"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Hol a legbátrabbak a fiatalok?

Az 50 tehetséges magyar fiatal program rögtön az elején nyilvánvalóvá tette: a karrierjük elején állók hisznek saját tehetségükben.

A La femme által indított „50 tehetséges magyar fiatal” programra összesen 1373 darab jelölés érkezett, amelyekről a napokban rövid elemzés készült. A dél-kelet magyarországi régióban Szegedet és a 23-27 éves korosztályt mozgatta meg legjobban a kampány.

 

 

A múlt héten lezárult a programra való jelentkezés, a napokban pedig rövid elemzés készült a beérkezett a pályaművekről. Ez alapján korosztályban, nemek arányában és területi eloszlásban is kiegyensúlyozott képet mutatnak az adatok. A kampány tehát az ország teljes fiatal lakosságát megszólította. Végül összesen 1373 fiatalra érkezett írásos ajánlás.

 

A beérkezett pályaművekkel kapcsolatos legfőbb adatok:

Érkezett jelölés fiatal kutatóorvosoktól, fizikus tehetségektől, jogászoktól, hazai és nemzetközi díjakkal elismert építészektől, sikerrel helyt álló komolyzenészektől, képzőművészektől, íróktól, hangszerkészítőtől, több nyelven színházi darabokban játszó ifjú színművésztől. Izgalmas és sokszínű életutak, ígéretes tehetségek, akik között biztosan ott vannak a jövő kiemelkedő személyiségei is.

 

A La femme által felkért grémium a legígéretesebbnek ítélt 50 fiatalnak személyre szabott mentorprogramot dolgoz ki a Nemzeti Tehetségpont szakmai támogatásával, amely több hónapon keresztül segíti a fiatalok tehetség-útját. A mentori szerepre felkért személyiségek maguk is példaképek, és a fiatal tehetségek számára páratlanul értékes tudás birtokosai is egyben. Köztük üdvözölhetjük többek között Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert, Sebestyén Márta népdalénekes-előadóművészt, Dr. Ádám Veronika Széchenyi-díjas orvost, biokémikust, az MTA rendes tagját és Gerendai Károly üzletembert, a Sziget Fesztivál alapítóját.

 

A következő lépés a jelölések formai és tartalmi előválogatása, szűkítése, amelyre a Nemzeti Tehetségpont szakembereinek bevonásával kerül sor a következő napokban. Ennek célja, hogy a több mint ezer jelöltből kiválasztásra kerüljön az a nyolcvan, akiket a zsűri tagjai később – november utolsó hetétől kezdődően – egy erre a célra létrehozott online rendszerben egyenként értékelhetnek.

 

Az 50 kiválasztott fiatal először február végén, egy gála keretében mutatkozik be a nyilvánosság előtt. A program aktualitásairól, legfrissebb híreiről naprakész tájékoztatást nyújt a program weboldala és facebook oldala.

 

A szakmai partner: Nemzeti Tehetségpont

 

Az Országgyűlés által kezdeményezett, 20 évre szóló Nemzeti Tehetségprogram keretében működő Nemzeti Tehetségpont célja, hogy egyetlen tehetség se kallódjon el, éljen bármely régióban, nevelkedjen bármilyen anyagi vagy szociális viszonyok között.

 

A Nemzeti Tehetségpont ennek érdekében szakmai támogatást nyújt a tehetséges magyar fiatalokat támogató intézményeknek. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács felhívása nyomán több mint 900 állami, egyházi fenntartású vagy civil szervezethez kötődő tehetséggondozó műhely csatlakozott a hazai és határon túli Tehetségpontok hálózatához. A Tehetségpontok abban segítenek, hogy az érdeklődő fiatalok hatékony segítséget kapjanak tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához. Ennek érdekében kapcsolatokat építenek ki a Tehetségpontok hálózatával, és mindazokkal, akiken a tehetségek sorsa múlhat. A Nemzeti Tehetségpont működteti a Kárpát-medence internetes Tehetségtérképét, mely a www.geniuszportal.hu honlapon érhető el.