"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Legendás filmes kosztümök mögött

Letűnt korszakok és képzeletbeli világok elevenednek meg a kezeik között. Ők azok, akik nélkül a mozivászon karakterek nélkül maradna.

A siker kulcsa a filmvásznon nem csupán az izgalmas történetben és a szereplőkben rejlik. A lényeg több olyan részletben bújik meg, mint a díszlet, vagy éppen a felejthetetlen kosztümök, amelyek nélkül a színészek játéka szegényebb lenne, a történet pedig hiteltelenebb. A jelmezek a filmes kultúra elválaszthatatlan részei: a jelmeztervező öltözteti fel a színészt, a filmbéli karakter pedig megragadja a nézők képzeletét, s így a ruhák divattrendet is teremthetnek. A jelmeztervezők ma egyre inkább háttérbe szorulnak, sokan költséghatékonyabb megoldást választanak, és stylistokkal helyettesítik őket, pedig a szakmában számos olyan zseniális designer dolgozik, akik nélkül a karakteralkotás jóval nehezebb feladat volna.

 

Colleen Atwood


A jelmezek királynőjeként is emlegetett Colleen Atwood ma az egyik legtehetségesebb és legtöbbet díjazott tervező. A designer szinte játszi könnyedséggel mixeli a különböző korokat, merész ötleteinek semmi nem szab határt. Három Oscar-díjjal is büszkélkedhet, 2002-ben kapta meg az elsőt a Chicagóért, a másodikat 2005-ben az Egy gésa emlékirataiért, a harmadikat pedig 2010-ben zsebelhette be Tim Burton Alice Csodaországban című filmjéért. Nem véletlenül, hiszen több mint 20 éve dolgozik együtt a rendezővel, így mostanra már megtanulta, hogyan idézzen fel kreációival sosemvolt korokat, világokat.

 

 

Atwood 2010-ben 10. Oscar-jelölését is megkapta a Hófehér és a vadász című filmért, amelyben a középkori viseleteket kombinálta új, innovatív anyagokkal, életre keltve Rupert Sanders sötét Grimm-mese-interpretációját. Itt az egyik legnagyobb kihívást a királynő jelmezei jelentették, Atwood előszeretettel játszott a geometriával, és gyakran használt olyan elemeket, mint a koponya vagy a csont, amely a halált és a gonoszt szimbolizálja. A fekete, madárszerű köpenyt több mint négy hétig készítette, minden egyes tollat kézzel vágott meg és illesztett hozzá az anyaghoz.

 

Jacqueline Durran


Durran a 90-es évek óta dolgozik filmekben jelmeztervezőként; karrierjében az áttörést a 2005-ös Büszkeség és balítélet hozta meg, de a nevéhez köthető többek között a Vágy és vezeklés, vagy az Anna Karenina 2012-es változata is, amely 2013-ban meghozta neki az első Oscar-díjat. A legtöbb designerrel ellentétben, akik minden részletet aprólékosan megterveznek, hogy ruháik tökéletesen illeszkedjenek az adott történelmi korba, Tolsztoj klasszikusában Durran és a rendező, Joe Wright élt a művészi szabadság lehetőségével. Így a jelmezek a 19. századi orosz arisztokrácia és az 1950-es Dior couture egyedülálló keverékeként jöttek létre. „Megnyugtatott, hogy szabad kezet kaptam, így nem volt lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy nem követjük szorosan a regényt” – mondta a tervező. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a hősnő egy drámaian szép fekete selyem báli ruhában pompázik. A színt állítólag Durran azért választotta, hogy tiszteletben tartsák az író változatát is. „Nem annyira az egyes elemek voltak fontosak, sokkal inkább az, ahogyan a ruha keretbe fogta a hősnőt” – árulta el a tervezőnő kreációjáról, melyet a jelenetben egy meseszép Chanel nyaklánccal párosított.

 

 

Eiko Ishioka


Az 1912-ben hasnyálmirigyrákban elhunyt jelmeztervező, művészeti vezető, provokátor az eleganciáról és a stílusról olyan globális elképzeléssel rendelkezett, amely legalább annyira különös volt, mint ő maga. Munkái olyan divattervezőket ihlettek meg, mint Alexander McQueen vagy Victor and Rolf. Többek között Grammy-díjjal, Tony-díjjal és egy Oscarral is büszkélkedhetett. Ruhái múzeumokban, színpadokon, köztük a Broadwayen, valamint a 2008-as pekingi olimpián is megjelentek. Ishiokát a piros szín megszállottjának tartották, a választott árnyalat azonban különleges volt: sötét, mégis élénk, a tervező számára az elegancia, a veszély és az intelligencia megtestesítője. Tarsem Singh 2012-es Tükröm, tükröm című filmjéhez több mint 400 összeállítást, és több mint 600 kosztümöt, kiegészítőt tervezett, s jelmezeibe némi humort és hóbortot is belecsempészett. A Julia Roberts alakította királynő esküvői ruhája több mint 27 kilót nyomott, és két és fél méter átmérőjű volt, nem kevesebb, mint 7 ember kellett ahhoz, hogy felemeljék.

 

 

Deborah Lynn Scott


Deborah Lynn Scott neve, ha máshonnan nem is, a Titanicból sokunknak ismerős lehet. A tervező a filmért 1997-ben megkapta az Oscar-díjat, de az ő nevéhez köthető többek között az E.T., az Avatar, és a Transformers is. A Titanicba több mint 365 nap alatt készítette el a jelmezeket 50 ember segítségével. „Először csak négy-öten voltunk, és egy ideig csak utazgattunk, egyedi vintage darabokat gyűjtöttünk. Végül a csapat 50 főre bővült és a stúdió mellett volt egy hatalmas áruház is, amelyben a kosztümöket tároltuk” – mondta Scott. Az arisztokrácia jelmezeinek megtervezése igazi kihívást jelentett számára, hiszen abban az időben az emberek naponta legalább háromszor, négyszer is átöltöztek. A vásznon egyszerre jelentek meg a századforduló díszes öltözékei és a modernebb évekre jellemző ruhák. A kreációk nagy hatással voltak később a divatiparra is, Valentino tavaszi-nyári kollekcióján még 2012-ben is az 1910-es évek hatását érezhettük.

 

 

Michael O'Connor


A tervező 2009-ben kapta meg első Oscar-díját A hercegnő című kosztümös filmért. Később a 2012-es Jane Eyre-hez készített jelmezekkel szintén óriási sikert aratott. Nevéhez fűződik még a Mrs. Pettigrew nagy napja, a Dredd, vagy a Harry Potter és a titkok kamrája is.

Georgiana Cavendish Devonshire hercegnője a maga idejében igazi divatikon volt, amit A hercegnő című film zseniálisan érzékeltetett, O’Connor pazar jelmezeinek hála. Arról pedig, hogyan akarta megjeleníteni Charlotte Brontë klasszikusát, a következőt mondta: „Nagyon hitelesen szerettem volna ábrázolni a ruhákat, beleértve a pamutot, a textileket és a textúrákat is.” Szerencsére nem volt hiány referenciaanyagból, a designer a gyerekek ruháihoz átkutatta a gyermekmúzeumokat, később pedig rátalált egy amerikai internetes oldalra, amely eredeti 19. századi mintákat és anyagokat árusított. Végül ezeket használta fel Jane Eyre (Mia Wasikowska) felöltöztetéséhez.