"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Fehéren-feketén

A tiszta fekete egyhangú magányát a fehér tisztaságával törtük meg, de valójában a bikróm egy új, önálló kompozíciója jött létre!

A divat manapság olyan, mint egy kísérleti laboratórium. Divattervezők és szorgos csapataik kutatják az új formákat, anyagokat, kódokat, színeket, motívumokat és mindennek megfelelő arányát, beleillesztik a divatházuk történelmileg meghatározott imázsába, a szezonhoz igazítják, és megszületik egy kollekció. Nincs ez máshogy a már jól ismert fekete-fehér párosítással sem, aminek játékából nyáron már kaphattunk egy kis ízelítőt. Nos, ez a vonal az őszi-téli kollekciókból sem tűnt el, hisz már jó ideje a divattervezők nagy kihívása a bikrómia. Nem véletlen, hiszen a fekete-fehér az elegancia örökös zászlóvívője.

 

 

A La Femme divatcsapata éppen ezért úgy gondolta, hogy ennek jegyében veti bele magát az új évszakba. Félredobtuk az ősszel újra és újra előkerülő bordót, padlizsánt, lilát, vagy az unásig hordott narancsot, fuchsiát és ezek egymással való házasítását, valamint az egy szezonra kikekevert, addig nem is létező színárnyalatokat. Mondhatjuk, hogy a tiszta fekete egyhangú magányát a fehér tisztaságával törtük meg, de valójában a bikróm egy új, önálló kompozícióvá nőtt fel. A jól alakítható párosból nemcsak filharmónikus-hangverseny–lookot vagy apácaimázst varázsolhatunk, hanem a modern városi, elegáns sikk is megvalósítható. Egy-egy fényes cipzár, egy-egy ezüstösen vagy aranyosan megcsillanó kiegészítő puhít megjelenésünk klasszikus szigorúságán.

 

 Valentino az anyagok bátor párosításával, finom bőrrel és áttetsző muszlinselyemmel vározsolja szofisztikáltan újjá ezt a régi ismerőst. Versace a bőrt és a fémet adta össze ebben a színrendszerben, Trussardi pedig férfiasnak álmodta meg a női divatot hosszú, fekete gyapjú-kasmír felöltővel, szaténszalagos kalappal, szoknyával és fehér inggel. Az angol divattervezőknél is találunk példát: Stella McCartney, a sportos városi elegancia képviselője az angol csapat londoni olimpiai játékokra tervezett kollekciója után sikkesen fehér, magas talpakra álmodta meg fekete bőrből készített cipőit a hideg szezonra, virágosra nyomott fehér kisruhájára pedig ingszerű fekete gallért és háromszögletű dekoltázst rajzolt.

 

Idén nem kell félni az éles kontraszttól, amit a fekete bokacsizma és a csupa fehér ruházat kombinációja ad, csak ne felejtsünk el táskából is feketét választani. Arra ügyeljünk, hogy ne patikamérleggel adagoljuk a két színt, sohase legyen éppen fele-fele az arány, hiszen a rendszertelenség játéka adja a fekete-fehér páros izgalmát.

 

A francia divatházak közül több is visszatért a térdig érő fekete zoknihoz és a bokacipőkhöz - ezt térd felett véget érő fehér szoknyával párosítják -, illetve a geometrikus mintákhoz és a mértani szabásvonalakhoz. Chanel pedig, aki Karl Lagerfelddel az örök fekete-fehér éllovas, megalkotta az új, három részből álló modern együttest: egy ruha, egy bokáig érő, egyenes szabású nadrág és a mindezt jól megmutató, testtől elálló kabátka. Az idősödő divatcézár vajon a modern nők új társadalmi szerepére gondolt, miszerint a ruha alatt ők viselik a nadrágot, vagy egyszerűen csak önmagát hozta a meghökkentő divatforradalmár?

 

A teljes cikk a La femme 2012. őszi számában olvasható.