Létezik egy érdekes szociálpszichológiai kísérlet, amelyben résztvevőknek kisgyerekkel kell foglalkozniuk. A gyerekek kék és rózsaszínű ruhát viselnek, azt sugallva, hogy kisfiúval vagy kislánnyal állunk-e szemben, miközben az öltözék színe nem minden esetben tükrözi a valódi nemüket. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mások-e az elvárasaink egy fiútól vagy egy lánytól, hogyan bánunk egy kisgyerekkel, akit fiúnak vagy lánynak hiszünk. A kísérlet eredménye egyértelműen igazolta, hogy jobban babusgatjuk a lányokat, és több lélekjelenlétet várunk el egy fiútól, ha ugyanaz történik velük, például elesnek.
A kísérlet a nem fogalmáról érdekes kérdéseket vet fel. Egy rózsaszín ruha elég ahhoz, hogy egy fiúval elnézőbbek legyünk? Mit szimbolizálnak ezek a színek társadalmunkban? Mennyire megkonstruált a nem fogalma? Tudjuk egyáltalán, mit jelent nőnek vagy férfinak lenni, vagy csak a társadalom által ránk erőltetett sztereotípiákban gondolkozunk?
Az a bizonyos női ízlés
A design azt a világot reprezentálja, amelyben mindennap élünk, sőt társadalmunk jelenlegi ideáit modellezi. Azt tükrözi, ahogyan a nemekről gondolkozunk, bemutatja, hogy mit sorolunk a nők „hatáskörébe”, és milyen módszerekkel próbálunk számukra is tetszetős tárgyakat alkotni.
De vajon létezik-e olyan, hogy női ízlés? Ha igen, mit értünk rajta?
A női ízlésről alkotott fogalmunk a viktoriánus korban gyökerezik, hiszen az otthon reprezentációja akkor vált először fontos szemponttá, és természetesen feladattá is, amely nagyrészt a nőkre hárult. Az otthonnak biztonságot, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, komfortot kellett sugároznia, nem csoda, hogy a női ízlést is ezekkel a fogalmakkal párosították. Az sem meglepő, hogy az előállítást, a tárgyak gyártását a férfiakkal, míg a fogyasztást általában a nőkkel azonosították, ezért hosszú ideig a reklámok is csak őket célozták meg.
Ködbe veszett női perspektíva
A 20. századra viszont a női nézőpont figyelembevétele egyre inkább megszűnt, vagy előítéletté vált. Több kortárs designteoretikus hiányolja a design diskurzusából a női perspektívát. Sokan vélik úgy, hogy a tárgyak tervezésekor a kiindulópont még mindig a férfi-„norma”. Több kutató nehezményezi azt is, hogy a designerek nagy része férfi, ami szintén nem segít a női igények mélyebb megismerésében.
Els Rommes holland kutató tanulmányában három lehetséges utat említ, amelyen a designerek elindulhatnak a női igények feltérképezésének reményében. Az első a sztereotípiákra támaszkodás, amely a nők és férfiak különbözéségéből indul ki. Bármennyire furcsa is, ez nem feltétlenül vezet diszkriminációhoz, bár valószínű, hogy új nézőpontok megismeréséhez sem.
A legtöbb designer az úgynevezett én-metodológiával él, tehát a tárgyak tervezésékekor azt veszi figyelembe, hogy ő mit használna szívesen. E módszer hiányossága abban rejlik, hogy a designerek nagy része férfi, így nem biztos, hogy a női felhasználókkal kapcsolatban is megbízható döntéseket tudnak hozni. A legoptimálisabb megoldás a felhasználók bevonása a tervezési folyamatba, például fókuszcsoport-vizsgálatokkal, vagy prototípusok tesztelésével. Ezzel a lehetőséggel, elsősorban anyagi vonzatai miatt meglehetősen kevés cég él, de sokan (nemcsak a nők, hanem minden, az átlagtól eltérő felhasználói csoport szempontjából) a design jövőjének tartják.
Valóban mások a férfi- és női igények?
Ha a biológiai különbségekre gondolunk, egyértelmű, hogy a nőket külön csoportként kell kezelni, például olyan bicikli tervezésével, amely számukra is kényelmes. Érdekes kérdés például a non-gendered (nem nélküli) design fogalma, tehát hogy a tervezők azzal szeretnék megelőzni a diszkriminációt, hogy mindkét nemnek (vagy inkább egyiknek sem) meg akarnak felelni.
És vajon mi a helyzet az esztétika vagy a funkcionalitás terén észlelt elvárásokkal?
Lishan Xue és Ching Chiuan Yen szingapúri kutatók is erre a kérdésre keresték a választ, amikor 72 interjúalanyuknak (férfiaknak és nőknek is) fényképeket mutattak tárgyakról, hogy azokat a funkcionalitás, valamint esztétikai és szociális szempontok alapján rangsorolják. Ezenkívül arra is megkérték őket, hogy kulcsszavakkal jellemezzék az általuk leginkább és legkevésbé preferált tárgyakat.
A kutatás eredménye fontos megállapításokat rögzít a női és férfi ízlés különbségével kapcsolatban: ha nem esztétikai kérdésekről, hanem funkcionalitásról volt szó, szinte ugyanolyan válaszok érkeztek mindkét nem képviselőitől. Az esztétika terén már jobban megjelentek a sztereotípiák: a nők olyan kulcsszavakkal látták el a számukra kedves tárgyakat, mint dekoratív, íves, divatos, elegáns, aranyos.
Tényfeltáró design
A design és nők kapcsolata a design kutatásában meglehetősen friss területnek számít. Az elkövetkező években valószínűleg több, a hagyományos diskurzustól eltérő szemlélet, tanulmány, kísérlet megszületésének lehetünk majd tanúi. Uta Brandes német designkutató az úgynevezett kritikai designnak tulajdonítja a jövőbeli diskurzusindító szerepet. A kritikai design követői úgy vélik, hogy a design nem választható el a nemektől, és a mindennapi élet koncentrált megfigyelésével rávilágíthat az ezzel kapcsolatos visszásságokra és ellentmondásokra is.
A design által pontos megállításokat tehetünk korunk társadalmának nőképéről, és az igények megfelelő felmérésével a női szükségletek teljes körű kielégítése is elképzelhető.
