"Két ország, egy út, ezernyi életre szóló kaland! Alig ismert világok, amik belopják magukat a szívünkbe."

lorem iposum dolor

Praesent suscipit aliquam urna. Praesent et velit lorem. Fusce id ligula odio. Aenean feugiat ante ut sapien fermentum mollis.
rendben
 
 

Közép-Afrika ékkövei

Két ország, egy út, ezernyi életre szóló kaland! Alig ismert világok, amik belopják magukat a szívünkbe.

Egy szeszélyes áprilisi napon, amikor a tavaszi napsütést sokadszorra takarták el a viharfelhők, megszületett az elhatározás: itt az idő egy régóta dédelgetett álom megvalósítására, Közép-Afrika itthon alig ismert két országának felfedezésére. A hatvanas évek közepéig a térképeken Észak- és Dél-Rodéziaként jelölt egykori brit gyarmatok, ma a függetlenségükre büszke Zambia és Zimbabwe a kontinens természeti kincsekben, ősi törzsi kultúrákban és a vadon megkapó szépségében gazdag vidékei.

Aki járt már Afrikában, az tudja, hogy egy ilyen út minden tekintetben kívül esik az európai utazások során megszokott komfortzónán. Mégis, aki olyan élményekre vágyik, amire egész életében emlékezni fog, annak érdemes egy nagy adag kíváncsisággal és őszinte nyitottsággal felvértezve nekiindulni az emberiség bölcsője, a fekete kontinens szíve felé. A gyorsan fejlődő turizmusnak, a profi utazásszervezőknek hála, Zambia és Zimbabwe legszebb régiói biztonságosan bejárhatók, és ma már a kifinomult ízlésű világjárók számára is komfortos utazási körülményeket kínálnak. Mégsem kell turisták tömegeire számítanunk, ezen a vidéken meglelhetjük az érintetlenség varázsát, a vadon határtalanságát, ahol a helyiek még vendégként fogadják a messziről jött látogatót.

 

Mi jut eszünkbe e két országról?

 

Elsőre nem biztos, hogy sok minden. Talán a National Geographic kedvelőinek beugrik egy kép a világ legnagyobb egybefüggő zuhatagáról. A Viktória-vízesés földünk lenyűgöző természeti csodája, az UNESCO Világörökség része, amit a varázslatos élővilágú és hatalmas Zambézi vize táplál. Ezzel a filmben látott emlékképpel érkezem magam is Zimbabwe fővárosába. Harare azonban csak egy rövid megálló, hisz a Zambézi partjáig még jó pár órás út van hátra.

 

Landolás után a Wilderness Safaris helyi munkatársai fogadnak. Nekik köszönhetően alig fél óra alatt túl vagyok a vízumfelvételen, az oltások ellenőrzésén és hamarosan már egy nyolcszemélyes kisrepülőgép fedélzetén, jeges frissítővel a kezemben számolom a perceket a továbbindulásig. Nem kell sokáig várnom, rövidesen felpörögnek a Cessna propellerei, a géptest pedig rázkódva elemelkedik a kifutópályáról. Alattunk a fás-bokros pusztaság végtelenje, ameddig csak a szem ellát. Európai szemmel nézve meglepő, hogy a tájat nem az ember alkotta utak és városok sziluettje, hanem a végtelen szavannák és folyók harmonikus egysége dominálja. A természet páratlan ajándéka mindenkinek, aki fogékony a harmóniára, az időtlen szépségre és az anyatermészet varázslatára. Azt mondják, hogy aki eltölt néhány hetet az igazi Afrikában, már sohasem fogja ugyanúgy látni a világot. Szerintem ehhez már néhány óra is elég.

Másfél órás úttal érjük el a Zambézi vidékét. Afrika negyedik leghosszabb folyójában és az áradattal körülölelt homokpadokon ott az érintetlen vadon: vízilovak dagonyáznak, krokodilok sütkéreznek, kicsit távolabb népes elefántcsalád legel békésen. Pont, mint a természetfilmes emlékeimben. Csak ez a látvány sokkal megkapóbb, sokkal lenyűgözőbb és sokkal valódibb minden részletében.

