Édesapja és nagyapja is orvos, emellett mindketten foglalkoztak szépirodalommal, de idővel ezt abbahagyták. Bence nekik mutatta meg első írásait, aztán a többit is, nála ugyanis az írás iránti vágy csak nem csillapodott. A gimnáziumban tört elő – korábban a festészet kötötte le leginkább –, de mellette mindvégig megmaradt a természettudományok iránti érdeklődés, ami az egyetemen aztán tovább erősödött. Sőt: irányt is kapott. „A laikusban él egy kép az elmegyógyászatról, akár a filmekből, akár az irodalomból, gondoljunk csak Csáth Gézára. Olyan impulzusokat kaphat, amelyek titokzatossá és izgalmassá teszik ezt a területet. Ahogy aztán az ember jobban megismeri az orvostudományt, az elmegyógyászatot, ez a titokzatosság lassan leépül, marad az igazság, ami még talán annál is érdekesebb, mint ahogy azt eleinte elképzelte.”

Bencét mindig is a leíró jellegű területek vonzották – a belgyógyászat, a kórbonctan, az ideggyógyászat. Az invazív orvostudomány, mint például a sebészet, kevésbé érintette meg. Másodéves kora óta az Élettani Intézetben végez tudományos munkát Jancsó professzor és Dr.Sántha Péter egyetemi docens mellett, mikroszkóppal dolgoznak, állatkísérleteket végeznek: „Ez inkább az egzaktabb tudomány felé vitt volna, tehát a neurológia felé. Ugyanakkor az irodalom és a filozófia a pszichiátria irányába terelt. A pszichiátriában igazából mindkettő megvan, a megfogható, leírható, konkrét dolgok, és azok, amelyek már-már a művészet, a filozófia határait súrolják.”

Ahogy beszél róla, azt érezni, valóban kapcsolódik egymáshoz minden, amivel foglalkozik. Leírja a pszichiátriában tapasztalt jelenségeket, és ugyanez a helyzet a tudományos munkánál is az egyetemi intézetben: fájdalomérzettel kapcsolatos kutatásokat végez, és a megfigyeléseket írásban rögzíti. „Számomra a versírás is ilyen: van egy jelenség, amit én érzékelek, és ezt megpróbálom egy olyan módszerrel leírni, hogy az más számára is átélhető legyen. Ez a módszer pedig adott esetben a költészet.”

Rendszeres bonctan a címe 2011-ben megjelent, második kötetének, ami – legalábbis a laikus olvasó számára – meglehetősen felkavaró. „Négy évig voltam demonstrátor az Anatómiai Intézetben, abban az időben a verseimben a testiség kérdését jártam körül. Volt egy anatómiakönyvünk, Kiss Ferenctől a Rendszeres bonctan, ez volt a kedvenc, tehát a címötlet és a tematika is passzolt.”

Harmadik verseskötete megjelenés, első színdarabja bemutatás előtt áll. Társadalmi-politikai témát választott, amit a költészettel kevésbé tudna megfogalmazni, másik „módszerrel” próbálkozik tehát: a drámával. Vagyis: ismét egy új utat talált ahhoz, hogyan is fejezhetné ki a legjobban az őt foglalkoztató gondolatokat.