"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Ismét Magyar Dal Napja

Lehullt a lepel a Magyar Dal Napja programjáról, mától mindenki elkezdhet gondolkozni azon, hol, milyen előadókat hallgatva kapcsolódik a magyar dal ünnepéhez.

Most ötödször rendezik meg a magyar dalokat és szerzőket népszerűsítő országos programot. Nyolc vidéki településen, két határon túli tiszteletbeli helyszínen és tizennégy budapesti színpadon zajlanak az élőzenei produkciók szeptember 9-én. Több száz ismert előadó, amatőr együttes lép fel a magyar dalünnepen, többek között Presser Gáborral, a Csík Zenekarral, a 30Y-nal, az Anima Sound Systemmel is találkozhatunk. A bemelegítés most vasárnap indul a budapesti 4-es villamos vonalán közlekedő Dallamos Villamoson.

 

 

Hagyományosan minden szeptember második vasárnapján egy teljes napig – a csatlakozó helyszíneken és a médiában – kizárólag magyar dalok, szerzemények hallhatók.  Idén már ötödik alkalommal rendezik meg a Presser Gábor által megálmodott országos eseményfolyamot. „A Sziget nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a Magyar Dal Napját.  Azóta sok minden történt, talán nem túlzás azt mondani, hogy ez egy sikertörténet. Önkéntesen csatlakoznak hozzá partnerek, művészek, olyan ez, mint egy piros betűs nemzeti ünnep a naptárban” – mondta el a sajtótájékoztatón Presser Gábor. Nyolc vidéki településen (Szombathelyen, Baján, Boldogon, Egerben, Hajdúnánáson, Hévízen, Salgótarjánon és Zsirán), két határon túli tiszteletbeli Magyar Dal Napja-helyszínen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), míg Budapesten több mint egy tucat helyszínen zendülnek fel szeptember 9-én a magyar zenék. A programok nagy része ingyenes, vagy kedvezményes.

 

A vidéki szervező települések közül idén Szombathelyen lesz a legnagyobb felfordulás, hiszen 2012-ben a Magyar Dal Fővárosa pályázaton a vasi megyeszékhely bizonyult a legjobbnak, kiérdemelve a megtisztelő címet. A Magyar Dal Fővárosában, ahogyan minden évben, a Magyar Dal Napja alapítója, Presser Gábor is fellép, ezúttal a Csík Zenekarral.

Budapesten az A38 hajó, az Akvárium klub, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, a Bem Rockpart, a Budapest Park, a Cökxpôn, az Eötvös 10. Művelődési Ház, a Keleti Blokk, a KOBUCI kert, az Óbudai Társaskör, az R33, a RaM-kert, valamint a Vígszínház fogadta be a Magyar Dal Napja programjait. Utóbbi helyszínen első alkalommal láthatja a közönség a Kern András dalaiból összeállított Pesten születtem! című produkciót Kern András, Zorán, Kútvölgyi Erzsébet, Hegyi Barbara, Fesztbaum Béla részvételével. Az esten Heilig Gábor zenekara működik közre.

 

Aki nem tud várni jövő vasárnapig, az már ezen a hétvégén is hallgathat magyar dalokat. Megint útjára indul ugyanis sokak nagy kedvence, a Dallamos Villamos. A budapesti 4-es villamos vonalán nosztalgiajárat zötyög majd szeptember 2-án (vasárnap) és szeptember 8-án (szombaton), melyen ismert és kevésbé ismert zenekarok akusztikus előadását szórakozhatja végig az utazóközönség. A Kafkaz és a Kávészünet zenekarok mellett feltűnik majd Baricz Gergő, illetve a csak erre az alkalomra összeálló Pálinkás Tamás (Tej, Isten Háta Mögött) és Egyedi Péter (Óriás) duója is.

 

30Y, Anima Sound System, Bródy János, Török Ádám és a Mini, Csík Zenekar, KiSTeHéN, Maszkura és a tücsökraj, Óriás, Pa-Dö-Dő, Republic, Szabó Balázs Bandája – és még hosszan sorolhatnánk a Magyar Dal Napján országszerte fellépő művészek nevét. Szerencsére azonban – a Magyar Dal Napja honlapján kívül – segít kiigazodni a programok között a Pesti Est különszám, amely az összes helyszín pontos és részletes programjával augusztus 30-ától megtalálható az ismert helyeken.