 

Hol járunk?

 

Zimbabwe nevét a Nagy-Zimbabwei romok kőépítményeiről kapta, amely a világörökség részét képezi, és amelynek eredete rejtélyes, talán egy rég letűnt civilizáció hagyta itt nekünk örökül. Az ország számos más világörökségi helyszín otthona, köztük a vadregényes Matobo-hegységnek, a Mana Pools Nemzeti Parknak és a már említett Viktória-vízesésnek. (Ez utóbbit a Zambiával közös határvidéken találjuk.) Itt van a világ legnagyobb mesterséges víztározója, a Kariba-tó – a lelkes horgászok körében híres tigrishalak otthona –, míg partjain vadon élő állatok népes csordái élnek.

Az ország területe 390 ezer négyzetkilométer, vagyis nagyjából négyszer akkora, mint Magyarország, lakossága viszont csak 15 millió. Nem egy zsúfolt hely. Zimbabwe szubtrópusi éghajlattal rendelkezik, ami tekintve az ország nagyságát, nem egységesen igaz mindenhol. Az alacsonyabban fekvő déli területek hőségükről és szárazságukról ismertek, míg a középső fennsík egyes részein télen éjjeli fagy is előfordul. A száraz évszakban (májustól októberig) az éghajlat mediterrán jellegű, napos, meleg nappalokkal és kellemesen hűvös éjszakákkal. Az „Afrika ékköveként” is ismert Zimbabwének tizenhat hivatalos nyelve van, híven tükrözve az ország sokszínűségét. A hivatalos felsorolásban az angol az első, amit gyakorlatilag mindenki megért.

 

Közeledünk az úti célhoz…

 

A szavannák végtelenje fölött megtett másfél órás út után a könnyű repülőgéptest hirtelen megdől, és balra fordul, majd pillanatokkal később feltűnik előttünk a leszállópálya. Vagy legalábbis egy arra emlékeztető vöröses színű, poros földsáv, amely a vadon zöldjébe vágott tisztásra vezeti szemünket és a pilótát. A távolról alig zsebkendőnyi terület közelebbről sem tűnik sokkal nagyobbnak, és bár autóban ülve nem okoz meglepetést földúton a zötykölődés, egy repülőgép fedélzetén ülve ez aligha megszokható.

Az izgalmas repülőút még izgalmasabb befejezésével a világ egyik legfestőibb vadregényes célpontjára érkezünk: a gazdag vadvilágáról és lenyűgöző naplementéiről ismert Mana Pools Nemzeti Parkba. Az UNESCO Világörökség részeként nyilvántartott rezervátum egy alig 2500 négyzetkilométeres érintetlen vadon, amely több mint 100 ikonikus afrikai emlősnek és több mint 450 madárfajnak ad otthont. Sőt, Közép-Afrikában itt legnagyobb a víziló és krokodil populáció sűrűsége. A táborunk felé tartva máris elefántok, vízilovak és számos antilopfaj – kudu, nyala, impala és vándornatilop mellett haladunk el. Vezetőm szerint biztos lehetek benne, hogy a következő napokban oroszlánok, gepárdok, bivalyok, zebrák mellett akár leopárddal, hiénával is lesz szerencsém „összefutni”.

 

Egy fenséges szafari tábor

 

Ruckomechi a Wilderness Safaris egyik páratlan adottságokkal rendelkező táborhelye, amely ideális kiindulópont Zimbabwe egyik legtermékenyebb vadmegfigyelési régiójához, a Mana Pools folyómenti övezetéhez. Kereshetünk kalandot az ártereken, indulhatunk vadlesre vagy kenuval csoroghatunk a Zambézi folyón. Sőt, akár gyalogosan is mehetünk – szigorúan fegyveres vezetővel –, gyönyörködve e vad, csodálatos világ érintetlen szépségében. Az elefántok gyakori látogatói Ruckomechinek, őket a tábornak árnyékot adó Szentjánoskenyérfák csábítják.

