"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

Szakács Richárd

Nap mint nap órákat gyakorol. Otthon is van rúd, tükör. Megtanították arra, hogy ha csak egyetlen napot is kihagy, azt megérzi, a második kihagyott nap meglátszik az előadáson, a harmadikat a közönség is észreveszi.

Szülei két és fél évesen vitték először színházba. „Milyen jó szag van, gondoltam! Én is ott akarok lenni, fönt, ahol ők, és azt csinálni, amit ők!” Már az általános iskolában táncolni tanult, és első mestere, Lászay Andrea, akivel kapcsolata azóta is szoros, azt javasolta, próbálkozzék meg a balettintézettel. Fölvették.

 

„Ott a túlélésre megy” - emlékezik a kezdeti évekre: szembesülnie kellett avval, hogy vannak nála tehetségesebb táncosok. Aztán tizenöt-tizenhat évesen kezdett kibontakozni benne az, amit alkotói vonalnak nevez. Más szemmel kezdte nézni az előadásokat, mint a többiek. Valahogy… kívülről. Máshogy rendezte a teret. Látta a karaktereket. Látta a mozgások pontatlanságait. Meglepődött, hogy azonnal képes leblattolni egy mozgássort. „Az enyém vizuális szakma” - állapítja meg.

 

Ki keltette föl érdeklődését a koreográfia iránt? Balettintézeti igazgatója, Szakály György nevét említi elsőként.

Aki ismeri eddigi munkáit, azt mondja, alakul a saját stílusa. „Amerre megy a világ, annak én próbálok ellenállni” - jegyzi meg, és neoklasszikusként határozza meg önmagát. Dózsa Imrét említi, főiskolás évei fontos mesterét, akitől megtanulta: ezen a pályán nincs arra idő, hogy fájjon, a táncosnak magát kell kihúznia a gödörből, akár törött lábbal is föl kell állnia, és addig táncolnia, amíg összemegy a függöny.

 

Felnőttebbnek tartja magát a kortársainál, ugyanakkor reméli, hogy örök gyerek marad. Meg is különbözteti a táncművészt a táncmunkástól. Utóbbira azt mondja, az dolgozni megy a színházba. Ő? Folyamatosan alkotni akar, állandóan megújulni. Azt gondolja, felelős azért, hogy naponta végiggondolja, hogyan tovább.

 

 

 

Akár táncosként, akár koreográfusként: azt szeretné, hogy a közönség üzenetet vigyen magával a színházból. El akarja gondolkodtatni a nézőit a korról, amelyben élnek, annak erkölcseiről. Egy balettművész, akinek kedvenc filmje Antonioni Nagyítása.

Már kamaszfejjel tovább akarta adni, amit tud. Viselkedik hajcsárként, ha arra van szükség, de táncpedagógusként azt szeretné, a tanítványai maguk fedezzék föl, hogyan kell egy mozdulattal kifejezni egy érzést, egy gondolatot.

 

Jelenleg nem kötődik társulathoz. Klasszikus zenészekkel szeretne együtt dolgozni, mert szerinte tánc és zene egymás nélkül nem létezik. Terveket sző, pályázatokat ad be. Figyel, dolgozik.