"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Garda Fesztivál

A fesztivál középpontjában a hal, a halászat, méghozzá a tihanyi Visszhang-dombon.

Tihany egyik nevezetessége a garda, a látott hal, még a település címerére is rákerült. Szerencsére még élnek a régi halászok közül, akik tudják, hogyan halászták ezt a különleges halat. Az ő elmondásuk alapján elevenítik fel ezt a régi szokást.

 

 

 

Régen hemzsegett a garda a Balatonban, azt mondták, hogy ősszel, a vándorlási időszakukban a halak rajba rendeződtek, és valóságosan megfestették a vizet. A part fölött magasodó dombról egy őrszem figyelte a mozgó foltot, és különleges jelrendszerrel, a botjukra tűzött subájukkal irányította a halászhajókat. Innen ered a „látott hal" kifejezés.

 

Mára csak mutatóban maradt garda a Balatonban, és a fesztivál vendégei hajókról követik a halászatot. Amikor kifogják a gardákat, utána a perjel úr megáldja a halat az Apátságban, majd tavalyi szőlővenyigére húzzák a beirdalt, bepaprikázott halakat, körbe a földbe szúrják, és parázson megsütik.

Vasárnap persze az elmaradhatatlan halászlé-, és halételfőző verseny fűszerezi be az őszi hétvégét - emellett halas játszóház, táncház és más szórakoztató programok várják a kicsiket és nagyokat a kétnapos rendezvényen. A rendezvény ideje alatt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) ingyenesen látogatható!

 

Garda Fesztivál
2013. november 16-17.
Tihany