A forró életöröm országa
Vadság és báj, luxus és nyomor, forró, párás levegő, életerőtől duzzadó természet, életörömöt sugárzó emberek, erős színek, karnevál.Tüzes, afrobrazil ritmusok, nyelvtörő szavak, misztikus mágiák. Ez mind Brazília. Mindenkit magával sodor, elbűvöl, táncra perdít, megrészegít. Mit szerettem Brazíliában? Mindenekelőtt a brazilokat. Kedvesek, közvetlenek. Ritkán jönnek ki a sodrukból, akkor viszont nagyon. A focimeccseken mindig elszabadulnak az indulatok, de hát ez érthető a foci hazájában.
| RONALD DE CARVALHO: BRAZÍLIA |
| „A tiszta napfény e perceiben, míg meg sem lebben a pálmák lombja, míg simán ragyognak a kavicsok, s fények, szikrák, csillámok tündökölnek, hallom Brazília hatalmas énekét.” |
Azon soha nincs vita, hogy ki a brazil, és ki az etnikum. Fölöttébb furcsán venné ki magát, ha lenne, hiszen színtiszta brazil nincs, csak betelepített afrikai, bevándorló fehér, egyre kevesebb őshonos indián, valamint e népek keverékei. Indiánba oltott portugálok (meszticek), feketével kevert fehérek (mulattok), továbbá ázsiaiak, hinduk, arabok. Faji megkülönböztetés gyakorlatilag nem létezik, csak vagyoni. „A pénz fehérít” – közölte vigyorogva egy szénfekete riói bártulajdonos; neki sikerült az, ami keveseknek: kitörni a szegények zárt világából a gazdagok szintén zárt világába. Ami a kettő között van, az mindenkié. A templom és a tengerpart. Ingyenes a világ leghíresebb strandja is, a Copacabana, ahol együtt süttetheti hasát a multi a csőlakóval.
Isten akarata
| BRAZÍLIA |
| A tengerpart mindenkié. Ingyenes a világ leghíresebb strandja, a Copacabana is. |
Változatos a klímája is, ami nem meglepő: Brazília Dél-Amerika legnagyobb állama. Ha az egyik részében esik is, a másikban derült az ég. Aggodalomra semmi ok: bármely évszakban odautazhatunk, mindig meleg van. Amikor nálunk beköszönt a tél, ott akkor kezdődik a nyár − forrósággal, sok csapadékkal. Ha süt a nap, akkor nagyon süt, ha esik, akkor nagyon esik. Valósággal ömlik egy-két napig. Életem legnagyobb felhőszakadását Rióban fogtam ki, először dühített, később élveztem. Olyan volt, mint egy égboltnyi zuhany, amelyből megállás nélkül zuhog a meleg víz, hömpölyög a járdákon, ronggyá áztat ruhát, frizurát.
Elkeseredetten szambázom a tócsák között, végül bemenekülök egy fedett teraszra kávézni, és észreveszem, hogy mindenki engem figyel mély együttérzéssel. Cinkosan összenevetünk a szintén csuromvizes brazilokkal, és máris elszáll a rosszkedvem. Miután kézzel-lábbal kiderítjük, miféle nációhoz tartozom, boldogan hajtogatják Puskás nevét, és egyszer csak eláll az eső. Kisüt a nap, és szivárványból fon koszorút a város fölé magasodó Corcovado köré. Újdonsült ismerőseim felmutatnak a karját széttáró, óriási Krisztus-szoborra, és azt mondják: „Se Deus quiser!” Minden Isten akarata szerint van. Jó és rossz, napfény és eső.
A teljes cikk a La femme 2015. téli számában olvasható.