Mielőtt életünk 180 fokos fordulatot vesz, mindenekelőtt magunkban tisztázzuk, hogy készen állunk-e a változásra. 1965-ben egy 48 éves, kanadai pszichoanalitikus, Elliott Jaques megjelentetett egy cikket, amelyben felbukkant egy új szó: életközepi válság. Jaques azt a jelenséget írta le, amikor szembenézünk korlátainkkal, lehetőségeink beszűkölésével és halandóságunkkal. Életének következő 38 évében tizenkét könyvet írt, az amerikai hadsereg, az anglikán egyház és megannyi vállalat tanácsadójaként működött, majd feleségével tanácsadó céget alapított. Elliott Jaques az a fajta ember, akire azt mondják: két élete volt. Negyvenes éveinek közepéig két doktori fokozatot szerzett, egyet orvostudományból, egyet pszichológiából. Élete második szakaszában vérbeli kreatív elme volt, fogalmakat és elméleteket alkotott, amelyekkel megalapozta hírnevét. Legeredetibb gondolatait nyolcvanas éveinek elején fogalmazta meg.

Ha meglepődünk Jaques történetén, az is azt bizonyítja, hogy az életkorról alkotott elképzeléseink mennyire távol állnak a valóságtól. A nyugati világban egyre növekszik a várható életkor. Ez azt jelenti, hogy a baby boomer generáció (az 1946 és 1964 között születettek) most 53 éves tagja még legalább 30 évet fog élni. Vagyis még akár évtizedeket tölthet alkotó, kreatív munkával. A tanulmányok tanúsága szerint a baby boomerek 80 százaléka azt tervezi, 70 éves koráig fizetett munkát vállal, hogy szellemileg minél frissebb maradjon, társasági kapcsolatait életben tartsa, és anyagi biztonságot teremtsen nyugdíjas

ÚJRAKEZDŐK

"A baby boomerek 80 százaléka tervezi, hogy 70 éves koráig fizetett munkát vállal."

éveire. Ők ötvenes éveiken túl nemcsak új életszakaszba lépnek, hanem új munkaszakaszba is, amikor egyszerre több munkát próbálnak összeegyeztetni. Így lehetséges, hogy valaki egyszerre vállal írást, részvételt előadásokon, tanítást, tanácsadást, vagy fix állása mellett leteheti új vállalkozása alapjait.

 

Az út fele mögöttünk, a másikról az ismeretlen néz vissza. Hogyan tovább? Ki adhat tanácsot, ki mutathat utat? A középkorral kapcsolatos félelmek mögött két, egymásnak ellentmondó mítosz áll, amelyek megakadályozhatják a sikeres életközepi váltást. Az egyik mítosz, hogy a középkorúság a hanyatlás kezdete. Ennek történelmi oka van: a mágikus 65. év. Amikor 1916-ban Németországban bevezették mint nyugdíjkorhatárt, a mögöttes gondolat az volt, hogy az emberek úgysem élnek addig: valóban, az átlag várható életkor akkoriban 49 év volt.

 

A második mítosz az, hogy a középkor a mágikus átváltozás időszaka. Ezt az illúziót javarészt önsegítő könyvek táplálják azt sugallva, hogy akinek elég akaratereje van, és pontos elképzelése a jövőről, bármit képes elérni. Paradox módon ez nem könnyíti meg az életközepi karrierváltást, sőt inkább megnehezíti. Az orvos, aki egyik napról a másikra úgy ébredt, hogy ezentúl szakács lesz, a háziasszony, aki üzleti birodalmat épített a semmiből, vagy a jogász, aki egyszeriben csak borásznak állt, nos mellettük könnyen elbizonytalanodik az az ember, akinek – teljesen természetes módon – kételyei, aggodalmai támadnak, és csak halvány elképzelései vannak arról, mit szeretne.

 

Tartanunk kell az ismeretlentől?