Ruckomechi nem tömegszállás: mindössze 10 lakosztályi kényelmet kínáló szafari sátort találunk benne, ebből kettőt családok számára. A tábor meleg vendégszeretetéről és a finom, kiadós konyhájáról ismert. Élvezzük a jéghideg gin-tonikot, a délután kínált gyümölcsös frissítőket vagy forró teát, könnyű snack falatkákat! Élvezzük a bozótosban elfogyasztott kávét, reggelit, és a csillagtakaró alatt felszolgált vacsorát! Ahogy a nap lenyugszik és az esti tábortüzek fellobbannak, hallgassuk meg a helyi mesék valamelyikét. Történeteket a folyó isteneiről, akik őrzik a földet, miközben a távolban egy oroszlán üvölt. Visszatérünk a természethez, ami úgy ölel és simogat bennünket, mint anya a gyermekét: egy szempillantás alatt feledve a múlt és jövő gondjait, a lehető legintenzívebben megélve a pillanatot, a jelent.

 

Az igazi szafari élmény

 

A szafari éppolyan sokféle, mint Afrika. Megfigyelhetjük a madárvilág nyüzsgését csónakokból, a különleges atmoszférájú folyón csorogva. Mehetünk terepjáróval és gyalog is, hogy meglessük a kicsinyeket terelgető orrszarvúkat vagy a forróság elől a bozót árnyékos hűvösében menedéket kereső oroszlánokat. Afrikában egy kicsit minden más. A nyugati világ folyton lüktető, nyüzsgő tempójához szokott utazónak át kell állnia: itt egyrészt senki sem rohan, más a ritmus, cserébe meg- és átélik a dolgokat a maguk teljességében. Lehet, hogy szerényebb körülmények között élnek, de sokszor kiegyensúlyozottabbnak és boldogabbnak tűnnek, mint a jólétben – és stresszben – élő európaiak.

Az egyik legjobban csengő név a különleges szafarik szervezésében a Wilderness Safaris. Azt vallják, hogy az utazás nem csak helyekről vagy látnivalókról szól, hanem arról is, hogy emlékeket szerezzünk, és olyasmit tapasztaljunk, amit még soha előtte. A gyönyörű tájak, a kifogástalan szervezés és persze a mesebeli élmények mellett van valami varázslatos az általuk kínált túrákban, aminek titkát talán a természetvédelem iránti megingathatatlan elkötelezettségükben, és a büszke, a vadont szenvedélyesen szerető személyzet kombinációjában találjuk.

 

Az általuk kínált utak egyszerre minimalisták – abban az értelemben, hogy mentesek minden felesleges sallangtól –, ugyanakkor luxusszínvonalúak: tevékenységük alapja, hogy kevés vendéget fogadnak, de számukra a legmagasabb minőségű kiszolgálást biztosítják. A szafari programok, az esti vacsorák családias hangulatúak; a helyi vendéglátók még őrzik az ősi afrikai tradíciókat, vigyázva gondoskodnak a messzi földről érkezett látogatókra, miközben büszkén mutatják be saját értékeiket, az őket körülvevő igazi Afrikát.

 

Ruckomechi hangulata magával ragad. A minden kényelemmel, teljes értékű fürdőszobával felszerelt szafari sátort elfoglalva azonnal otthon érzem magam – majdnem annyira, mint az elefántok. A napot nem is zárhatnám máshogy, mint ahogyan itt ezt évszázadok óta teszik: a tábortűz körül, a csillagok alatt, a békák, tücskök és sakálok hangját hallgatva...

A hosszú utazás és az első nap élményeivel térek nyugovóra. Az éjszaka hirtelen zuhan a táborra, a nappali látnivalók helyét átveszik az éj hangjai. A félig nyitott szafarisátort mindössze egy szúnyogháló választja el az afrikai éjszakától. A rovarok ciripelése, a vízilovak röfögő mormogása, az elefántok csörtetése mindössze pár lépés távolságból, érintés közelből hallatszik. Az éjszaka mégis olyan nyugodt és békés, amilyennek városban sohasem tapasztaltam.

