezt jól mutatja az is, hogy az augusztus 19-ig tartó New York-i MET Prada és Schiaparelli kiállításon is helyet kapott!

 

 Na de, mi a helyzet a mai rakott anyagokkal? A rakott praktikus és modern választás nyárra, anélkül hogy hasonlítanánk a legyezőre. Hiszen ugyanúgy, mint a csipkénél, a plisszeltnél is bőven elég, ha csak egyetlen részlet rakott. De az sem ízlésficam, ha teljesen rakott ruhát választunk, egyszínűben vagy motívumokkal gazdagítva.

 

Nekem a Dior Pret à porter-jéből idén a narancsszínű plisszelt muszlinruha lett a kedvencem. (Jobbra)

A geometrikus motívumok ezen az eleve geometrikus formán a lehető legmodernebb választás.

A rakott nemcsak a romantikusoknak és a moderneknek való, bátran lehet kombinálni lezseren egy földig érő hosszú szoknyát egy laza pólóval, ujjatlan bőrdzsekire hajazó mellénnyel, vagy akár egy bodyval és egy balerinával.

 

Ki-ki a saját képére formázhatja ezt az anyagot, ami végre nemcsak egy hordhatatlan trend, hanem praktikusan ott takar, ahol kell.

 

 

Még több divat a Párizsi jelentés blogon!