 

Kétség sem fér hozzá, hogy a karrierváltás ijesztő, akadályokkal tűzdelt folyamat: a társunk ellenállása, a pénzügyi aggályok, a kudarctól való félelem visszatarthat tőle, hogy megtegyük az első lépést. Aki sikeresen vált magánéletben és karrierben, az nyitott a lehetőségekre, amelyek tudásának, tapasztalatainak köszönhetően adódnak, de közben realistán látja azt, hogy mit tud elérni.

 

Félelmeik a legbátrabbaknak is vannak, ők azonban kiléptek a komfortzónájukból. A legnagyobb jutalom a legnagyobb kockázat vállalásával jár – vallják a coachok és karriertanácsadók. Máskülönben életünk hátralévő részét megkeseríti a megbánás. A középidős váltás éppen megfelelő időpont arra, hogy munkánkat összeegyeztessük személyes értékrendünkkel, és megtaláljuk azt, amiről úgy érezzük, értelmet ad az életünknek.

 

A szakemberek óvnak az elhamarkodott döntésektől és a türelmetlenségtől. Elegendő időt kell szánni a felkészülésre és a terep felmérésére. Szembe kell nézni a sokszor kemény kérdésekkel, és nem szégyen segítséget kérni barátoktól, munkatársaktól, tanácsadóktól, trénerektől, akik véleményükkel, tapasztalatukkal segíthetnek és ösztönözhetnek.

Mielőtt megtesszük az első lépést, segít, ha feltesszük magunknak a legelején ezt öt kérdést.

 

1. Melyek a legfontosabb céljaim?

 

Ki vagyok, és mit akarok? – egyszerű kérdések, amelyekre annál nehezebb megtalálni a választ. Azoknak, akik hozzászoktak a folyamatos sikerhez, kihívás lehet, hogy időt szakítsanak az elmélyedésre, a gondtalan semmittevésre. Nem lehet azonban elkerülni, hogy átgondoljuk, mi az, ami örömmel és izgalommal tölt el, mi az, amit szenvedéllyel művelünk. Szükséges olykor egy pillanatra megállni és a legalapvetőbb dolgokat tisztázni, hogy a későbbi döntéseket megalapozzuk. Elvégre mire megyünk a kirobbanó energiával, tenni akarással, ha nincsenek céljaink? Mindnyájan ismerjük az újévi fogadalmak sorsát: néhány hét alatt kiderül, hogy nem fogunk rendszeresen fitneszedzésre járni, nem szokunk le az esti nassolásról, és nem kezdjük el most sem a nyelvtanfolyamot. Talán mert a cél nem volt reális, ehhez viszont önismeret kell. Hogyan érhetjük el a célt? Miről mondanánk le a cél érdekében? És mi lesz, ha elérjük? Az álmoknak és a képességeinknek össze kell kapcsolódniuk, máskülönben nem lesz ez több merő fantáziálásnál. Álmok nélkül nem tudunk változtatni, de ha elmerülünk az illúziók világában, nemcsak energiát és időt pazarlunk el, de saját magunk elé gördítünk akadályt.

 

2. Miről szólt eddigi pályám?

 

Sokak számára a középkor hozza meg az önismerettel járó felszabadulást: már nem szoronganak amiatt, hogy nem elég jók, vagy hogy folyamatosan bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Ahogy visszanézünk eddigi pályánkra, az akár iránytűként mutathatja meg, merre vezet jövőbeli utunk. Emlékezzünk vissza életünk fordulópontjaira, akár negatívak, akár pozitívak voltak, meghatározó kapcsolatainkra, fontos sikerekre és eredményekre, mert ezek meglepő részletekkel szolgálhatnak. Váratlan felismeréseket hozhat, ha végiggondoljuk, munkánk során mi volt az, ami büszkeséggel és újult erővel töltött el, hogy mi tett és tesz boldoggá. Ez azért is érdekes lehet, mert kiderül, hogy az, amit eddig magától értetődőnek tekintettünk, mennyire nem az. Egy önkéntes munkával töltött hétvége, egy szívességből vállalt közösségi feladat lehet, hogy megmutatja, mi éltet minket. Van időnk, még ha úgy érezzük is, hogy abban a korban vagyunk, amikor minden nap számít. Inkább alaposan gondoljuk át, mit szeretnénk, mint hogy fejest ugorjunk az ismeretlenbe.

