"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Csodalámpa a hotelben

A Csodalámpa Alapítvány és a Corinthia Hotel Budapest közös éve a beteg gyerekekért.

„Az előttünk álló közös évben nem csak a hotel, hanem a dolgozók magánszemélyként is gyűjtésbe kezdenek, hogy minél több kívánság teljesülni tudjon, ezzel is megmutatva, milyen ereje van a Csodalámpa Alapítványnak” – ezekkel a mondatokkal kezdte a sajtótájékoztatót Thomas M. Fischer, a Corinthia Hotel Budapest igazgatója.

 

 

A Csodalámpa Alapítvány 10 éve, hogy 3 és 18 év közötti súlyosan beteg – daganatos, leukémiás vagy izomsorvadásban szenvedő – gyerekek és fiatalok kívánságait teljesíti, ezzel is egy kis színt és vidámságot csempészve az életükbe, a sokszor hosszú hónapokat kórházban eltöltött, szürke és fájdalmas hétköznapok után. Hiszen a gyerek minden körülmények között gyerek. Ha lehetőségük adódik rá, hogy megnézzenek egy nevezetességet, vagy eljussanak a Balatonhoz, esetleg ellátogathatnak egy csillagvizsgálóba vagy rajzfilmstúdióba, az itt szerzett élmények hosszú időre erőt adnak nekik. A tárgyi eszközök, például a laptop vagy a telefon pedig segíteni tudnak nekik a tanulásban és a családjaikkal történő kapcsolattartásban.

 

Az elmúlt 10 évben közel kétezer fiatal kívánságát váltották valóra az alapítvány dolgozói, vagyis minden hétköznapra jutott mosoly, örömteli pillanat egy beteg fiatal számára. Az ugyancsak a 10. születésnapját ünneplő Corinthia Hotel Budapest az elmúlt években is többször nyújtott már segítséget a Csodalámpának, de idén, a közös és azonos évforduló kapcsán egész éves jótékonysági rendezvénysorozattal, és annak bevételével járul hozzá ahhoz, hogy továbbra is minden napra juthasson egy mosoly, vagy akár még több is.

 

 

A korábbi hagyományokat folytatva, idén is megszervezi a szálloda a jótékonysági főzőtanfolyamot, melynek bevételéből szintén kívánságok teljesülnek. Az év folyamán a patinás épület falai között több olyan konferencia is megrendezésre kerül, melyek az alapítvány kampányait segítik. „A jövő arcai” nagyméretű mozaikkép kiállításon több ezer beküldött gyerekkép áll össze, egy korábbi, teljesült kívánságot ábrázolva.

 

Emellett hotel vezetősége és alkalmazottai az álmok megvalósulásához személyes kapcsolatrendszerüket is bevetik, Céljuk, hogy a kívánságok belföldön és külföldön is gördülékenyen, örömteli pillanatokat szerezve teljesüljenek.

 

A közös év sikeres munkájának szimbólumaként Thomas M. Fischer, a Corinthia Hotel Budapest igazgatója és Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetője, egy-egy perselyt helyezett el a szálloda recepcióján, hogy a vendégek szintén adománnyal járulhassanak hozzá egy-egy boldog mosolyhoz. Ezzel a hotelbe látogatók is részesei lehetnek annak a csodálatos érzésnek, amikor valóra válik egy kisbeteg álma, s osztozhatnak egy gyermek és az őt körülvevő család örömében.