logo

Gender Issue

Azt hallom, hogy világcégek konferenciákat tartanak a fenti témáról, arról, hogy döntéshozatalban, menedzsmentben különböznek-e a nők a férfiaktól. Állítólag már az is eredménynek számít, hogy mindkét fél elismerte, igen, a nők mások, mint a férfiak.

Az élet sava borsa

Vendégeim: Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, Papp Edit, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonosa, Dr. Zacher Gábor toxikológus, a Péterfy Sándor Utcai Kórház főorvosa.

A nők, a férfiak, és a filozófia

Miért is ne volna a filozófia lényegében férfihivatás, mint annyi minden más ? a katonáskodástól az autóversenyzésig? Persze, tehetnék hozzá mások, hiszen a nő legfeljebb bogyókat gyűjtött az erdőben, s a csöppségeket szülte, szoptatta és nevelte, amíg a férfi hadakozott és vadászott. A filozófia azonban nem vadászat, gondolkodásra gyermeknevelés közben is mindig volt idő, ne siessünk hát a válasszal.

Egy ballerina nyomában

Megint egy szép nő, mondhatná dühösen az olvasó, pedig nem direkt csinálom. Nem vagyok a bulvár vagy valamelyik sminkkészlet szolgája. Persze, azt is mondhatná valaki, hogy egy díva esetében ez ermészetes, mindegyik szép, de ez nem igaz. Edith Piaf vagy Psota Irén inkább csodálatos. Keveházi Krisztina filmszerű szépség, de ha táncol a színpadon, akkor már csodálatos is. Nekem álomszerű, kék madár, aki ha kitárja szárnyait, megbabonázza áldozatait.

Amerikaiak közt egy európai

Koltai Lajos 1970 óta több mint hatvan film operatőre volt. Állandó társává vált Szabó Istvánnak, így ő is részese az 1982-ben elnyert Oscar-díjnak. Majdnem húsz évvel és több tucat filmmel később a Malena című filmért alanyi jogon is jelölték legjobb operatőrnek. 2005-ig kellett várnia első rendezésével, akkor a Sorstalanságot, Kertész Imre Nobel-díjas regényét vitte vászonra. Keveset van itthon, és nyáron újra külföldön forgat.

Luxusjachton Azur-országban

Ady Endre nevezte csodálatos Azur-országnak a francia Riviérát, a Co?te d?Azurt. Királyok, hercegek, milliomosok és világsztárok bódítóan elegáns üdülőhelyét, ahol semmi sem olcsó, de ha már ott vagyunk, belevethetjük magunkat a csodás fények, pompás ízek, illatok, festői szépségek élvezetébe.

A zöldség az új homár

Világszerte egyre több az olyan konyhafőnök, aki a zöldségekre a húsokkal egyenrangú alapanyagként tekint, sőt őket állítja középpontba. Kreatív, kifinomult ételeket kreálnak, amelyek láttán még a legelszántabb húsevő ínye is megremeg.

Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal. A La Femme előfizetés egy exkluzív és személyes ajándék, amellyel egy teljes éven át kitüntetheti partnereit figyelmességével! Minden ajándék el?fizetés után egy elegáns ajándékozó kártyát küldünk Önnek, amelynek segítségével szimboliusan átnyújthatja ajándékát partnerének. A magazin pedig egy éven

Legyen a La Femme magazin társa a kikapcsolódásban egy teljes héten át! Négy lapszámra most 6000 forintért el?jegyezheti igényét, s ha Ön a szerencsések egyike, még egy értékes ajádnékkal is meglepjük.

