"Egy fiatal zenészlány, aki kifejezetten férfiak számára „fenntartott” hangszeren szorította maga mögé az erősebbik nemet."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Lefújta a sztereotípiákat

Egy fiatal zenészlány, aki kifejezetten férfiak számára „fenntartott” hangszeren szorította maga mögé az erősebbik nemet.

Nem éppen maszkulin jelenség, mégis az egyik legférfiasabbnak tartott hangszeren, a basszusharsonán játszik Krasznai Mariann, aki – bár még zeneakadémiai növendék – október óta a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja.

 

 

A Zeneakadémia egyik termében nézegetem a hangszert, melyen Mariann gyakorolt, amíg meg nem érkeztem. Körülöttünk csupa fiú, ahogy ez már a rézfúvósoknál szokás. Az asztalon pihenő basszusharsona már ránézésre is súlyosnak tűnik, tartani és megfújni komoly erőfeszítés lehet, a többórás gyakorlást pedig igazi „izomlázgyújtónak” képzelem.

 

Mi vonz egy zeneiskolába kerülő, alsó tagozatos, filigrán kislányt egy ilyen nehéz és férfias hangszerhez, mint a harsona?


− A kezdet nem volt könnyű, egy év furulya és szolfézs után még az elején abba akartam hagyni a zeneiskolát. A nyírbátori zeneiskola igazgatónője viszont felkereste a szüleimet azzal, hogy érdemes lenne folytatnom, mert látnak bennem fantáziát. Anyáék nagy nehezen rábeszéltek, hogy próbáljam meg újra, és egy darabig szolfézsra sem kell járnom, csak múljon el ez a rossz érzés. Áttértem klarinétra, és nagyon megszerettem. Egy éve tanultam, amikor elmehettem egy országos versenyre, ahol harmadik lettem. Nagyon boldog voltam, és ez óriási lökést is adott, hogy még többet gyakoroljak. A Nyírbátori Koncertfúvószenekarba is bekerültem, ahol óriási élmény volt játszani.

 

Akkor miért nem lett belőled klarinétos?


− A tanárom, Pocsai János, akit nagyon-nagyon szerettem, sajnos elköltözött Nyírbátorból. Akkor választottam új hangszert, aminek még egy oka volt: nagyon tetszett a zenekarból egy harsonás fiú. Tizenhárom évesen, női logikával azt gondoltam, hogy el kellene kezdeni harsonázni, és akkor majd odaülhetek mellé, és ki tudja, mi lesz! Így is történt minden, még jártunk is, jó volt, szép volt. Aztán vége lett.

 

 Tehát a fiúval elmúlt a szerelem, a harsonával viszont nem.


− Az továbbra is tombol. Gimnazistaként aztán eljöttem Nyírbátorból, és Miskolcon folytattam a harsonát a zeneművészeti szakközépiskolában. Csodálatos négy év volt, és már akkor tudtam, hogy nemcsak harsonázni szeretnék, hanem basszusharsonázni is!

 

Egy laikusnak hogyan magyaráznád el, mi a különbség?

 

− A basszusharsona nagyobb, méretre is, a hangja is tónusosabb, mélyebb, búgósabb a tenorharsonáénál. Nagyon megfogott a hangja, és a zeneiskolai harsonatanárom, Fazekas Misi bácsi is mindig mondta, hogy én egyszer basszusharsonás leszek. Ezzel bogarat ültetett a fülembe. Arra gondoltam, hogy ez biztosan izgalmas, de még nem tudtam, mennyi munkával jár átváltani egy nagyobb hangszerre.

 

De ez csak később történt meg, Debrecenben a Zeneművészeti Egyetemen, igaz?


− Igen, korábban nem lehetett, szakközépben a tanárom nem engedte, mert még fiatal voltam hozzá, ráadásul lány. Az egyetemet is tenorharsonával kezdtem, de az első év végén az iskola tudott venni egy nagyon jó basszusharsonát. Kínlódtam a váltással, nehéz volt a hangszer, fájt tőle a kezem és mindenem, de maga az a tudat, hogy végre a kezembe vehettem egy basszusharsonát, erőt adott! Határtalan volt az örömöm!

 

A basszusharsonának tehát nagyobb a súlya, és – gondolom – megfújni is nehezebb.

 

− Öt-hat kiló biztosan van, és több levegőt kell használni hozzá.

 

 

Szakmailag mennyire fogadtak el a fiúk?


− Teljes mértékben. Azt azért tudni kell, hogy aki nem ismer, és meglát, ahogy előveszem a hangszert, általában nagyon csodálkozik, hogy nő létemre basszusharsonázom. Ennek nehéz megfelelni, állandóan bizonyítanom kell. Mindig hajtott, hogy a fiúk között is helyt álljak.

 

Mert egy fiú, egyszerűen a neméből fakadóan, jobb adottságokkal indulhat, ha rézfúvós – ez esetben – harsonás akar lenni…

 

− Ami nagyon nagy különbség, az a légzés. Ehhez a hangszerhez alhasi rekeszlégzés kell, a fiúknál ez ösztönös, természetes, a nőknek viszont, bizonyos fizikai adottságaik miatt, ezt tudatosan meg kell tanulniuk. Emiatt van nekünk nehezebb dolgunk, de mondom, ezt meg lehet tanulni.

 

Bokor Gabriella Bokor Gabriella cikke 2012. november
címkék:
Művészet | | Tehetség | Zene | Zenész
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.