 

Hwange, ahol nincs két egyforma nap

 

A Mana Pools-ban eltöltött néhány varászlatos nap után a zimbabwei Hwange Nemzeti Park felé veszem az irányt. Lenyűgöző az itatóhelyek körüli vadvilág, ahol szemvillanásnyi időn belül rendeződnek át az állatok közötti erőviszonyok, és ahol még azt a vibráló és semmihez sem hasonlítható életet érhetjük tetten, amely olykor erőszakosan nyers és kegyetlen, máskor isteni tökéletesség és harmónia. Naplementekor a tüzes égbolt élénk narancssárgán izzik, majd gyorsan a csillagok faliszőnyegévé válik.

A Hwange Nemzeti Park a vadvilág paradicsoma. Ez az ország legnagyobb védett parkja: több mint 14 ezer négyzetkilométeren 400 madárfaj, száznál több emlősfaj honos itt. A végtelen füves síkságok vízmosásokkal tarkított, mopane-erdőkbe nyúlnak, ahol ragadozók leselkednek az óvatlan prédára. A Hwange kiterjedt szavannája klasszikus afrikai látványt nyújt, ahol az elefántok százával gyülekeznek, a bölények pedig porba burkolt szuperhordákban vonulnak fittyet hányva a világra…

 

Érkezz idegenként, távozz barátként

 

Little Makalolo egy parányi menedék a vadonban, amely csodálatos élményt ígér a Hwange Nemzeti Park változatos és vadregényes szegletében. Lehet, hogy a telefonunkon nincs térerő, cserébe néhány napra kiléphetünk a hétköznapi mátrixból, hogy megtapasztalhassuk az élet csodáját és változatosságát. A klasszikus, közép-afrikai környezetben épült Wilderness Safaris tábor ideális helyen található egy autentikus zimbabwei szafarihoz.

A tábor készséges személyzete úgy van jelen, hogy közben diszkréten a háttérben marad, hiszen itt a természeté a főszerep: pihenjünk a medence mellett, és figyeljük a vadon élő állatok felvonulását a vízlelőhelyhez. Little Makalolo mindössze hat sátras szálláshely, köztük egy családi egységgel. Vacsorámat az olajmlámpások fényénél, a tábortűz ropogását hallgatva fogyasztom el, nem sokkal később a tejútrendszer milliárdnyi ragyogó csillaga alatt, az éjszaka neszei ringatnak álomba. Hajnali fél ötkor vezetőm ébreszt, hogy a közelben látták a területen élő oroszlánfalka alfahímjét. Mielőtt nyomába szegődnénk még van időnk egy gyors reggelire, a tábortűz hamvadó parázsán pirított kenyérrel tálalt rántottára és néhány falat zamatos gyümölcsre, amihez a közelben portyázó elefántok ricsaja adja az autentikus hátteret.

 

Zambia és Zimbabwe határán

 

Zimbabwe nemzeti parkjaiban szerzett élmények, a feledhetetlen látnivalók után nehezen tudtam elképzelni, hogy utam még olyan kalandokat tartogat, amelyek biztosan életem végéig elkísérnek. Ha csak eszembe jut, már az emlékétől is elakad a lélegzetem: Mosi-oa-Tunya, vagyis „mennydörgő füst”. Lozi nyelven így nevezik – igen szemléletesen – a Viktória-vízesést és az azt körülvevő háromszáz méter magas párafüggönyt. Ez az a hely, ahol a szívdobogtató kaland és a természet erejének csodálata találkozik, Afrika – és minden bizonnyal Földünk – egyik legkülönlegesebb helye.

A nyugati ember számára Dr. David Livingstone skót misszionárius orvos, a Londoni Misszionárius Társaság tagja, lelkes Közép-Afrika kutató tette fel a fekete kontinens ezen részét a térképre. Ő volt az első európai, aki saját szemével láthatta a világ e monumentális természeti csodáját. S bár megszállott kutatóként a Nílus forrását kereste, másrészt Délkelet-Afrika természeti erőforrásainak feltárása és a Zambézin át vezető út megnyitása volt a célja, nevét a Viktória-vízesés kapcsán őrizte meg a történelem.

