"Újra jelentkezik a budapesti Kortárs Drámafesztivál (KDF), november 27. és december 3. között "

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Dráma, ami ezen a fesztiválon lesz

Újra jelentkezik a budapesti Kortárs Drámafesztivál (KDF), november 27. és december 3. között

A tizenhat éves múltra visszatekintő fesztivál alapításától fogva új drámákat és színházi projekteket, alapvetően szövegalapú előadásokat vonultatott fel, az idén az új generáció minél teljesebb bemutatásának érdekében bővült a program a zenés színház, a bábszínház, a fizikai színház és a tánc irányába, továbbá a felnőtteknek szóló előadások mellett ifjúsági produkciókat is bemutatnak.

 

 

 

Az új színházi generáció tagjai túllépnek a hagyományos színházi műfaji kereteken, és sajátos látásmódú előadásokat hoznak létre. A szervezők fontosnak tartják, hogy ezeket az előadásokat - amelyek szétszórtan láthatók az országban és a határon túl - a fesztiválon bemutassák, és felhívják a közönség és a külföldi színházi szakma figyelmét e fiatal alkotói generációra.

 

A színházi program két részből áll: a fesztivál válogatói által javasolt előadások alkotják a főprogramot, amelyet a szervezők a fesztivál idején műsoron levő produkciókból összeállított, úgynevezett ajánlott programmal egészítettek ki.
 

A programban egyaránt szerepelnek kőszínházi és független színházi produkciók, láthatók darabok az elmúlt és az idei évad bemutatói közül, budapesti, vidéki és határon túli társulatok előadásában. A fesztivál hét napja alatt a főprogramban 10, az ajánlott programban 6 magyar színházi előadás látható.

 

A főprogramban szerepel a Pintér Béla és Társulata Titkaink, a Szputnyik Hajózási Társaság Reflex című bemutatója, a Budapest Bábszínház Semmi című és a Bárka Színház A harmadik hullám című előadása. Gergye Krisztián Társulata az Opera Amorale, a Forte Társulat pedig A nagy füzet című produkcióját mutatja be a fesztiválon.

 

Határon túlról érkezik a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című, és a Temesvári Csiky Gergely Színház Békeidő című produkciója. A program része a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Tigris és hiéna, és a Pinceszínház Bányavirág című előadása. Székely Csaba teljes Bányavidék-trilógiája - a Bányavirág mellett a Bányavakság és a Bányavíz című darab is - december 1-jétől három egymást követő estén lesz látható a fesztivál idején Budapesten. A Krétakör Színház Korrupció és a TÁP Színház Jövedelmező állás című előadása ugyancsak az ajánlott program része, ahogyan a 011 Alkotócsoport Droszt és a Természetes Vészek Kollektíva eldorado.com című produkciója is.

 

Az előadások az Átrium Film-Színházban, a Bárka Színházban, a Budapest Bábszínházban, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, a MAFILM H Stúdióban, a Pinceszínházban és a Szkéné Színházban láthatók. A rendezvényről további információ a www.dramafestival.hu oldalon érhető el. (MTI)

La femme La femme cikke 2013. november
címkék:
Fesztivál | Színház
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.