A pesti Broadway egyik színházaktól övezett kávézójában a színház, a rockzene és az anyaság bonyolult összefüggései mellett arról beszélgettünk, hogy miért fontosak a kudarcok a siker felé vezető úton, mit őrzött meg a mai napig a a kamaszkori lázadásból, és hogy izgul-e még a fellépések előtt.
Épp a Tháliával szemben ülünk, ahol te magad is sokszor megfordultál a Krétakörrel. Adja magát a kérdés: mi a helyzet veled manapság színházi fronton?
Fájó szívvel, de sajnos folyamatosan dobálom vissza a szerepeket. Ennek részben az az oka, hogy kisgyereket nevelek, másfelől pedig a zenekar most nagyon pörög – sok koncertünk és még több tervünk van. Mindig nehéz ezeket a döntéseket meghozni, de nem akarom magam túlterhelni. Most elsősorban a kisfiammal szeretnék minél több időt tölteni, és a zenélésbe fektetni az energiáimat. Egy beugró szerepet azért vállaltam a Belvárosi Színházban, ahol így szerencsére nem kellett végigcsinálnom a próbafolyamatot. Valamint az álomszerepemet is eljátszhattam egy népszerű filmes produkcióban, de ez majd csak ősszel lesz látható, és addig sajnos nem mondhatok róla többet.
![](http://www.lafemme.hu/uploaded_images/bori.jpg)
Zene és színház kettőssége régóta része az életednek. Mennyire nehéz érzelmileg áthidalni, mondjuk, a Nemzeti Színház és egy rockfesztivál nagyszínpada közti különbséget?
Igazán fura helyzetek akkor alakultak ki, amikor összecsúsztak a dolgok, és, mondjuk, előadás után kellett átmennem egy koncertre. Eleve nagyon sok energiát fektetek a színpadi jelenlétembe, ezért ilyenkor már reggeltől megviselt az, hogy melyikre gondoljak. Pontosan emiatt azt ritkán vállaltam, hogy olyan szerep után legyen koncert, amely nagyon megterhel vagy kiborít – de azért ilyenre is akadt példa. Azt hiszem, most már elég rutinos vagyok, és könnyebben tudom az egyik ajtót becsukni, a másikat meg kinyitni.
Az évtizedek során szerzett színházi rutinodat egyébként jól tudod hasznosítani frontemberként?
Én színészként viszonyulok a zenéléshez. Abban, ahogy a zenekarom élén létezem, nagyon sok
SZEREP
|
„Én színészként viszonyulok a zenéléshez. Minden számomat egy-egy szerepként közelítem meg.”
|
színészi tényező van. Ez azt jelenti, hogy általában különválasztom a számaimat, és mindegyiket egy-egy szerepként közelítem meg. Van egy-két olyan dalom, amely nagyon érzelmes, és azok néha úgyis hatnak rám, mintha valami nagyon erős drámai szerepet játszanék.
Mennyire vagy benne te magad ezekben a karakterekben?
Ez teljesen én vagyok. Színházi és filmes szerepekben sokszor kell olyan vonásokat keresned önmagadban, amelyek egyébként nem igazán jellemzők rád. A koncertezés ebből a szempontból egész más. Az száz százalékig én vagyok. Azon belül nyilván a mindenféle és -fajta én.
Jól érzem, hogy a dalaidnak, a bennük megformált bohókás vagy épp vampos női figuráknak van egy egészséges feminista üzenetük?
Ez most ugye a korszellemmel is egybevág. Állandóan téma, hogy felborultak a szerepek, és hogy egyáltalán mik is ezek. A nők nagy kihívások elé vannak állítva: kell és akarnak is dolgozni, de akkor hogy szülnek gyereket? Egy fronton álló nőnek, főleg ha rockzenéről van szó, muszáj képviselnie valamit mindezzel kapcsolatban. A színpadon állók legfőbb feladata amúgy az energiaátadás. Ha az emberek megtisztelnek azzal egy zenekart, hogy rájuk áldozzák a pénzüket és az idejüket, akkor valami nagyon nagy ajándékot kell, hogy kapjanak azon az estén. Az egyik legnagyobb öröm nekem, amikor azt hallom egy koncert után, hogy: úristen, három napig repültem, annyi energiát adtál! Az emberben ugyanis nagyon sok erő van, csak ki kell bányászni, és a felszínre hozni. A közönségem persze már el is várja, hogy a koncert közös szeánsz legyen, ahol kilőjük magunkat az űrbe, és megmozgatjuk a közös erőket.
A teljes cikk a La femme 2014. tavaszi számában olvasható.