Krizsó Szilvia személyes megjegyzései, vendégeiről formált véleménye, összekötő szövegei azoknak is színházi élményt adnak olvasás közben, akik nem jutottak el a talk showjára. A népszerű újságíró, televíziós műsorvezető sikerekről és kudarcokról, munkáról és magánéletről faggatja ismert vendégeit. A könnyű anekdotázás és az őszinte vallomások eredményeként elsöprő győzelmek és csúfos bukások történeteit ismerhetjük meg.

"2012. május 12-e aranybetűs nap az életemben. Ekkor indult a talkshow-m a Radnóti Színházban, ahova havonta egyszer bekvártélyozom magam, hogy Libikókázzak egyet. Hihetetlen jó érzés bemenni, beszívni a színház semmi máshoz nem hasonlítható illatát, beülni az öltözőbe jelmezek és boák közé, és várni, hogy szól az ügyelő, hogy menjek a színpadra, mert jön a nagyjelenetem. Ilyenkor gyorsan megiszom egy erős kávét, hogy felébredjek.

Blaha Lujza reinkarnációjából visszavedlek Krizsó Szilviává – pontosabban Szilvivé, mert ez a becézett forma jobban jellemez engem –, és átismétlem első mondataimat, amelyekkel meghívott vendégeimet akarom helyzetbe hozni, hogy megmutathassák ezernyi arcukat, ismert és nem ismert oldalukat, fennkölt és nagyon is hétköznapi gondolataikat, örömüket, bánatukat és persze – nem utolsósorban – a humorukat.

Régi vágyam volt egy saját beszélgetős műsor, ami egyszerre felemelő és szórakoztató, érzelmes és értelmes. Ahol a tiszaéletű, öntömjénező sztárocskák helyett valódi csillagok állnak a középpontban, akik nem szorulnak arra, hogy magukat fényezzék, hiszen a tehetségük, a teljesítményük magáért beszél.

Hálás vagyok Bálint Andrásnak, a Radnóti Színház igazgatójának, hogy bizalmat szavazott nekem, és kinyitotta előttem a művészbejárót, és hálás vagyok a színház egész stábjának is. Különösen Őri Rózsának az ötleteiért és a megvalósításért, a Radnóti színészeinek, akik hajlandók részt venni a sok bohóckodásban, meg persze Darvas Ferencnek, aki zongorajátékával és hihetetlen személyiségével emeli az est fényét.

Az egész úgy kezdődött, hogy 2011 őszén interjút készítettem Andrással, aki elkövette azt a hibát, hogy a beszélgetés végén megkérdezte, hogy vagyok. A következő találkozóját le kellett mondania, mert áradt belőlem a panasz, hogy nem találom, sőt, nincs is helyem a tévében; hogy ígértek egy önálló talkshow-t, de elszállt a szó, és lassan én is repülök a kérdéseim szárnyán, mert azokra, velem együtt, nincs szükség. András csak hallgatott, néha hümmögött a saját megszokott módján, bólogatott egy keveset, majd egyszer csak így szólt: „Szilvia (azóta már Szilvinek hív), csinálj nálunk egy talkshow-t! Én hiszek benned, és adok neked teret!”

Ötlet ötletet követett, és összeállt a koncepció: színészek, zenészek, írók, közéleti személyiségek és gazdasági szereplők jöttek, jönnek havonta egyszer. Sikereikről és kudarcaikról is kérdezem őket, így a műsor címe adta magát: Libikóka – Krizsó Szilviával fent és lent. Más kérdés, hogy a színházban mindenki csak úgy emlegeti: A Krizsó. Egyébként nem sima beszélgetések ezek: jelenetekkel, dalbetétekkel, váratlan fordulatokkal és meglepetésvendégekkel próbáljuk feldobni a hangulatot, hogy igazi színházi élményt adjunk. A vendégek és a közönség is nagyon hálásak ezért.

A kislányom, a férjem, az Anyukám, az Anyósom meg a többi családtag is ott van mindig az első sorban, ahogy nagyon sok barátom is eljön. Sokszor kikacsintok rájuk, összemosolygunk vagy puszit dobunk egymásnak. Kicsit olyan ez, mintha otthon a nappaliban ülnénk és beszélgetnénk egy közös ismerőssel."

Krizsó Szilvia

(Kossuth Kiadó)