"A La femme a döntéshozó, értelmiségi, véleményformáló nők magazinja. A La femme nekik és róluk szól. La femme magazin, la femme, lafemme.hu, lafemme"
« vissza nyomtatás

A legközelebbi operabál

Ha bál, akkor opera. Ha operabál, akkor Bécs. Főleg, miután idén a budapesti elmarad.

Aki egyszer már belekóstolt az operabálok káprázatos hangulatába, valószínűleg fájdalmasan vette tudomásul, hogy idén elmarad Magyarország legreprezentatívabb társasági eseménye, a Budapesti Operabál. Ha mégis hasonló színvonalon szeretnénk bálozni, bizony utaznunk kell, legalább Bécsig, ahol 2012-ben is magas színvonalú műsorra számíthatunk.

 

 

Az egykori császárvárosban ebben az esztendőben február 16-ra esik a nagy múltú táncos ünnepség, ahol a megnyitó fénypontja a román szoprán, Elena Gheorghiu fellépése lesz, aki a Carmenből, George Bizet operájából, valamint a My Fair Lady című musicalből énekel el egy-egy dalt. Természetesen az operaház két legnagyobb "erőssége", a balett és a zenekar is helyet kap a műsorban: az operaház szólistái a balett-társulat tagjaival párban, egy "Strauss-csokorral" lépnek fel. A zenekart Georges Pretre francia karmester vezényli. Nem maradhat el az első bálozók hagyományos nyitótánca sem, mielőtt, ugyancsak a hagyománynak megfelelően, felhangzik az Alles Walzer! felhívás.
A bál egyik híres külföldi résztvevője idén a dán modell, Helena Christensen lesz. A bécsiek emellett izgatottan várták, ki lesz a feltűnést kedvelő osztrák építési vállalkozó, Richard Lugner vendége. Lugner ugyanis évről évre azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy hírességeket lát vendégül méregdrága operabáli páholyában. Eddigi meghívottjai között volt például Sophia Loren, Andy McDowell és Paris Hilton is, idén pedig Brigitte Nielsen és Roger Moore lesz a vendége.

 

A bál legnagyobb ereje azonban a hagyomány, hiszen a bécsi táncos mulatságok hírneve lassan kétszáz éves, amit az 1814-15-ös Bécsi kongresszus nemzetközi résztvevői alapoztak meg a Napóleoni háborúk után. Persze akkoriban még nem fordulhatott elő, hogy a zene és a színjátszás palotái táncteremként is működjenek. Eleinte a császári udvar Álarcosbál-termeiben vonultak fel a táncosok, majd 1862-ben a Theater an der Wien kapott engedélyt arra, hogy a Párizsi Operabál mintájára farsangi ünnepséget rendezzen.

LA FEMME
Báli kalendár

A SZEZON

Báli kalendár

Audrey, a szemérmes csábító

ÁLOM LUXUSKIVITELBEN

Audrey, a szemérmes csábító

De hiába nyílt meg hét év múlva a Ringen látható Operaszínház, Ferenc József mereven elhatárolódott attól, hogy a zenészek és a közönség helyét táncosok vegyék birtokba. 1877-ben viszont már oldódott az uralkodói ellenállás: ekkor rendeztek először estélyt az Operaházban. A decemberi mulatság programjai között hivatalosan még nem szerepelhetett a tánc, de a bécsiek természetesen nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásoktól eltekintve nem múlhat el báli szezon az Opera termei nélkül, igaz csak 1935 óta nevezzük a rangos eseményt Bécsi Operabálnak. A két világháború, a náci megszállás persze nem adott okot a mulatságnak, de miután 1955-ben újra felépítették a porig bombázott Operát, 1956. február 9-én ismét felcsendülhettek a keringők, polkák dallamai a Ringen.