 

A világ legnagyobb egybefüggő vízesésében – az esős évszakban – másodpercenként öt-nyolcmillió (!) liter víz zuhan alá a százméteres mélységbe. Ez akár három olimpiai úszómedence vízmennyisége minden egyes másodpercben. A Mosi-oa-Tunya Nemzeti Parkot úgy alakították ki, hogy egyszerre védi a Viktória-vízesést és a régió értékes élővilágát. Ez Zambia legkisebb nemzeti parkja, ám pompás bevezetést kínál az ország élővilágába – 470 madárfaj, 30 különböző emlős – és kaput nyit a csodálatos az UNESCO Világörökségéhez, magához a zuhataghoz. A vízesést megnézhetjük a levegőből, végigsétálhatunk az alábukó víztömeg előtti sziklaösvényen, de a legbátrabbak fejest ugorhatnak a százméteres kanyonba gumikötéllel a lábukon, vagy megmártózhatnak a természet szeszélyes erői által kialakított legendás Devil's Poolban, az ördög medencéjében, vagy az Angel’s Poolban, azaz az angyalok medencéjében, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a közvetlenül mellettünk dübörögő vízzuhatagra és a szédítő mélységre.

A vízesés előtt több kilométer hosszan elnyúló Zambézi-deltán elefántcsordák kelnek át, miközben vízilovak dagonyáznak, és krokodilok sütkéreznek a parton. Itt találjuk az elegáns Toka Leya tábort, amely a hömpölygő Zambézi partján ideális bázis a Mosi-oa-Tunya vadvilágának felfedezéséhez. A Toka Leya szellős és fényűző társalgója, közösségi terei, bárja és medencéje, valamint a 12 nagyvonalú szafari sátras lakosztály (amelyből három családi) cölöpökön áll, hogy a lehető legkevésbé zavarják a vadon élő állatok vonulását. Valamennyi pontjáról csodálatos kilátás nyílik a Zambézi-folyóra és persze a vízilovakra, krokodilokra és elefántokra. Toka Leya konyhája – vagy ahogyan a helyiek fogalmaznak – ételélménye, az érzékek ünnepe. A menüt a szezonális biotermékek és a hagyományos zambiai konyha ihlette.

Mindezt a Zambézi partján szolgálják fel. Azok sem maradnak éhen, akik valami megszokott, otthoni ízre vágynak: fatüzelésű kemencében sült pizzájuk messze földön híres, ami a legenda szerint akkor a legfinomabb, ha a folyó fölött lenyugvó napra koccintva fogyasztjuk el.

 

Ha a szomszédos Zimbabwére azt mondtuk, hogy ritkán lakott, akkor Zambiára ez még inkább igaz. Hét és fél magyarországnyi területen mindössze 20 millióan élnek, és ez a népesség is főleg a főváros, Lusaka környékén és a Copperbelt tartományban él, vagyis az ország két fő gazdasági központja köré összpontosul. Képzeljük el, hogy több magyar

EMBER ÉS TERMÉSZET
A helyiek azt vallják, hogy csak akkor élhetünk teljes, kiegyensúlyozott és boldog életet, ha nem felejtjük el, hogy mi is a természet egyik csodája vagyunk.
megyényi területen vágunk át dzsippel anélkül, hogy az utakon kívül bármi nyoma lenne annak, hogy ez egyébként egy lakott hely: háborítatlan természet, lenyűgöző színek és fények, és persze olyan állatok, amelyeket leginkább csak az állatkertből ismerhetünk. Az elefánt és az oroszlán mellett a kafferbivaly, a foltos hiéna, a krokodil, a víziló és a mocsáriantilop is honos a hatalmas országban, nem beszélve a rodéziai zsiráfról és számtalan kisebb állatról (fülesmakik, hüllők, mongúzok és olyan madarak, amelyeknek jószerivel nincs is magyar neve).

