"Hamarabb festett, mint beszélt, már a kezdet kezdetén minden vágya az volt, hogy a festészetben teljesedhessen ki. Önálló alkotómunkára azonban csak ötvenéves kora után nyílt..."
« vissza nyomtatás

Serfőző Zsuzsanna

Hamarabb festett, mint beszélt, már a kezdet kezdetén minden vágya az volt, hogy a festészetben teljesedhessen ki. Önálló alkotómunkára azonban csak ötvenéves kora után nyílt lehetősége − saját képzőművészeti stúdiót hozott létre.

Már egészen gyermekkorától a festészet és a képzőművészet világa vonzotta Serfőző Zsuzsannát. Csodálatos gyerekkora volt, a szülői háttér mindent megtett azért, hogy kiteljesedjen abban, amit szeret, és a mai napig az ő szeretetük tartja őt egyensúlyban. Nem véletlen, hogy már fiatalkorától kezdve kereste a kihívásokat, egész családja vállalkozó szellemű volt. Néhai bátyja, akit mentorának, legfőbb támogatójának tartott, üzletemberként, műgyűjtőként arra biztatta, hogy éljen a tehetségével, és vágjon bele az önálló alkotómunkába. Persze ez korántsem volt ilyen egyszerű, mondja Zsuzsanna: „Nehéz volt feladni a biztosat a bizonytalanért két gyermek mellett. Továbbá nagyon szerettem tanítani, és a mai napig imádok gyerekek között lenni, hiszen gyakran jobban megértjük egymást, mint a felnőttekkel. Így maradtam a tanári pályán, de mellette mindig alkottam.” 

 

Már húszéves korától részt vett művésztelepek munkájában, megismerkedett a különböző képzőművészeti technikákkal. A debreceni tanítóképző főiskolán rajz speciálkollégiumos diplomát szerzett, később Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen folytatott kiegészítő tanulmányokat. Tanulmányai során nagy hatással volt rá a Munkácsy Mihály-díjas szobrász, Rétfalvi Sándor, aki diplomamunkáját látva azt tanácsolta neki: „Maga mindig csak ezzel foglalkozzon, egész életében!” 

25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ
Nagyon szerettem tanítani, és a mai napig imádok gyerekek között lenni, hiszen gyakran jobban megértjük egymást, mint a felnőttekkel.

 

Önállósodás

 

Rajztanítása során számtalan országos és nemzetközi díjat nyert tanítványaival Japánban, Kínában, Dél-Amerikában. Lelkesen készítette fel a gyerekeket a művészeti középiskolákba és egyetemekre, beléjük oltotta a művészet szeretetét, sokan lettek közülük művészek. Általános iskolai tanítványai közül felnőttként még ma is sokan visszajárnak hozzá, mesélnek az életükről, sikereikről, tanácsot kérnek, vagy alkalomadtán a Zsuzsanna által szervezett nyári táborok során segédkeznek.

 

A tehetséges művésznek végül ötvenéves kora után sikerült megvalósítania, hogy az egyéni alkotómunkában is kiteljesedjen. Nála nyolc évvel idősebb bátyjának köszönhetően 2008-ban nagyméretű olajképeiből kiállítást szerveztek a Bank Centerben. Még ugyanabban az évben szülővárosában, Debrecenben, az Aranybika Szállóban is megmutatkozhatott műveivel, éppen a virágkarnevál idején, így több ezren láthatták Zsuzsanna kiállítását. Azt mondja, számára a festészet főként a színekről szól: „Nagyon erős kolorista vagyok. Mindig erős és élénk színeket használok, azt szeretném, hogy aki egy képemre ránéz, azt ez gyönyörködtesse, és örömet szerezzen neki. Emellett nagyon szeretem a női formákat rajzolni, finomságukkal, kecsességükkel mindig magukkal ragadnak.”

 

2010-ben szeretett bátyjának unszolására döntött úgy, hogy otthagyja az iskolai tanítást, és az alkotásnak szenteli az életét. A sors azonban úgy hozta, hogy egy hónapra rá elvesztette legfőbb támogatóját, illetve bizalmasát, és ahogyan ő fogalmaz „két szék közt a földre esett”. Elvesztette a munkáját, a megélhetését és azt az embert, aki a lehető legközelebb állt hozzá, aki inspirálta és erőt adott neki álmai megvalósításához. Ez lelkileg és anyagilag is nagyon megviselte. Mégis erőt adott számára a tudat, hogy méltónak kell lennie a családjához, azokhoz az emberekhez, akik hittek benne. A sors pedig úgy hozta, hogy tanítványai követték őt azután is, hogy eljött az iskolából, így aztán a számára épült műteremből művészeti stúdiót hozott létre, ahol a mai napig képzőművészetet tanít a gyerekeknek. „Amikor elvesztettem a bátyámat, az önálló alkotás teljesen háttérbe szorult. Nem maradtam egyedül, mert körülvettek engem a gyerekek a szeretetükkel és a lelkesedésükkel. Nincs olyan országos vagy nemzetközi verseny, ahol ne érnénk el helyezést.”

