"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Pompa, ragyogás: Marbella

Napfény, pálmafák, kék tenger, homokos part, luxusjachtok, színvonalas üzletek, bárok, éttermek, múzeumok, megbecsült középkori emlékek.

Nem kell félnie az átlagturistának sem, ha Andalúzia gyöngyszemét, a Napospart egyik legelegánsabb, legmenőbb nyaralótérségét, Marbellát keresi fel. Mert igaz, hogy a város neve egybeforrt a gazdagság, a luxus, a jólét, a ragyogás, a pompa jelzőivel, de a környéken találhatunk átlagpénztárcának megfelelő szállást, üzletet, éttermet is, és Budapestről a fapados repülőjáratok is elviselhető áron repítenek el három óra alatt Malagába, ahonnan alig ötven kilométer a híres-neves üdülőövezet.

 

 

Persze aki szeretne sokat költeni, gazdagságával felvágni, Marbellán könnyen megteheti, ráadásul kíváncsi turistaszemek előtt. Elsősorban a híres kikötőben, Puerto Banusban, ahol nemcsak kisebb-nagyobb luxusjachtok, hanem valóságos tengerjáró hajók várják, hogy gazdáik kellő személyzettel kifussanak a vízre. A part mentén a parkolókban, illetve a csak engedéllyel igénybe vehető part menti, szűk úttesten valóban egyedi megrendelésre készített, a nagy gyalogosforgalom miatt lépésben haladó Bentley-ken, Porschékon, Lamborghiniken, Ferrarikon időzhet el a szemünk. Az éttermek teraszán vagy az utcákon excentrikusan öltözött emberekkel találkozhatunk. Ilyenkor a turistában bizony felmerülhet: a legesleggazdagabbak talán mégsem kérkednek vagyonukkal, s e kikötő mintha egyben a sznobok paradicsoma is lenne. Sebaj, ettől még az elegáns jachtok, a csillogó autók szépek, látványuk különleges a kikötőre néző fehér homlokzatú épületek, pálmafák között.

 

Huszonhét kilométeres paradicsom

 

Marbellát azonban ne egyetlen városnak képzeljük el. A Marbellának nevezett térség számos kisebb helységből áll, mely az A-7-es autóúton könnyen megközelíthető: a huszonhét kilométeren át húzódó homokos partszakasz megannyi öbölre, üdülőövezetre oszlik, elegendő közvetlen vízparti hely van bárki számára, nem kell egymás nyakába helyezni a napernyőket.

 

 

A part közelében magasodó hegyek megvédik a tengeröblöket a hűvös északi szelektől, az esőfelhőktől, a déli légáramlatok pedig a közeli Afrika felől a meleg levegőt fújják. Errefelé ritka az eső, sokat süt a nap, az év nagy részében kellemes az idő, ami mágnesként vonzza a brit, német és skandináv turistákat, több hónapra a tehetősebb nyugdíjasokat, de Spanyolország belsejéből is kedvelt célpont a Costa del Sol – s nem csupán nyáron. A klíma még télen is igen enyhe.

Az útikönyvek szerzői azonban hajlamosak elfeledkezni arról, hogy a tenger bizony nyáron sem olyan meleg, mint mondjuk Hispánia keleti partvidékén, a Costa Braván vagy Benidorm környékén: az óceán felől érkező hidegebb légáramlatok miatt még a legforróbb napokban sem melegebb a tengervíz 22-23°C foknál.

 

 

Az is az elmúlt évek tapasztalataihoz tartozik, hogy alkalmanként medúzák jelennek meg a partközelben, s kellemetlen csípésük miatt bizony olykor egy-két napra kitessékelik a fürdőzni vágyókat a tengerből. Ilyenkor, de persze medúzamentes napokon is, érdemes egy nagyot sétálni Marbella központjában, a homokos tengerpart és a szállodasor között kiépített, több kilométer hosszú, pálmafák övezte sétányon. Ne hagyjuk ki az óvárost sem: fehérre meszelt, középkort megidéző szűk kis házak között barangolhatunk. Áll még a 10. századi erőd fala, 15–16. századi templomok, kápolnák, egykori kórházak visznek vissza képzeletben a múltba. A Narancsfák terén valóban roskadoznak a gyümölcsfák az érő narancstól a városháza épülete előtt. A régi épületek portáljai ma ajándéktárgyakat, órákat, ékszereket kínálnak a látogatóknak, néhány régi ház pedig művészeti, helytörténeti múzeumot rejt.

 

 

Sziklák és katedrálisok

 

Marbella ideális kiindulási pont az itt nyaralónak, hogy felfedezze a környéket. Olcsón bérelhető autóval néhány órán belül elérhető a brit felségterületű Gibraltár, a majmok földje; Sevilla a katedrálissal és ezernyi látnivalójával; Granada az Al Hambrával; Córdoba, a nagymecsettel; vagy a festői szépségű Ronda, bámulatos hídjával. Aki pedig a Costa del Solon pihen, Malagában, Torremolinoson, Fuengirolában vagy Mijas partjainál, annak igencsak érdemes kirándulást tennie Marbellára, ahol akár egyetlen nap alatt is felejthetetlen látvánnyal és élményekkel gazdagodhat.