 

Zambia területének kétharmadát magas fű, erdő és bokrok borítják, ami ideálissá teszi szafarik szervezésére. Az ország zöme fennsíkon fekszik, az átlagos 1200 méteres tengerszint feletti magasság afrikai viszonyok között többnyire mérsékelt éghajlatot biztosít. Az esős évszak novembertől áprilisig tart, amely a déli féltekén a nyárnak felel meg. A száraz évszak májustól-októberig tart. Zambiában 73 élő törzsi nyelv van, nyolc főbb ezek közül, köztük az angol, ami az ország hivatalos nyelve. Sok zambiai ezért akár négy-öt vagy akár még több nyelvet is folyékonyan beszél.

 

Fegyverrel védett értékek

 

Zimbabwe és Zambia az elmúlt évtizedben sokszorosára növelte erőfeszítéseit az orvvadászok elleni harcban. Az olyan kihalástól megmentett fajok, mint a szélesszájú (vagyis fehér) orrszarvú egy-egy csoportját a nap huszonnégy órájában gépfegyveres vadőrök védik, kísérik. Szó szerint. Amerre az állatok vándorolnak, az őrök szorosan a nyomukban követik őket. Az illegális vadászatot az orrszarvú- és elefántagyar iránti több milliárd dolláros feketepiac hajtja. Egyes távol-keleti országokban mindkét trófeának különleges gyógyítóerőt tulajdonítanak, a tudományos kutatások alapján teljesen alaptalanul. Hiába a tudomány, a babonás tévhitek elképesztő keresletet generálnak, csillagászati magasságba repítve az agyarak árát, melyek kilója akár a százezer dollárt is elérheti az illegális kereskedelemben. Nem meglepő, hogy egyre több afrikai állam katonai erővel, fegyverekkel óvja természeti értékeit.

A Wilderness Safaris amellett, hogy kis létszámú, exkluzív útjai a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot kívánják hagyni maguk után. Emellett elkötelezettek amellett, hogy a világ megőrizzen egy szeletet az érintetlen vadonból. A következő évtizedre megduplázzák az általuk védett területek nagyságát. Abban hisznek, hogy vendégeik, partnereik és a tágabb értelemben vett közösség támogatásával ez megvalósítható. Természetvédelmi és közösségi szerepvállalási programjaikat három fő fókuszpont köré összpontosítják: nevelés, felhatalmazás és védelem. A nevelési céljaikat helyi ökoklubokon, iskolai tanterv- és infrastruktúrafejlesztési projekteken, műveltségi központokon és más környezeti- nevelési kezdeményezéseken keresztül valósítják meg. A magyarul kissé talán furcsán hangzó felhatalmazás alatt azt értik, hogy a szafarik szervezésekor a helyi munkaerőt és helyi kisvállalkozásokat részesítik előnyben, ami egyrészt csökkenti a természeti erőforrásoktól való függőséget, másrészt mérsékli a vadonra és a vadon élő állatokra gyakorolt negatív hatást. A harmadik pillér a védelem: a vadvédelmi programok megvédik az embereket a vadon élő állatoktól – és a vadon élő állatokat az emberektől. A Wilderness Safaris szerint megvalósítható az ember és az érintetlen természet együttélése Afrika szinte érintetlen tájain: ezt akarják megmutatni.

 

A Wilderness Safaris botswanai idegenvezetők szenvedélyes csoportjaként indult 1983-ban, ma már a világ vezető természetvédelmi és turisztikai szolgáltató vállalata, amely bolygónk több mint 2,3 millió hektár területű vadonjának védelméért felelős. Munkájuk során a természetvédelemre, a közösségfejlesztésre és saját tevékenységük fenntarthatóbbá tételére összpontosítanak. Eddig kizárólag Afrikában működtek, de hamarosan ez is megváltozik, mivel küldetésüket az egész bolygóra kiterjesztik.

Barta Zsolt Barta Zsolt cikke 2023. június
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyre szóló ajándékkal.