Zétényi Lili főszerkesztő Lindner Ágnes művészeti vezető Szülei mérnöknek szánták, mert versenyeket nyert matematikából, mégis az újságíró főiskolát választotta, laptervező-képszerkesztőnek állt ? és nem bánta meg. Pályája azóta több szálon fut. Bejárta a sajtót és a világot. Pályakezdő tervezőként előbb autós lapokat tervezett, majd áttért az ifjúsági lapokhoz, ahol már művészeti vezetőként tevékenykedett. A sok férfi után sok nő következett, mivel az átalakuló Nők Lapjának épp rá volt szüksége. Ez alatt Franciaországba ?távdolgozik?; művészeti plakátokat és kiállításokat tervez ? megfordul többek között a világhírű párizsi Grand Palais-ban is. Időközben leteszi másoddiplomáját az Iparművészeti Egyetemen és kiköltözik Le Havre-ba, Párizs kikötővárosába, hogy megvalósítsa álmát, a francia illetőségű ?train de vie-t? (francia életmód). Nánási Pál művészeti főmunkatárs, fotográfus Tanulmányait itthon kezdte Féner Tamásnál, de a folytatás már London (Nemzetközi Fotográfus diploma), majd Barcelona (Escola Massana) volt. Elvégzett még egy Dance photography mesterkurzust és természetesen Art&Design Photgraphy diplomát is szerzett. Mindezekkel felvértezve érkezett vissza Magyarországra, ahol pillanatok alatt megtalálta helyét a médiában és a reklám világában egyaránt. Ő az, aki egyszerre tud bánni a fényekkel, a mozgással, a színekkel és a formákkal. Ezt az élményt ma már itthon is és külföldön is kamatoztatja. Számára nem létezik lehetetlen, amit nem csinál, az nincs is. Megszállottja a szakmának, minden újdonság érdekli, és töretlenül halad a nemzetközi hírnév felé. Nádasi Tibor olvasószerkesztő Az Ötvenentúl.hu főszerkesztője. Harminc éve újságíró, ? szerkesztő. A gödöllői egyetemi lapnál kezdte, megfordult a Pajtásnál, a Nők Lapjánál, a Kápé című üzleti lapnál, a Fülesnek főszerkesztője volt. Egyik alapítója a FigyelőNetnek, vezető szerkesztőként jegyezte az Üzlet & Sikert és a Figyelő Trendet. Vadas Zsuzsa főmunkatárs Eredetileg a divat világa vonzotta, mégis az újságírásban találta meg önmagát. A hatvanas években kezdett idegen kultúrákat bemutatni ? azóta is világcsavargó. Már fél évszázada szórakoztatja olvasóit megindító vagy mulatságos cikkeivel és sokunk által kedvelt, közéleti személyiségekkel készült interjúival. Szakonyi Péter főmunkatárs Belpolitikai újságíró, A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány alapí-tója és főszerkesztője. 2002 óta a Napi Gazdaság főmunkatársa, korábban 15 éven át a Magyar Hírlapnál töltötte be ugyanezen posztot. 1989?92 között a BBC Világszolgálatának budapesti tudósítója volt. Vágvölgyi B. András főmunkatárs A kilencvenes években ő volt a Magyar Narancs főszerkesztője. Tanított az ELTE-n, a Színművészeti Egyetemen és a University of Californián. Írt több könyvet, a Tokyo Underground két kiadást ért meg. 2009-ben fejezett be egy játékfilmet Kolorádó Kid címen. Becze Szilvia munkatárs Hatévesen kezdett zenét tanulni, 18 éves kora óta a Budapesti Fesztiválzenekar közreműködője ? kisebb kihagyásokkal. Albrecht Mayer, a Berlini Filharmonikusok szólóoboistájának irányításával fejlesztette hangszeres tudását, a zene mellett azonban az újságírás és a rádiós műsorvezetés is fontos szerepet tölt be életében. Gerlóczy Ferenc munkatárs Nevét elsősorban a HVG hasábjairól ismerhet­jük. Filozófiai tanulmányokkal és 28 éves újság­írói gyakorlattal sok mindenről tud, szerinte keveset. Olyasmikről ír, illetve gondolkozik, amiket nagyon fontosnak tart. Például, hogy lesz-e igazságos társadalom? A feminizmus mellett megjelenik-e a maszkulinizmus is? Van-e egyáltalán remény? Azt hiszi, van, ám azt majd csak az unokák váltják valóra. Nagycsaládos szingli; körülötte válság, előtte az élet. Kőrizs Imre munkatárs Klasszika-filológiai és magyar szakos tanulmányokat folytatott, doktori dolgozatát Horatius költészetéből írta. Latinból fordít, 1993 óta jelennek meg versei. 2004-ben Vas István-díjat kapott, amelyet fiatal, tehetséges költők érde-melhetnek ki. Bakács Tibor illuminátor A kilencvenes években ő volt a Magyar Narancs főszerkesztője. Tanított az ELTE-n, a Színművészeti Egyetemen és a University of Californián. Írt több könyvet, a Tokyo Underground két kiadást ért meg. 2009-ben fejezett be egy játékfilmet Kolorádó Kid címen.

írjon nekünk Főszerkesztő: Zetényi Lili zlili@lafemme.hu Művészeti vezető: Lindner Ágnes lindner.agnes@lafemme.hu Művészeti főmunkatárs: Nánási Pál nanasi.pal@lafemme.hu Olvasószerkesztő: Nádasi Tibor nadasi.tibor@lafemme.hu Főmunkatársak: Vadas Zsuzsa Szakonyi Péter Vágvölgyi B. András Munkatársak: Becze Szilvia becze.szilvia@lafemme.hu Kőrizs Imre korizs.imre@lafemme.hu Illimunátor: Bakács Tibor Képszerkesztő: Lénárt Hajni lenart.hajni@lafemme.hu Korrektor: Juhász Mária A főszerkesztő asszisztense: Kreisz Ildikó kreisz.ildiko@lafemme.hu Kiadó Silver Kiadó Kft. 1142 Budapest, Kassai u. 85. Telefon: (1) 799 1401 Felelős kiadó Barta Zsolt barta.zsolt@lafemme.hu Kereskedelmi és marketingigazgató Reisz Anna reisz.anna@lafemme.hu sales@lafemme.hu Pénzügy Sabransky Judit sabransky.judit@lafemme.hu Jogi képviselet Rédei és Pál Ügyvédi iroda Dr. Pál András andraspal@redei-pal.hu Telefon: (1) 236 6891 Nyomdai kivitelezés Keskeny és Társa Nyomdaipari Kft. www.keskenynyomda.hu Prokukciós Manager: Héder Ildikó, Print Guide Kft. Előfizetés La Femme / Silver Kiadó Kft. (1142 Budapest, Kassai u. 85.) Faxon: (1) 799 1401 vagy e-mailben: elofizetes@lfm.hu A La Femme márkanév és védjegy a Silver Kiadó Kft. kizárólagos tulajdona. A La Femme magazin bármely tartalmi és vizuális elemének átvételéhez, másolásához, sokszorosításához vagy másodközléséhez a Silver Kiadó Kft. előzetes írásos hozzájárulása szükséges. A Silver Kiadó Kft. engedélye nélkül a fenti cselekmények a szerzői jog megsértésének minősülnek. ISSN 206-7733 www.lafemme.hu szerkesztoseg@lafemme.hu