"Molekuláris biológus, biotechnológus"

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 
Széll Márta

Széll Márta

Tudás és felelősség

Molekuláris biológus, biotechnológus

Aki a természettudományok területén dolgozó kutatót leginkább szakállas-bozontos, szemüveges, földi halandó számára megközelíthetetlen férfinak képzeli el, bajba kerül, ha megismeri dr. Széll Mártát, a nemzetközileg is elismert molekuláris biológust.

 

A közvetlen és mosolygós, háromgyermekes családanya karrierje nem éppen hétköznapi. 1988-ban végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán, azután 1999-ig az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Növénybiológiai Intézetében dolgozott, majd az MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoportjába került, ahol jelenleg tudományos tanácsadó. Kimagasló eredményeket ért el az összetett bőrbetegségek, valamint a genomika kutatásában, két évig kutatott Japánban is. Számos szakmai szervezet munkájában vesz részt, a Magyar Genetikusok Egyesületének vezetőségi tagja, tavaly november óta a Magyar Immunológiai Társaság főtitkára.

 

Vannak kérdéseink. Hogyan egyeztethető össze három gyermek nevelésével az elmélyült tudományos kutatómunka? Mi az oka annak, hogy Magyarországon olyan kevés nő éri el az MTA doktora címet, és neki hogyan sikerült? Milyen kihívásokkal találkozott nőként ezen a pályán? És mi az, ami beteljesületlen vágy maradt?

 

„Nem úgy kell elképzelni a szakmánkat, mint önálló bütykölést és elmélyült kutatást az elefántcsonttoronyban, mert ez nagyon komoly csapatmunka. Azzal haladunk előre, ha toljuk egymás szekerét” – mondja dr. Széll Márta. Számára legalább olyan fontos a szakterületén előtte járó professzorok véleménye és támogatása, mint az, hogy motivált és lelkes PhD-hallgatókkal dolgozhasson együtt – hiszen csak az alulról és felülről folyamatosan érkező pozitív impulzusok együttállásából születhetnek igazán jó eredmények.

 

Egy tudományos kutatómunkát végző nő számára a kutatócsoport támogatása mellett az a legfontosabb, hogy közvetlen környezete is hasonló lelkesedéssel álljon a hivatásához, mint ő maga, hogy abban maximálisan ki tudjon bontakozni. Széll Márta szerint Magyarországon a PhD-

fokozat megszerzéséig minden nő zöld utat kap, az igazi választóvonal ez után, az MTA doktora cím megszerzése előtt húzódik. „A tudománnyal foglalkozó nők az egyetem elvégzése után, 24-25 évesen előszeretettel vágnak bele a PhD-fokozat megszerzésébe, hiszen ez a női lét azon időszaka, amikor még önálló individuumként élhetik az életüket. Aztán jön el a gyermekvállalás ideje, amikor sok esetben választani kell család és karrier között.”

 

Szerencsésnek tartja magát, nemcsak azért, mert inspiráló és megértő munkacsoportba került, hanem azért is, mert férje és édesanyja támogatásának köszönhetően nem kellett hosszú éveken át távol maradnia hivatásától. Kisgyermekes anya létére is bemutathatta eredményeit nemzetközi és hazai konferenciákon, ami a szakmai előrehaladás elengedhetetlen feltétele. Dr. Széll Márta tekintélyes hosszúságú publikációs listájának zömét a rangos külföldi szaklapokban közölt anyagok teszik ki, nem utolsósorban ezért válhat ma is számos tehetséges hallgató mércéjévé az ő pályája.

 

Saját befolyásosságát csakis ebben a kontextusban látja: „Nagyszerű tapasztalat, amikor azt érzem, hogy komoly befolyásom lehet azoknak a fiataloknak a sorsára és előmenetelére, akiknek a munkáját irányítom, akikért felelős vagyok. Illetve azoknak a sorsára, akik részt vesznek a projektekben, együttműködésekben, amelyeket én kezdeményeztem vagy hoztam tető alá.”

 

Befolyásosságát és sikerét kizárólag mikrokörnyezetében és otthon érzi meghatározónak. „Mindennapjaimban a siker nem sokat jelent. Általános értelemben pedig leginkább az, hogy egyre nagyobb felelősséget érzek az iránt, amit mondok vagy cselekszem.” A céljairól kérdezzük. „Ha például egy tanszék vezetését rám bíznák, azt nagyon szívesen elvállalnám.”

 

Az MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoportjának tudományos tanácsadója. 1991-től tagja a Magyar Biokémiai Egyesületnek, 1999-től a Magyar Dermatológiai Társulatnak. A Szegedi Akadémiai Bizottság Klinikai Kémiai Munkacsoportjának és a European Society for Dermatological Research tagja. Az International Post Genetics Society alapító, a Magyar Genetikusok Egyesületének vezetőségi tagja. 2009-ben lett az MTA doktora.

 

Laborczi Dóra Laborczi Dóra cikke