"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Kutatók éjszakája

Még regisztrálhatunk a Kutatók éjszakája ingyenes programjaira, amelyek szeptember 27-én várják az érdeklődőket.

Előzetes regisztrációra a helyszíni kapacitások vagy a program különleges jellege miatt van szükség a www.kutatokejszakaja.hu oldalon. Számos programra nem szükséges előre jelentkezni, de érdemes ezeknél is online bejelölni a részvételi szándékot, hiszen ennek alapján személyes, nyomtatható programnaptár állítható össze. Egyes programokra csoportos regisztráció is lehetséges, így egy fő a pontos létszám megadásával családot, osztályt, baráti társaságot egyszerre bejelentkeztethet.

 


A honlap összetett keresés funkciójában 1500 program között lehet keresni például tudományterület szerint, a térképes keresőn városra, helyszínre kattintva érhetők el az ott megrendezett programok. A Tempus Közalapítvány és az INFOtec Kt. együttműködésével létrehozott mobilalkalmazás segítségével bármikor elérhetővé válnak a programok internet kapcsolat nélkül. A mobilalkalmazás Android, Windows Phone és iPhone telefonokra is ingyenesen letölthető már az eseményt megelőző héten.
A Kutatók éjszakáján, szeptember 27-én országszerte több mint 70 helyszínen várják az érdeklődőket a tudományágak képviselői, akik közérthetően és szórakoztató formában avatnak be a szakterületük titkaiba.


Csak a Kaposvári Egyetemen több mint félszáz program a látogatókat. Az intézmény honlapján olvasható tájékoztatás szerint a délután 14 órától éjjel 1 óráig tartó, többnyire óránként változó eseményfolyam jó lehetőséget kínál arra, hogy rávilágítsanak: a tudomány érdekes, a kutatók pedig nem elefántcsonttoronyban élő zárkózott emberek, hanem színes egyéniségek.
A Kutatók Éjszakáján különböző helyszíneken - az Egészségügyi Centrumban, a Pannon Lovasakadémián, a Bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban, az Agrár- és Környezettudományi-, a Gazdaságtudományi-, a Művészeti- és a Pedagógiai Karon - várnak mindenkit, aki szeretne megismerkedni az intézmény szerteágazó tevékenységével.
Az érdeklődők találkozhatnak a kutatókkal, kipróbálhatják az eszközeiket, találmányaikat; előadások, vetélkedők, kiállítások és tudományos-szórakoztató programok keretében megismerhetik a munkájukat. Számos más érdekesség mellett hallhatnak többek között arról, hogy mitől szép a ló, fejhetnek tehenet kézzel, képet kaphatnak a komputertomográfia adta lehetőségekről, belekóstolhatnak az ízletes matematikába, megtudhatják, mit csinál a nyúl éjszaka, mit találhatunk egy könyvpatikában, illetve részt vehetnek egy nyilvános színészmesterség órán.


Nyolcadik alkalommal nyitja meg laboratóriumait a kutatómunka iránt érdeklődők előtt szeptember 27-én, a Kutatók éjszakáján a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja a Fejér megyei Martonvásáron.

A kutatóközpont közleménye szerint a rendezvény 15 órától 21 óráig tart. Ennek keretében lehetőség nyílik személyesen találkozni a kutatókkal, kipróbálni eszközeiket, illetve betekintést nyerni tudományos munkájukba.
A Kutatók éjszakája keretében a látogatók kipróbálhatják például a búzakasztrálást, a búzakeresztezést, megismerkedhetnek a különböző búza- és liszttípusokkal. A kukoricanemesítési osztály génbankjában betekintést nyerhetnek a különböző táj- és egzotikus fajtákba.
látogatóknak lehetősége nyílik botanikai sétára a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában. Kiállítás keretében megtekinthetik Vécsy Attila fotóművész kastélyparkról készített fotóit, illetve a kastély olvasótermében a Mezőgazdasági Intézet által korábban használt műszereket.

 

A "tankönyvízű tények életszagú bemutatását" ígéri a Kutatók Éjszakáján odalátogatóknak a tavaly augusztusban megnyílt mosonmagyaróvári Futura. A természettudományi élményközpont olyanokat kért fel előadónak, akik első kézből szereztek ismereteket különleges helyzetekről. A szeptember 27-én délután négytől este tízig tartó programban így helyet kapott Koncz Ákos hegymászó és az Atlanti-óceánt átevező Rakonczay Gábor. Mellettük egy "őrült kémiatanár", Varga Péter mutatja be kísérleteit látványos tudományos show keretében.
Az Átélni, kutatni, játszani mottó jegyében, egy 300 éves magtárban megvalósult Futura 3600 négyzetméteres területének bő felét foglalja el a kiállítási tér. Ebben a folyót kivetítőn keresztül bemutató Duna-kutató batiszkáf, négyrészes akvaterrárium-rendszer, napteleszkóp, repülőgép-szimulátor éppúgy helyet kapott, mint egy sok ezer tagot számláló dél-amerikai levélrágóhangya-kolónia, amely a természet egyik körforgását hivatott testközelbe hozni a látogatók számára. Az űrkutatás világába a 40 négyzetméteres Mini Space World ad betekintést.
Az épület emeletenként más-más őselemet mutat be, így a földszint valójában "víz-szint", amely felett a földet bemutató emelet kapott helyet. Itt olyan természeti jelenségekkel is játszhatnak az érdeklődők, mint a gravitáció - ezt például egy négyezer szögből álló fakírággyal tehetik próbára. A levegő szintjén kaptak helyet a különféle hangkísérletek éppúgy, mint a vándorló homokdombok, legfelül, a tűz szintjén pedig - nem utolsósorban az épület gyúlékony volta miatt - leginkább az űrkutatás kulisszatitkaiban mélyedhetnek el az érdeklődők.

(MTI)