"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Mit nyújt a mentorprogram?

Az „50 tehetséges magyar fiatal” programba beválasztott fiatalok számára részben a kezdeményezés nyilvánosságával járó ismertség, részben a mentorok aktív támogatásának köszönhetően páratlan fejlődési lehetőség nyílik meg.

A mentorok és mentoráltak féléves közös munkája a célok kitűzésével kezdődik. Az első találkozásra szervezett keretek között és előre meghatározott dramaturgia szerint kerül sor. Ha azonos szakmai hátterű mentor–mentorált párosról van szó, akkor a mentori támogatás is szakmai fókuszú lehet. Általában azonban a tehetség kibontakoztatása, a fiatal kiemelkedő teljesítménye, az érvényesülés, a sikerhez szükséges egyéb készségek fejlesztése a cél. Lesznek olyan mentoráltak, akiknek új feladatok, pályázatok, ösztöndíjak elnyerése, vagy fontos személyes ismeretségekhez való hozzásegítés jelenti majd az igazán értékes támogatást. Fontos, hogy személyre szabottan, a lehetőségek és az igények összehangolásával, a mentor aktív szerepvállalása mellett legyenek meghatározva a célok, a fejlesztendő területek és az ehhez hozzásegítő eszközrendszer.

 

A mentori tevékenység informális, bizalmi légkörön és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyt igényel a mentor és mentorált között. Ezért mentor csak szakmailag és emberileg egyaránt hiteles személy lehet, aki egyenrangú, nyitottságon alapuló viszony keretei között is képes tudását egy fiatalabb személy fejlődésének szolgálatába állítani. A mentorok kiválasztásának két alapvető szempontja volt: a fiatalok támogatása iránti elkötelezettség; a kiemelkedő szakmai kvalitások, a saját területen elért eredmények, az ezekre épülő hitelesség.

 

A mentorok tehát értékes szakmai tudással és gazdag élettapasztalattal rendelkeznek. Példaképek, akik nemcsak szakterületükön elért eredményeik, hanem az ifjú tehetségek iránti elkötelezettségük miatt is kaptak felkérést a pártfogói feladatra.