"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Mécs Anna

Mindig is érdekelte az objektív és szubjektív szembeállítása, ezért számára nem furcsa, hogy szokatlan módon párosított tanári szakokat egyetemi tanulmányai során: matematikát a magyarral.

A Városmajori Gimnázium után, ahol matematikatudását alapozta Pálfiné Kovács Erika keze alatt, az ELTE-n folytatta tanulmányait. A szakpárosításáról azt mondja, egyébként sem szerencsés szembeállítani a különböző tudományágakat, hiszen egy regény sem csupán esztétikai-történeti szempontok szerint vizsgálható, hanem a matematika módszereivel is. A drámapedagógiában sem elhanyagolható szempont a két tantárgy módszeres illesztése.

 

Szakdolgozatát A számok titkos élete címmel írta, és hasonlóan impozáns címmel publikált számos cikket az Élet és Tudomány című folyóirat hasábjain is. Az írás, a kommunikáció különösen közel áll hozzá, már másodéves egyetemista korában a kari lap főszerkesztője volt az ELTE Természettudományi Karán. Társadalmi munkában kulturális teaesteket szervezett, és tudományos műsort szerkeszt és vezet a RadioQ-ban.

 

Azt vallja, az eszmecsere a tudományról lényeges kérdés. Két szempont miatt mindenképpen. Az egyik az elvitathatatlan ismeretterjesztés, a másik érv: Magyarországon is igény van rá, hogy az emberek megismerjék, az adófizetők pénzéből folyó kutatások milyen mederben haladnak. A tudományt tehát közel kell vinni hozzájuk, mert a társadalom eltávolodott az általa használt eszközöktől, miközben a technológiai fejlesztések egyre jobban átszövik a hétköznapi életet. A tudomány közérthető közvetítésével, a technikai tárgyak működésének megértetésével pedig csökkenhet az emberek kiszolgáltatottsága.

 

 

 

A sokoldalú érdeklődés nyomán szinte kínálta magát a lehetőség, hogy Mécs Anna a diploma megszerzése után doktori képzésen folytatja tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, ahol a matematika tanításával és kommunikálásával kapcsolatos dolgokban mélyül el. De párhuzamosan dolgozik egy tudománykommunikációs mesterképzésen is az ELTE-n Tanulmányai mellett lineáris algebrát tanít informatikusoknak, illetve biológia szakos hallgatók matematikai felzárkóztatását végzi az egyetemen. Élvezi a tanítást, büszke rá, hogy diákjaitól pozitív visszajelzések érkeznek.

 

Számos elfoglaltsága mellett önkéntes munkára is jut ideje, a Bátor Táborban drámajátékok vezetésével segíti a közösség építését, és ma már az önkéntesek kiválasztásában is részt vesz. Arra a kérdésre, hogy miért fontos egy fiatal felnőtt számára az önkéntes munka, mosolyogva válaszol: aki olyan szerencsés, mint ő, jó családba születik, nincsenek egészségügyi problémái, az igyekezzen a saját boldogulásán kívül másokon is segíteni.

A La femme 50 fiatal tehetség programjától azt reméli, hogy a mentorával történő beszélgetések segítenek egyfelé terelni sokirányú tevékenységeit és megtalálni a lassanként előbújó közös nevezőt.