"Legszebb a sárga. 2013-ban a smaragdzöld. Vagy csak elhitetik velünk? "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Színes tintákról álmodunk

Legszebb a sárga. 2013-ban a smaragdzöld. Vagy csak elhitetik velünk?

A színek jelentését nem a divat, vagy a művészetek, hanem társadalmi és kulturális hagyományok határozzák meg. Lehet legszebb a zöld is. A homokszín, a mályva, a rózsaszín, korall, agyag, ezüst, mandarin, melegfehér, Klein-kék és jajvörös. Nem meglepő módon a különböző színek és árnyalataik az élet minden területén jelen vannak, a lakberendezésben és a dizájnban ugyanúgy, mint az orvostudományban, a pszichológiában, a politikában, a művészetben, az iskolai rajzórákon, vagy éppen különféle gyanús ezoterikus üzelmekben.

 

 

A szín a vizuális érzéklet azon tulajdonsága, amelynél valamely felület tulajdonságai hasonlók az olyan észleletekhez, mint a vörös, sárga, zöld és kék, illetve ezek kombinációja. A szín szimbólum: kifejezhet érzést, hangulatot, világnézetet, lelkiállapotot, szexuális orientációit, társadalmi szolidaritást, évszakot, napszakot és számos egyéb koncepciót. A szín olyan benyomás, amely egyszerre működik külső és belső, szándékos és akarattalan módon. A Pantone lakberendezési portál az előző évekhez hasonlóan a 2013-as évre is meghirdette a legfőbb színt. Idén ez nem más, mint a smaragdzöld (emerald green), amely a honlap leírása szerint „életteli, sugárzó és áradó.”

 

A szivárványon túl

 

A smaragd fontos szimbóluma a popkultúra egyik legtöbbet elemzett darabjának, a Frank Baum meseregényéből készült Óz, a csodák csodája című, 1939-ben bemutatott filmnek. Dorothy és barátai – a gyáva Oroszlán, az üresfejű Madárijesztő és a szívtelen Bádogember – a szivárványon túl fekvő Smaragdvárosba szeretnének eljutni, hogy a nagy varázsló segítségével megoldják a problémáikat. Az Oroszlán bátor szeretne lenni, hiszen minden rendes oroszlán: rémisztő. A Bádogember érző és dobogó szívet szeretne, a Madárijesztő pedig észt. És hogy Dorothy mit szeretne? Ő egyszerűen csak hazajutni Kansasbe. Ahogyan a nagy varázslókról általában, Ózról is kiderül, hogy közönséges szemfényvesztő, hőseink azonban közben rájönnek, hogy megoldás saját magukban rejlik.

 

 

Az út, amely a felismerésig vezeti őket, sárga kövekkel van kirakva, amelyen Dorothy egy rubinpiros cipőben megy végig. A sárga köves út azóta kedvelt interkulturális szimbólum, bizonyos értelemben az önismeret metaforájaként is működik. Mindenkinek megvan a maga Smaragdvárosa – ha már napsütötte sávból kevesebb jutott –, ahová el kell jutnia ahhoz, hogy rájöjjön: a szorongás vélt vagy valós fogyatékosságai miatt kizárólag magában oldható fel. Az egész történetet a színekkel való játék festi hatásossá, azonban ebben demagógia is van. A jó nyugati boszorkány világában a színek uralkodnak, a gonosz keleti boszorkányéban minden sötét.

 

 

A színes film megjelenése utáni két évtizedben sokszor éltek azzal a műfogással, hogy váltogatták a színes és a fekete-fehér jeleneteket, utóbbival általában valami negatívat kifejezve. Ennek volt első példája az Óz, vagy a karácsonyi filmek etalonja, az 1946-os Az élet csodaszép című mozi. Pedig a sötét színek nem jelentenek szükségszerűen rosszat, legfeljebb egyhangúságot.

 

Sötétkék, majdnem fekete

 

Mi a közös a szódában, a sütőtökben és a csokoládéban? Természetesen mindegyik egy színárnyalatot jelöl. A négy alapszínen (vörös, sárga, zöld, kék) kívül ugyanis kis túlzással annyi szín létezik, ahányat kitalálunk. A színekre is igaz lehet Ludwig Wittgenstein német filozófus híres tételének egyszerűsítése: nemcsak a dolgok, hanem a színek is a megnevezésben jönnek létre.

 

 

Legkésőbb a lila dalra fakadó nyakkendő után már az iskolások is tudják, hogy a különböző érzékek összekapcsolásán alapuló retorikai alakzat neve a szinesztézia. Sokan össze is kapcsolják a színekkel, pedig a szín-esztézia nem létező fogalom. Színesztétika viszont létezik, a dizájn, a divat területén dolgozók számára az egyik leghasznosabb tudás. Az egyik legismertebb, máig használatos színelmélet Johann Wolfgang Goethe 1810-ben megjelent Színtan című munkája, amelyet ő maga főművének nevezett, s amely beható természettudományi és kulturális vizsgálódások keverékeként foglalkozik a színekkel. Bár az optikával és fizikával foglalkozók sok esetben komolytalannak tartják, művészetelméleti értéke elvitathatatlan.

Hermann Veronika Hermann Veronika cikke 2012. december
címkék:
Divat | Lakberendezés
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.