 

Tehetséggondozás

 

Zsuzsanna példás szenvedéllyel és alázattal áll a művészethez és a tanításhoz. Már hatodik éve szervez tábort nyáron a gyerekeknek saját otthonában. Süt, főz rájuk, és egész nap művészi alkotásokat készítenek. Egyszerre négy-öt, maximum hat gyerekkel foglalkozik, főképp tűzzománcozást, illetve festészetet tanít az órákon. A munka mindig célorientált, hiszen növendékeivel folyamatosan részt vesznek pályázatokon, tehetségprogramokon. Zsuzsanna gondoskodik róla, hogy a diákok a nagyközönségnek is megmutathassák tehetségüket, ezért több kisebb bemutató mellett minden évben rendez a gyerekeknek egy nagyszabású kiállítást is − tavaly májusban példádul a debreceni Kölcsey Központban.

Áldozatos munkája azonban itt nem ért véget, 2013-ban úgy döntött, hogy alapítványt hoz létre a hátrányos helyzetű diákok tehetséggondozására.

 

Szívügyének tekinti, hogy minél több tehetséges gyermeket felkaroljon, fejlessze képességeiket, támogassa továbbtanulásukat. Kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért 2015 májusában elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Bonis Bona Kiváló Tehetséggondozók díját. Két-három gyereket önerejéből patronál jelenleg is. „Nagyon sok a tehetséges diák a szegény családokban, ezek a gyerekek azonban teljesen elkallódnak, mert sok esetben a szülők nem tudják finanszírozni a tanulmányaikat, illetve nem tudják segíteni azt, hogy kiteljesedhessenek azon a területen, melyben tehetségesek. Bár eddig sehonnan nem kaptam támogatást az alapítvány működtetéséhez, most lehetőségem van arra, hogy az adókból befolyó egy százalékra is pályázhassak.”

 

Mentor és tanítványai

 

A tanítás során fontosnak tartja, hogy a gyerekek átéljék az alkotás felszabadító érzését, és saját szemléletet alakítsanak ki, ne pedig szigorú utasításokat kövessenek. A pozíció és a rangok sosem érdekelték, mondja, önmaga megmutatása is inkább háttérbe szorult a bátyja elvesztése óta. Bár 2014-ben felkeresték őt egy önálló kiállítás lehetőségével, ő akkor is inkább a tanítványait helyezte előtérbe.

 

A debreceni Élettudományi Galériában Mentor és tanítványai címmel rendezték meg végül azt a kiállítást, melyen nemcsak Zsuzsanna, hanem növendékeinek alkotásai is megtekinthetők voltak. Rendkívül lelkesíti a tanítás, szeretné, hogy azok a gyerekek, akiket tanít, elérjék a céljaikat a művészet terén: bekerüljenek egy jó képzőművészeti iskolába, sikeressé váljanak a munkájukban. Emellett nagy vágya, hogy még több gyereket felkarolhasson, támogathassa azokat, akik tehetségesek, és rászorulnak a segítségre. Azt mondja, számára nagyobb kihívás, ha bejön a semmiből egy gyerek, akit eljuttathat a vizualitás olyan magas szintjére, hogy versenyeket nyer, vagy művészeti iskolákba felvételizik, mint az, ha leül egy üres vászon elé, és megfest egy képet. Szerinte fontos,

25 BÁTOR ÚJRAKEZDŐ
Addig, amíg van egészség, erőnlét és hit, bátran neki kell vágni minden új dolognak!
hogy ötven felett se féljünk az ismeretlentől: „Addig, amíg van egészség, erőnlét és hit, bátran neki kell vágni minden új dolognak! Van, hogy eltévedünk egy kicsit az életünk folyamán, de ha kellő elszántsággal és önbizalommal rendelkezünk, végül biztosan rátalálunk majd a helyes útra!”

 

Személyes mottója:

 

„Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,

megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!”

/Dorothy Law Holte: Egy élet a kezedben/