 

3. Valóban más hivatásra vágyom?

 

Vajon miért jutott eszünkbe, hogy változtassunk: úgy érezzük, hogy rossz helyen vagyunk a munkahelyünkön? Lehet, hogy nincs szükség pályamódosításra, csak lehetőség kell, hogy más oldalunkat mutassuk meg. Mihez értek igazán? Milyen eredményeket értem el? Mi szerez örömet? Miben kérik ki a véleményemet? Miről nem tudnék lemondani? Mire vagyok különösen büszke? Ilyen kérdések megválaszolása után vajon felvállaljuk azt, hogy új munkánkban akár csak évek múlva érünk el eredményt? Felkészültünk arra, mert előfordulhat, hogy sokáig várat magára a siker? Fejben minden sokkal könnyebbnek tűnik, különösen, míg fűt a lelkesedés, és hat az újdonság varázsa. Az erőnkre nem is akkor van igazán szükség, amikor belevágunk – ahhoz elég egy mély lélegzet és nagy adag bátorság. De ahhoz erő kell, hogy az ezredik napon is azt érezzük: érdemes volt változtatni.

 

4. Mik az erősségeim? Mik a gyenge pontjaim?

 

Ha úgy döntöttünk, hogy pályát váltunk, tanácsos olyat választani, amely megfelel képességeinknek, tehetségünknek, tapasztalatainknak és legfőképpen személyiségünknek, hogy ne kelljen kibújni a bőrünkből. Erősségeink azok, amiket batyuban magunkkal

BÁTOR ÚJRAKEZDŐK

BÁTOR ÚJRAKEZDŐK Ötven feletti újrakezdők

viszünk, akármilyen új terület meghódítására készülünk. Gyengeségeink ismerete pedig felvértez az esetleges csalódásokkal szemben. Felhalmozott tudásunk, tapasztalatunk ugyanannyira értékes, mint az, ha tudjuk, mi az, amihez nem értünk, amiben hiányosságaink vannak, milyen feladatoknál érezzük, hogy meghaladják a képességeinket, mikor reagálunk másként, mint szeretnénk. Arisztotelész szerint valakinek a legnagyobb erőssége egyben a legnagyobb gyengesége lehet. Vagyis igazából nem is az a lényeg, hogy gyengeségről vagy erősségről van szó, hanem hogy mit hozunk ki belőle.

 

5. Mire van szükségem?

 

A vágyak ösztönöznek, és arra sarkallnak, hogy minél többet elérjünk, de emellett azt is fontos végiggondolni, hogy mi az, amire szükségünk van, melyek azok a tényezők, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül pályaváltáskor. Például olyan munkát szeretnénk, amely mellett megoldható, hogy idős szüleinket rendszeresen meglátogassuk. Esetleg olyan időbeosztást szeretnénk, ami lehetővé teszi, hogy segítsünk gyerekeinknek, vigyázhatunk az unokákra. Vagy a munkával töltött évek után szeretnénk, ha a napot úszással kezdhetnénk, és egyáltalán: több időt fordíthatnánk magunkra is. A másik szempont, hogy mi az, amiről mindig is úgy gondoltuk, szükséges az örömteli munkához, de kevés teret adtunk neki eddig: kreativitás, közösségi jelenlét, jótékonykodás, utazás, idegen nyelvek ismerete?

 

Írjunk fel egy listára mindent, ami csak eszünkbe jut: hobbikat, érdeklődési köröket, olyanokat is, amelyek elsőre furcsának, meglepőnek tűnnek. Sosem tudhatjuk, milyen területen találjuk meg a számításunkat. Ne szerénykedjünk magunk előtt, de legyünk realisták. Ha elég elszántak és lelkesek vagyunk, biztosan megtaláljuk azt az utat, amely egyesíti vágyainkat, lehetőségeinket és szükségleteinket. Akármi legyen is szívünk vágya, a lényeg, hogy úgy érezzük, életünk irányítása a mi kezünkben van, és elégedettséggel tölt el, amit csinálunk.